Inzaghi: "Mernünk kell nagyot álmodni"

inzaghi.jpgAndrea Pirlót követően az Öreg Hölgy holnapi ellenfelének számító Benevento mestere, Filippo Inzaghi is megtette mérkőzések előtt megszokott nyilatkozatát az olasz sportsajtónak, melyben többek között arról beszélt, hogy együttese ismételten képes lehet pontokat rabolni a Juventustól, ehhez azonban rendkívül fegyelmezett csapatjátékra van szükségük.

Az egykori kiváló támadó mindenekelőtt a Strega állapotáról ejtett szót, kijelentve, hogy fiai rendkívül nyugodtak érzik magukat a megmérettetés előtt, elsősorban kipihentségükből és megfelelő mentális állapotukból kifolyólag.

"A csapat rendkívül nyugodtak érzi magát, mivel az elnök úr azt szerette volna, hogy pihenjünk egy napot az egész héten végzett kitartó edzésmunkánkat követően, és véleményem szerint ez rendkívül helyes döntésnek bizonyult, mivel a futballisták tölthettek egy kis időt a családjaikkal, ami nem sűrűn adatik meg egy ilyen feszes versenynaptár ideje alatt" – fogalmazott a Sky Sport Italia kamerái előtt állva.

"Mivel régen arattunk győzelmet, mindenképpen szeretnénk visszatérni a helyes útra, hogy bebizonyítsuk, hogy többre vagyunk hivatottak, mint amit az utóbbi időszakban mutattunk. Tisztában vagyunk vele, hogy nehézségeket okozhatunk az Öreg Hölgynek, ami nem is tűnik lehetetlennek annak fényében, hogy novemberben már sikerült kiharcolnunk egy bravúros 1-1-es döntetlent ellenük.

Szeretnénk karakteres futballt bemutatni, s kiváló teljesítményt nyújtani az Allianz Stadiumban, ennek fényében mindenkit biztosíthatok róla, hogy a pontszerzés csupán a minimális célkitűzésünknek számít. Hiszünk benne, hogy megismételhetjük az őszi eredményt, mivel semmi okunk nincs rá, hogy kizárólag a realitás talaján mozogjunk. Úgy vélem, hogy mernünk kell nagyot álmodni."

A jelen pillanatban a bajnoki tabella 16. helyén álló Boszorkák trénere természetesen szót ejtett egykori klub- és válogatottbeli csapattársáról, illetve barátjáról, Andrea Pirlóról is, kinyilvánítva véleményét azon kritikákról, melyek a Bianconeri Bajnokok Ligájából való búcsúját követően érték a Maestrót.

"A sajtó gyakran még azokat az edzőket is szervezett támadás elé állítja, akik akár többszörös Bajnokok Ligája-győztesnek mondhatják magukat, így ennek következtében Pirlo esetében sem lehet másra számítani, mint a kritikára. Andrea ugyanazt a bánásmódot kapta, mint az elődei, vagy a pályatársai, ebben nincs semmi meglepő.

Olaszországban hajlamosak vagyunk kissé kegyetlenek lenni a véleménynyilvánításaink során, melyek ekképp gyakran mennek át kendőzetlen, rosszindulatú kritikákba. Természetesen ezt igen negatív jelentségnek vélem, azonban ne legyenek illúzióink azzal kapcsolatban, hogy az ilyen hangok egyszer minden egyes szakembert elérnek a pályafutásuk során" – összegzett a Super Pippo becenévre hallgató korábbi legendás támadó.