Ramsey visszatér nyáron Torinóba

ramsey_rangers.jpgAz általában véve igencsak megbízhatónak tartott olasz átigazolási forrás, Giovanni Albanese híreinek alapján mostanra gyakorlatilag lenullázódtak az arra vonatkozó esélyek, hogy a Juventus walesi futballistája, a jelen pillanatban kölcsönben a Glasgow Rangers kötelékében szereplő Aaron Ramsey az idény végét követően is a skót alakulatnál szerepeljen, ami magától értetődő módon a középpályás Torinóba való visszatérését vetíti előre a nyár első napjaira nézve. 

Az újságíró szerint a tény, miszerint a harmincegy esztendős labdarúgó, aki idén januárban került a mostanra az Európa-liga elődöntőjéig jutó alakulat kötelékébe a Bianconeritől, ismételten izomsérülést szenvedett az elmúlt napokban, egyértelműen azt vetíti előre, hogy a skót együttes nem fogja marasztalni az Arsenal egykori ikonját, aki folytonos egészségügyi problémái miatt gyakorlatilag teljesen hasznavehetetlenné vált, még akkor is, ha gondjai nélkül alapvetően kezdőnek számítana a gárdánál. 

Ramsey februártól fogva mindössze tíz összecsapáson futhatott ki a gyepre a Rangers szerelésében, melyeken két gólt szerzett, s egy gólpasszt osztott ki, azonban előbb február közepétől március közepéig, majd pedig most vasárnap is sérülés érte, emiatt pedig folyamatosan szinte sosem tudott a skótok rendelkezésére állni, ami magától értetődő módon a klub vezetőségét is eltántorította esetleges megvételének gondolatától. 

Albanese ennek nyomán biztosra veszi, hogy a labdarúgó a nyári mercato elején vissza fog térni Torinóba, ez pedig azt jelenti, hogy az Öreg Hölgynek ismételten megoldást kell majd találnia Ramsey helyzetére, hiszen a középpályás továbbra sem szerepel Massimiliano Allegri és a Juventus terveiben annak ellenére, hogy még egy szezon erejéig, 2023. június 30-ig élő szerződés köti őt a Zebrákhoz. 

Az olasz rekordbajnok vezetősége ebből kifolyólag állítólag három lehetséges megoldást vázolt fel a brit játékos környezetének, melyek sorrendben a következők lennének: Ramsey azonnali és végleges értékesítése egy másik klubnak, egy új kölcsönszerződés kivitelezése, vagy a futballista kontraktusának felbontása, mely utóbbi lehetőséget azonban a fekete-fehérek nem igazán preferálnák a belőle fakadó, várhatóan igen jelentős anyagi veszteség miatt. 

Albanese úgy tudja, hogy az illetékesek mindvégig szoros egyeztetésben lesznek majd a labdarúgó képviselőivel, s arra fognak törekedni, hogy egy mindkét fél számára előnyös, illetve elfogadható egyezséget kössenek Ramsey jövőjéről, ugyanakkor a walesi állandóvá váló sérülései számos együttesnél már eleve kizárják a futballista leigazolásának lehetőségét, ami rendkívül megnehezítheti majd a Juventus dolgát, s gátat szabhat a klub terveinek is.