Conte egy nap visszatérhet, új sportigazgató érkezik

conte_2023.jpgA Juve-közeli ügyek szakavatott újságírója, Romeo Agresti a minap hosszabb interjúban taglalta az Öreg Hölggyel kapcsolatos, legújabb információkat, melynek keretében kiemelt helyen foglalkozott a torinóiak sportigazgató-jelöltjeivel is, mivel a szakember szerint biztosnak tűnik, hogy a klub hamarosan új direktort fog kinevezni az átigazolások irányítására. 

A forrás úgy tudja, hogy a Napolinál munkálkodó Cristiano Giuntoli nem feltétlenül számít a Bianconeri célpontjának, mivel az informátorok szerint az Égszínének mercatóját valójában nem is ő, hanem segítői intézik, egyebek mellett az új tehetségek felkutatásáért felelős Maurizio Micheli, aki maga is felmerülhet a Zebráknál. Agresti szerint a klubnak mindazonáltal jelenleg nincs egyetlen, konkrét jelöltje, mivel a vezetőség több nevet is fontolóra vesz, s csak május vége felé történhetnek majd komolyabb előrelépések az ügyben. 

Agresti ezt követően az edzőkérdésre tért át, kijelentve, hogy a Continassán alapvetően továbbra is nagy a bizalom Allegri iránt, akinek pozíciója ebből kifolyólag szilárdnak számít, többek között már csak azért is, mert szerződéséből még mindig két év van hátra, ami jó alkualapot biztosít a mester számára, miközben a tréner segítői szintén nem fognak lecserélődni: Marco Landucci mellett például Aldo Dolcetti, valamint a magának egyre nagyobb tiszteletet kivívó Simone Padoin is a stáb tagja marad. Az egyedüli távozó az újságíró szerint Paolo Bianco lehet, aki nemrég vezetőedzői megkeresést kapott egy fontos projekt kiemelt részeként. 

A szakember mindazonáltal hozzátette, hogy a futballban gyorsan változhatnak a dolgok, s mivel General Maxot még egy másik vezetőség nevezte ki annak idején, rossz eredmények esetén az új igazgatótanács sem ragaszkodna hozzá feltétlenül. A jelenlegi szezon befejezése mindenképpen sokat számít majd a tréner megítélésénél, azonban arra nem mutatkoznak jelek, hogy a fejesek azonnal felbontanák a szakvezető szerződését, ha a csapat nem kvalifikálná magát a Bajnokok Ligájába, ellentétben néhány korábbi híreszteléssel. 

A lehetséges utódokat illetően többször is felmerült a Tottenham Hotspurt nemrég elhagyó Antonio Conte neve, akivel kapcsolatban Agresti arról értekezett, hogy egyáltalán nem lenne meglepve, ha a szakember egy nap visszatérne a Juventushoz, elvégre még igen jó korban van, a Bianconerinél pedig egyébként is gyakori a korábbi trénerek alkalmazása. Zinédine Zidane tekintetében az újságíró kijelentette, hogy a francia mester korábban nagy tétben fogadott volna arra, hogy a katari világbajnokság után ő lesz a Les Bleus szövetségi kapitánya, melynek irányába egyébként konkrét lépések is történtek, ám mint ismert, Didier Deschamps végül hosszabbított a szövetséggel, ami Zidane terveit is megváltoztatta. 

Agresti úgy tudja, hogy mivel Carlo Ancelotti iránt nagy erőkkel érdeklődik az új szövetségi kapitányt kereső brazil válogatott, az olasz mester távozásának esetén ismét Zidane vehetné át a helyét a Real Madridnál, mivel annak ellenére, hogy a francia egy kiváló edző, eddigi eredményeit a Blancók akkori keretének erőssége miatt mindeddig nem igazán ismerték el a szakmában, ebből fakadóban pedig jelentősebb bizalmatlanság áll fenn vele szemben. Az újságíró megállapításait összegezve végül arról beszélt, hogy Allegri jövője nem az új sportigazgató személyétől függ, mivel a mester jelenleg nem csupán a kispad birtokosa, hanem a legnagyobb szaktekintély is a Juventusnál.