Ismét zártkapusak lesznek a Serie A meccsei

closed_doors_again_in_serie-a.jpgHabár az olasz bajnoki mérkőzések az idény elejétől kezdve rendre 1000 hazai néző előtt kerülhettek megrendezésre, a koronavírus-járvány második hulláma elérte Olaszországot is, ráadásul igen jelentős mértékben is sújtja a dél-európai államot. 

Emiatt, a további fertőzések elkerülése érdekében Giuseppe Conte olasz kormányfő bejelentette, hogy újra korlátozásokat kell bevezetni a sport területén is, így a találkozókat ismét közönség nélkül, zárt kapuk mögött fogják lejátszani. 

Ezen kívül a kormány leállít minden amatőr sporttevékenységet és rendezvényt, egyedül a Serie A, a Serie B, valamint a Serie C küzdelmei folytattódhatnak, az eddig is jellemző szigorú protokoll betartásával. 

A sportot közvetlenül nem érintő rendelkezések szerint a mozik, a színházak, a kaszinók is zárva tartanak, illetve szabadtéri rendezvényeket sem lehet szervezni, a lakosságot pedig arra kérik, hogy a munkahelyükön kívül máshova ne utazzanak. 

Az éttermek, a bárok és a pékségek vasárnaponként nem nyithatnak ki, és a hét többi napján is csak reggel öt és este hat óra között fogadhatják a vásárlókat. 

A döntésnek az egészségügyi szabályok mellett lélektani jelentősége is van, mivel a hónapok óta a megszokott drukkerek nélkül játszó futballistákat is nagy mértékben befolyásolhatják a stadionokban lévő körülmények, ahogy arra a ma este a Hellas Verona ellen pályára lépő Juventus vezetőedzője, Andrea Pirlo is utalt tegnapi nyilatkozatában.