Pár évvel ezelőtt legtöbb esetben azt tapasztalhattuk, hogy a Juventusnál csúcsformában játszó labdarúgók nem tudnak olyan szinten teljesíteni új klubjukban, mint azt Torinóban tették. Elég csak például Paul Pogbára, Gonzalo Higuaínra, vagy Leonardo Bonuccira gondolni, ám az utóbbi időben mintha ez megfordult volna, és legtöbb esetben a máshol nagyszerűen teljesítő futballisták a Bianconerinél nem találják saját magukat. Különösképp érdekes, mikor távozásukat követően ismét hasonló színvonalat tudnak produkálni, mint a Juventushoz való igazolásukat megelőzően. Megérne egy misét az is, hogy miért is van ez így, ám ebben a cikkben elsősorban a tavaly nyáron távozó futballisták új klubjukban való teljesítményét vesszük górcső alá, és megpróbálunk következtetést levonni, hogy megérte elengedni az adott labdarúgót, vagy sem.

Rodrigo Bentancur: Az uruguayi gyakorlatilag a Tottenham Hotspur kezdőjében találta magát, Pierre-Emile Højbjerg párjaként a 3-4-3-as hadrendben, és nagyszerű párost alkotnak Antonio Conte együttesében. A dél-amerikai nemcsak, hogy felnőtt dán kollégájához, de akár arról is beszélhetnénk, hogy túl is szárnyalta. Rodrigo az igencsak kiválónak számító 7.24-es osztályzatot érdemelte ki a Sofascore-tól a 17 mérkőzésen nyújtott teljesítményéért, amiken négy gólpasszt is ki tudott osztani. Hiába a dupla annyi labdaérintés, a kapu előtti hibáinak száma meg sem közelíti azt a számot, mint ami a Juventusnál jellemezte, ehhez pedig nagyban hozzájárul az is, hogy a labdakihozatalokért Højbjerg felel, nem pedig ő. Forrófejűsége továbbra is jellemzi (öt sárga lapot gyűjtött be), de a többi gyengesége kevésbé ütközik ki. Ehhez elsősorban Conte zsenialitása szükséges, akinek pont a hozzá hasonló univerzális, harcos, de alapvetően nem ügyetlen játékosokra van szüksége, továbbá a Premier League is alapvetően jobban passzol a játékstílusához. Úgy gondolom, hogy hasonló teljesítményt ki lehetett volna préselni belőle a Juvénál is (elég csak a Sarri irányítása alatti produkciójára gondolni), de az egész biztos, hogy nem ebben az együttesben és nem Allegri vezénylésével, úgyhogy jó döntés volt a tőle való megválás, a Sarkantyúsok pedig örülhetnek, hogy potom pénzért (19 millió euró) szereztek egy olyan játékost, akire ugyan építeni nem lehet, de egy adott szisztémában nagyon hasznos tud lenni.

Cristian Romero: Nem szeretném sajdítani a szíveket, ugyanis egy megbocsájthatatlan lépés volt az ő eladása, elég csak annyit írnom vele kapcsolatban, hogy annak ellenére, hogy térdproblémákkal küszködött, 22 meccsen mégis lehetőséghez jutott, és 7.15-ös értékelést érdemelt ki. 

Cristiano Ronaldo: Kemény fába vágta a fejszéjét, mikor a Manchester Unitedhez igazolt, de ezzel bizonyára tisztában volt, mikor a távozásra adta a fejét. Már nem is tudott annyi mérkőzést vállalni (30 meccs), és a gólok sem úgy jöttek a portugáltól, mint azt megszokhattuk tőle (18 darab). Még így is bőven felfelé lógott ki a hatodik MU-ból, ahol még annyira sem tudták kiszolgálni, mint a Bianconerinél, ugyanis mindössze 3.7-szer tudott kapura lőni a korábbi 5.1-es átlaghoz képest, de ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy centerként számítottak rá edzői. Esetében nem igazán kérdéses, hogy megérződik az az űr, amit Torinóban hagyott maga után, de mivel ő döntött a távozás mellett, ráadásul nem is valami elegáns módon kivitelezve azt, nem igazán beszélhetünk vezetői hibáról. 

Dejan Kulusevski: Gyakorlatilag semmiféle ésszerű magyarázatot nem találok arra, hogy az Öreg Hölgynél csetlő-botló, taktikailag fogalmatlan, hihetetlenül lelassuló srácból hogyan lett egy 18 mérkőzésen 5 gólt szerző és 8 gólpasszt kiosztó szélső, igaz, én azt sem értettem, hogy a Parmánál lenyűgöző svédből, hogy lett ez a fizikai fájdalmat okozó megmozdulásokat produkáló labdarúgó. Egész biztosra vettem volna, hogy a Premier League nem neki való (Bentancurral ellentétben), és azt sem tartottam eléggé meggyőző ellenérvnek, hogy Conte majd valami futballistát tud belőle faragni. Ehhez képest 7.21-es osztályzata egészen elképesztő, de már a kanadai pontjai is rendkívül beszédesek. Annyi bizonyos, hogy ez nem jött volna ki az olasz rekordbajnoknál, viszont az érte kapott összeg igencsak jól néz majd ki, amennyiben kiegyenlítésre kerül a vételár.

Merih Demiral: Esete csak annyiban különbözik Romeróétól, hogy a török esetében tudtunk arról, hogy sérülékenysége gondot okozhat majd, meg valamivel több pénzt kasszírozott be érte az Öreg Hölgy, de ennek ellenére fájt azokat a híreket olvasni, miszerint, ha nem vásárolja meg az Atalanta, akkor sem számolnánk vele, miközben égető szükség lett volna egy hozzá hasonló mentalitású és minőségű középhátvédre. Annak ellenére, hogy a Villarreal elleni vereségből bőven kivette a részét, ám így is a bergamóiak legjobb védője volt, még ha ezt a 6.91-es értékelés nem is feltétlen mutatja meg igazán.

Gianluigi Buffon: Gigi is bizonyára kétszer meggondolná újból, hogy a Parmához igazoljon-e, ugyanis hatalmas küzdelmet követően sikerült csak bennmaradniuk a Serie B-ben. Játéklehetőségre különösebben nem panaszkodhat, ugyanis még 44 esztendősen is be tudott vállalni 26 bajnokit, a 7.12-es értékelése alapján pedig kijelenthető, hogy meg is hálálta a bizalmat, még ha az utolsó, Perugia elleni mérkőzésen sikerült Ionuț Radut megszégyenítő kapushibát produkálnia.