Adani: "Még nagyon hosszú út vár a Juventusra"

adani.jpgAz egykori védőből lett televíziós kommentátor és véleményvezér, Daniele Lele Adani a minap ismét állást foglalt a Juventus aktuális ügyeivel, s a csapat formájával kapcsolatban, leszögezve, hogy még nagyon hosszú út vár az Öreg Hölgyre, ha ismét régi fényében akar tündökölni, emellett pedig kritizálta Massimiliano Allegrit is, következetlenséggel és a folytonosság biztosításának hiányával vádolva őt. 

"Véleményem szerint természetes, hogy a Juventus a Bologna ellen visszaesést produkált az udinei összecsapáshoz képest, mivel nagyon-nagyon hosszú út vár a csapatra, melynek eredményeit még nem láthatjuk majd egy vagy két hét múlva, esetleg az első három-négy bajnokit követően. Ez egy rendkívül hosszadalmas folyamat, a szurkolóknak pedig türelmesnek kell lenniük az együttesükkel szemben" – jelentette ki a La Domenica Sportiva munkatársának. 

"Az Öreg Hölgy kifejezetten rossz megközelítéseket alkalmazott a Rossoblù-val szemben, mivel vérszegény támadásokat vezettek, s elképesztően gyengén védekeztek. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a Bianconeriben megvannak a szükséges képességek ahhoz, hogy ennél jobbá váljon, mivel a játékosokban nagy vágy dolgozik: egyértelműen nagyot akarnak alkotni az elmúlt két, kudarcokkal teli idény után, ami hatalmas motivációval tölti el őket. 

Ez a szellemiség az összecsapás második félidejében meg is mutatkozott, ugyanis a csapat teljesen más hozzáállással futott ki a gyepre a szünet után: kellő labdarúgót mozgósítottak az akciók vezénylésére, akik még akkor is kézzel fogható jelenlétet valósítottak meg a Bologna térfelén, illetve büntetőterületének környékén, ha olykor el is követtek néhány hibát. 

Meggyőződésem, hogy a Juventusnak javítania kell a csapatjáték minőségét, az elméleti síkon kivitelezett változásoknak pedig a gyakorlatban is meg kellene mutatkozniuk. Ez természetesen nem könnyű feladat, tekintve, hogy Max Allegri visszatérése óta a gárda 110 mérkőzésen 110 különböző formációban lépett pályára, ez a következetlenség pedig nem tudta megadni a futballistáknak a számukra szükséges folytonosságot sem" – összegzett Adani.