Azt természetesen minden Juventus szurkoló kívülről fújja, hogy kik voltak ennek a nagy múltú klubnak a meghatározó sztárjai. Ebben az összeállításban olyan játékosokat mutatunk be, akik Torinóban nem váltották meg a világot, bár sokan közülük más csapatokban szépen teljesítettek.

A kétezres évek elejétől közepéig egy világsztárokkal tömött Bianconeri épült, így nyilvánvaló, hogy ebbe a folyamatba becsúsztak hibás építőelemek is. Az előző részben is ezekből a játékosokból válogattunk, de maradt még olyan, akiről érdemes szót ejteni. Lássuk hát, hogy kik voltak ők.

Athirson: 1977. január 16-án született, "szambaország"  legnagyobb városában, Rio de Janeiróban. Ha valaki ebben a városban focizni szeretne, akkor akad néhány igazán nagynevű klub, ahol ezt megteheti, persze előbb azért érdemes a Copacabana homokján bizonyítani, hogy ott pislákol a tehetség valakiben. A későbbi baloldali mindenes a Flamengo csapatát választotta, ahol a felnőttek között az 1996/97-es szezonban kapta meg a lehetőséget. Ezt követően kölcsönben megfordult még Pelé csapatában, a Santosban is, mielőtt 2001. január 1-jén Torinóba igazolt.

Ha azt állítjuk, hogy nem tudott meghatározó taggá válni a csapatban, akkor nagyon finoman fogalmazunk. Mindössze öt élvonalbeli mérkőzésen kapott szerepet Olaszországban, ezeken összesen 183 percet játszott. Nem véletlen tehát, hogy három éven belül egyszer kölcsönben, majd pedig végleg visszatérhetett nevelő egyesületéhez. Ezek után egy két éves németországi kitérőt leszámítva kizárólag Brazíliában futballozott, és a Bundesliga szerencsésebb választásnak bizonyult, bár a Leverkusen mezében számlált 30 fellépésen elért 2 gól sem sejtet világklasszist. Átigazolásokkal tarkított pályafutása során megfordult szülőföldje minden nagyobb csapatában, de gyökeret vernie sehol sem sikerült. 2011-ben az América-RJ együtteséből vonult vissza. A válogatottban 19 mérkőzésen két találatot jegyzett, de sem klub, sem válogatott szinten nem sikerült nyernie címeket. 

Davide Baiocco: Egy újabb nyughatatlan lélek csapatunk egykori játékosai között. Mikor Perugia városában 1975. május 8-án meglátta a napvilágot, még nem sejthette, hogy összesen 23 alkalommal fog csapatot váltani, és 19 együttes mezét ölti magára, mielőtt 2019 nyarán a Serie D-ben szereplő Biancavilla csapatából visszavonulva szögre akasztja a stoplist. Szülővárosa egyesületében járta végig a korosztályos csapatokat, és első profi szerződését is itt kapta meg 1992-ben, majd azzal a lendülettel kölcsön is adták alacsonyabb osztályú csapatoknak, azonban az őt jellemző csapatkeringőben nevelőegyesülete sokáig stabil visszatérési pontot jelentett.

Védekező középpályásként természetesen nem a gólszerzés volt az elsődleges feladata, de az első és másodosztályban lejátszott 333 mérkőzésen elért 7 gól még így sem különösebben értékelhető.  Pályafutása második felében, 2002-ben került  Torinóba, természetesen Perugiából, és a Zebrák mezében 7 mérkőzésen 336 percet kapott a bajnokságban, míg összesen 16 alkalommal léphetett pályára. Ennek ellenére bajnoki címet és olasz szuperkupát is nyert a 2002/03-as idényben. Bár egész karrierjét Olaszországban töltötte, a válogatottban sosem kapott lehetőséget. A 27 év pályán töltött idő és az összesen lejátszott 545 mérkőzés viszont abszolút dicséretet érdemel.

Cristian Zenoni: Álljon itt még egy név a negyven felettiek  csapatából, a szintén olasz Cristian Zenoni személyében. A felettébb hosszú nevű Trescore Balnearióban született 1977. április 23-án. Első csapata az Atalanta ifi volt, míg a felnőttek között egy Pistoiesénél töltött kölcsön alatt mutatkozhatott be a Serie C-ben, 1996-ban. Egy évvel később visszatért Bergamóba, és négy éven keresztül maradt is a játékosuk, hogy aztán szintet lépjen a karrierje, és a Milan focistája legyen, legalábbis az eredeti ötlet szerint, viszont egy hónap múlva robbant a mercato-bomba, és 15,5 millió euró ellenében, a 2001/02-es szezon kezdetén leigazolta a Juventus.

A jobbhátvéd, és jobbszélső poszton bevethető játékos összesen 58 mérkőzésen kapott bizalmat a csapatnál töltött két szezonja során, ebből 37 bajnoki mérkőzés volt, összesen pedig két gólt szerzett. Igazán meghatározó játékos az Atalantán kívül a Sampdoriában lett, ahol öt idényt húzott le, és 175 alkalommal viselte a Blucerchiati mezét.  Ezek után már sehol nem töltött el egy esztendőnél többet, és legvégül az Atletico Chiuduno együttesétől vonult vissza 2013-ban. Összességében az első két osztályban és az olasz kupában 447 mérkőzésen játszott, ezeken 10 gólt és 17 gólpasszt jegyzett.  Válogatott karrierje két mérkőzést számlál, Azzurro mezben nem sikerült találatot jegyeznie.