HIVATALOS: A Juve továbbra is elkötelezett a Szuperliga iránt

juve.gifA Juventus FC az elmúlt percekben hivatalosan is bejelentette, hogy határozatlan ideig kihátrál az Európai Szuperliga projektjéből, miután az elmúlt órákban jószerivel a versenysorozat összes alapító együttese elhagyta a kiírást. A torinói klub közleménye ezzel együtt leszögezte, hogy a Bianconeri nem adja fel a projektet, mely iránt továbbra is féltétel nélkül elkötelezett, csupán elismeri, hogy a terv kivitelezése jelen pillanatban igen komplikáltnak bizonyulna. 

Az alábbiakban a közlemény fordítása következik: 

"A Juventus Football Club S.p.A e pillanatban hivatalos közleményt fogalmaz meg a 2021. április 19-én bejelentett Szuperligával, illetve az ennek létrejötte után kibontakozó nyilvános, s hatalmas hullámokat verő vitával kapcsolatban. A klub ezennel leszögezi, hogy minden tekintetben tiszteletben tartja egyes alakulatok azon lépését, melynek értelmében egyes csapatok hivatalosan is kihátrálnak a versenysorozat mögül,  ugyanakkor hozzáteszi, hogy ezen klubok lépése nem felel meg a tizenkét alapító által előzetesen lefektetett megállapodásnak. 

Az elmúlt órák eseményeinek következtében a Juventus ezennel hivatalosan bejelenti, hogy (bár továbbra is a lehető legnagyobb mértékű elkötelezettséget képviseljük a versenysorozat iránt, emellett pedig feltételek nélkül hiszünk a projekt sportszakmai- gazdasági- illetőleg jogi megalapozottságában) a jelenlegi helyzetben maga is úgy véli, hogy e pillanatban igen csekély esély mutatkozna a Szuperliga eredeti formában tervezett megvalósulására. 

Ennek folytán a Bianconeri nem lép vissza hivatalosan a projekttől, a továbbiakra nézve pedig mindenkit biztosít a hosszabb távú értékteremtés iránti elkötelezettségéről, mely álláspontja szerint a labdarúgás egész világának vitathatatlanul nagy előnyöket bocsátana rendelkezésére."

Mint ismert, a Szuperliga megalakulásának egyik fő kezdeményezője éppen az Öreg Hölgy elnöke, Andrea Agnelli volt, aki a projekt szertefoszlásának következtében maga is veszélyben tudhatja magát a legmegbízhatóbb források értesüléseinek alapján.