Azt természetesen minden Juventus szurkoló kívülről fújja, hogy kik voltak ennek a nagy múltú klubnak a meghatározó sztárjai. Ebben az összeállításban olyan játékosokat mutatunk be, akik Torinóban nem váltották meg a világot, bár sokan közülük más csapatokban szépen teljesítettek.

Az előző részben kielemzett játékosokhoz  képest ugrunk az időben bő tíz évet, és három olyan labdarúgót ismerünk meg, akiknek leigazolása tényleg teljes mellényúlásnak bizonyult. A legelképesztőbb a történetben, hogy mai három cikkalanyunk mind ugyanabban az évben játszott egy akkoriban nagyon erős Juventusban. Nézzük is meg, hogy kik voltak ők. 

Olivier Kapo: Az egyébként francia állampolgárságú későbbi támadó középpályás az elefántcsontparti Abidjanban született 1980. szeptember 27-én. 

Afrikai születésű labdarúgóhoz mérten elég későn, tizenkilenc évesen mutatkozott be az Auxerre csapatában, ahol öt idényen keresztül bizonyította rátermettségét, 119 mérkőzésen 19 gólt elérve.

Ezt látva Olaszország kirakatcsapata 2004 nyarán úgy gondolta, hogy amúgy is bivalyerős keretét a francia fiúval teszi még sokoldalúbbá. A Juventus keretét ekkor is világsztárok alkották, így nem volt egyszerű dolga az ifjú támadónak, nem is sikerült megugrania ezt a magas lécet. Ingyen igazolhatóként érkezett, így anyagi veszteség nem realizálódott a megszerzése által, sőt csekély, 2.5 millió eurós nyereséget is hozott. 14 mérkőzésen öltözött fekete-fehérbe, de az ellenfelek kapusait egyszer sem tudta elszomorítani.

Ezek után talán nem meglepő, hogy a szerződéséből hátralévő két évet mindkétszer kölcsönben töltötte, első ízben az AS Monaco, míg másodszor a Levante csapatában. Újbóli csatasorba állításáról még úgy sem tudta meggyőzni a vezetőséget, hogy mindkét idényében 5-5 gólt ért el aktuális csapatában, 25 illetve 32 fellépés alkalmával. A fájó emlékű Calcopoli utáni másodosztályba sorolást követően már nem maradt a Zebrák kötelékében, hanem a szigetországba tette át székhelyét, a Birmingham City csapatához igazolva. Itt is szigorúan tartotta magát az 5 gólos terméshez, de az idény végén mégis tovább kellett állnia.

Egészen Wiganig vezetett az útja, de itt sem tudott gyökeret ereszteni, és egészen a pályafutása végéig csapatról-csapatra vándorolt, azonban komolyan már sehol nem számoltak vele. Pályafutása során 13 csapatban fordult meg, de csak az Auxerre gárdájában tudott egy idénynél többet tölteni. Ennek ellenére 9 alkalommal ölthette magára a Les Bleus mezét, ezeken a mérkőzéseken pedig három találatot ért el. Végül a Korona Kielce együtteséből vonult vissza 2016-ban, egy sokkal teljesebb pályafutás ígéretét hagyva maga mögött.

Stephen Leroy Appiah: A ghánai Achimota városában 1980 karácsonyán a kis Stephen volt az ajándék az Appiah szülők fája alatt, mivel pont szenteste született. A helyi egyesületben, a Hearts of Oak ifjúsági csapatában kezdték a futball alapjaira oktatni, majd éles szemű edzői őt is a középpályán ítélték meg a leghatékonyabbnak. 

Első európai csapata Olaszország zebrája lett, igaz nem a nagy, hanem a kicsi, mivel az Udinese igazolta le, amely együttes akkoriban igazi ugródeszka volt a feltörekvő tehetségeknek ahhoz, hogy Európa sztárklubjaiba tudjanak igazolni. Az alig tizenhét éves focista ingyen érkezett Udinébe, és három esztendő alatt 45 fellépés jutott neki osztályrészül, ezen meccseken pedig három gólt szerzett. 1999-ben sikerült szintet lépnie, és a Parmához igazolnia 700 ezer euróért cserébe. A Sonkásoknál megsokszorozta az értékét, 49 mérkőzésen léphetett pályára a Ducalinál, ahol kétszer zörgette meg az ellenfél hálóját. Következő állomáshelye a Brescia csapata lett, ahova 4.55 millió euróért szerződött, és olyan nagyszerű teljesítményt nyújtott, hogy a Juventus is felfigyelt rá, így a mágus Luciano Moggi  szinte azonnal Torinóba csábította.  Kétéves  szerződése alatt 69 alkalommal húzta magára az Öreg Hölgy szerelését. 8 millió euróért érkezett, és ugyanennyiért távozott, tehát még pénzt is hozott a konyhára (köszönhetően az amortizációnak), de nem is az ő árából teremtődött meg a következő pénzügyi aranykorszak. Emlékezeteset nem alkotott Zebra mezben, emiatt nem is marasztalták túlzottan.

Olaszországi karrierjébe belefért még a Bolognában és a Cesenában eltöltött egy-egy idény.  Ezeken összesen 17 alkalommal lépett pályára, de ezt megelőzte egy három éves törökországi kitérő a Fenerbahçe  csapatában, ami karrierjének fénypontját jelentette, 90 mérkőzésen 17 találat és 11 assziszt fűződik a nevéhez. A válogatottban 15 év alatt hatvankilencszer kapott szerepet, a bizalmat pedig 16 góllal hálálta meg.

2012-ben 13 mérkőzés és 1 gól után a Vojvodina csapatából vonult vissza.

Rubén Olivera: Az uruguayi középpályás karrierje során összesen 24 alkalommal váltott csapatot, és még jelen pillanatban is aktív játékos, az olaszországi Racing Aprilia igazolt labdarúgója.

Hazája fővárosában, Montevideóban született, 1983. április 5-én. Kezdeti lépéseit a profi futball rögös útján a Danubio FC színeiben tette meg. Első profi szerződését 2000-ben írta alá, hogy aztán két év múlva az inasévek, valamint kisebb csapatok lépcsőfokait kihagyva azonnal aláírjon a kor sztárcsapatához, a Juventushoz, 6.24 millió euró cserébe. Azt, hogy az ötlet nem légből kapott volt, az uruguayi bajnokságban elért 21 gólja támasztja alá, amit alig 37 fellépésen sikerült szereznie. 

Éppen ebből kifolyólag vált akkora csalódássá a szurkolók körében, hiszen első torinói idényében csak öt alkalommal jutott lehetőséghez. A következő szezon telén lett először kölcsönadva az Atlético Madridnak, ahol mindössze fél évet töltött el. Ezután visszatért Torinóba, ahol lehúzott két szezont, majd egy egészen elképesztő kölcsönspirál vette kezdetét pályafutásában, mivel az olasz rekordbajnok nem kevesebb, mint négy alkalommal adta át a játékjogát más együtteseknek. Útja a Sampdorián, a Peñarolon, a Genoán, majd újra a Peñarolon át vezetett, de ezen csapatok közül csak a nagyobbik genovai klubnál töltött éve sikerült jól, hiszen 26 alkalommal viselhette a Rossoblu mezt, és hatszor tudott eredményes lenni.

Végül 2010-ben járt le a szerződése, és 39 mérkőzés, négy gól, valamint két gólpassz után elhagyta a Zebrák főhadiszállását, a Lecce lett az új kenyéradója. Ezután a transzfer után követően már sehol nem maradt egy évnél tovább, ezért is csodálatos, hogy az uruguayi válogatott mezét 18 alkalommal is magára ölthette.