Döntés született a Juventus - Napoli meccs kapcsán!

birsag_varhat_a_juventus_jatekosaira.jpgRengeteg halasztás után végre a mai napon megszületett a döntés a Juventus - Napoli összecsapás kapcsán, amire ugye a déliek nem utaztak el, arra hivatkozva, hogy a helyi szervek nem találták biztonságosnak a Torinóba való utazást, de ez csak egy ajánlás volt a részükről, azt nem tiltotta meg senki sem a Partenopeinek, hogy ne jelenjen meg az összecsapáson.

A Juventus annak rendje módja szerint ott volt az Allianz Stadiumban, Andrea Pirlo még a kezdő tizenegyet is kijelölte, a játékosok és a játékvezetők pedig mi mást tehettek volna, mint várták 45 percig a nápolyiakat, akiknek természetesen eszük ágában sem volt elutazni.

A szabályok szerint automatikusan járt volna a 3-0-ás győzelem a torinóiaknak, azonban a döntés mégsem volt ilyen egyszerű, egyes források szerint a meccset elhalasztják majd, mások szerint emellé még egy pontot is levonnak a Napolitól. Majd két hét várakozás után azonban a hivatalos ítélet a következő:

A Juventus-Napoli összecsapás 3-0-ra a Juventus a nyerte, ráadásul a Napoli egy pont levonást kap!