Minden idők egyik legjobb olasz szélsővédőjeként szokás emlegetni, azonban sok juventino mai napig árulóként tekint rá, miután 2006-ban Barcelonába szerződött a Calciopoli-botrány kirobbanását követően. A karrierjét jobbszélsőként kezdő, azonban legszebb játékos éveit bal szélső védőként töltő Gianluca Zambrotta tegnap töltötte be 44. életévét, a Goal Italia pedig ennek alkalmából emlékezett meg a comói születésű játékos páratlan pályafutásáról.

„Minden ott kezdődött. Az edző különböző trükkjeinek, valamint az erőfeszítésnek köszönhetően, hogy képes legyek beletanulni egy olyan pozícióba, melyben sosem játszottam korábban, képes voltam napról napra fejlődni. Mindig is a szélen játszottam, ezt tudtam jól csinálni, a diskurzus pedig arról folyt, hogyan sajátítsam el a védekezés alapjait, és hogy elsősorban ballal rúgjam el a labdát, mely a gyengébbik lábam volt mindig is. Keményen dolgoztam, mint bárki más, aki fejlődni szeretne, és edzésen a legnagyobb elköteleződéssel próbál alkalmazkodni új szerepköréhez.” - mesélt új pozíciójáról Zambrotta. 

2002. december 8-án a Juventus a Brescia vendégeként lépett pályára. Az eredmény nem alakult kedvezően a bianconeri számára, 2-0-ra veszítettek Schopp és Igli Tare góljának köszönhetően, azonban a mérkőzés másról maradt emlékezetes: ezen a meccsen szerepelt először Gianluca Zambrotta szélsővédőként. Pár évvel korábban Torinóba épp a Baritól érkezett, a jobbszélen kapott szerepet Ancelottitól, potenciáljának teljes kiaknázása azonban Lippinek volt köszönhető, aki megérzésének köszönhetően szélsővédőt faragott belőle. Zambrotta ebben a szerepkörében lett világbajnok pár évvel később.

Zambrotta a Lombardiában található Comóban született, és iskolás korában kezdett el futballozni. Tizennyolcadik életévében, 1994-ben mutatkozott be a város klubjának felnőttcsapatában. A csapat ebben az évben a Serie B-ben szerepelt, edzője pedig Marco Tardelli volt. Bemutatkozásakor a mérkőzés utolsó tizenöt percére állt be, a csapat helyi legendás kapitányát, Ferrignót váltva. Kevesen gondolhatták, hogy a fiatal srác egy napon olyan patinás csapatokban fog játszani, mint a Juventus, a Barcelona, vagy az AC Milan. Annak ellenére, hogy a Como kiesett a Serie C-be, Zambrotta további két évig maradt a csapatban. Az 1996/97-es szezonban 37 mérkőzésen 4 gólt és 3 gólpasszt jegyzett, mellyel több Serie A-ban szereplő csapat érdeklődését felkeltette. Végül a Bari lett a befutó, a pugliai együttesben pedig a fiatal szélső gyors fejlődésnek indult. Első szezonjában 27, míg második szezonjában 32 mérkőzésen kapott lehetőséget. Zambrotta számos gólt szerzett, azonban elsősorban mindenki arra lesz figyelmes, hogy fel és alá szalad a pálya szélén. Egy fáradhatatlan gépezet, aki mindenkit lenyűgöz.

Első behívójára a felnőtt válogatottba 1999. február 10-én kerül sor, Dino Zoff szövetségi kapitány egy Norvégia elleni barátságos mérkőzén szavazott neki bizalmat. Még ezen a nyáron egy másik telefonhívás érkezik: a Juventus 27 milliárd líráért cserébe meg szeretné vásárolni a játékost a Baritól. A kezdet nem volt könnyű. Zambrotta többé-kevésbé jó teljesítményt nyújtott, de első szezonja mégis kudarccal ér véget: a csapat a perugiai „árvízben” elveszti a bajnoki címet, melyet korábban már megnyertnek tekintettek. Ancelottit menesztik, az edzői padra pedig ismét leül Marcello Lippi. Zambrotta hamar elnyerte új edzője bizalmát, első bajnoki címét a Juventusban még középpályásként ünnepelhette. 2002 nyarán a torinói együttes azonban megvárásolta Mauro German Camoranesit, aki papíron ugynazon a pozíción játszik. Ezzel az igazolással Zambrotta helye kezdőcsapatban veszélybe került, azonban Lippi megtalálta a tökéletes megoldást, mely egy új karrier indulását jelentette a comói születésű futballistának.

„Egy nagyon kellemes problémát kellett megoldanom.” – nyilatkozta anno Lippi. „Volt két nagyszerű játékosom egy pozícióra, ezért azt javasoltam Gianlucának, hogy próbáljuk ki őt a védelem bal oldalán, mert úgy gondoltam rendelkezett a megfelelő karakterekkel erre a szerepkörre. Rövid időn belül sokkal ügyesebben rúgta a labdát a bal lábával, mint a jobbal.”

Zambrotta lényegében egy jolly jokerré vált edzője számára, aki a pálya több részén is képes volt kimagasló teljesítményt nyújtani. „Nincs különösebb problémám az új szerepkörömmel, könnyen alkalmazkodom, azonban nem könnyű a védelem részének lenni. Harmóniában kell lenned a csapattársaiddal, tudnod kell szűkíteni a teret és felvenni a pozíciót. Itt minden sokkal nehezebb, folyamatosan koncentrálnod kell, hiszen egy itt elkövetett hiba végzetes is lehet.” – nyilatkozta Zambrotta új szerepköréről.

A meggyőző teljesítménynek köszönhetően egyre több dícséret érte a játékost, egyesek egy lapon kezdték emlegetni Roberto Carlosszal. „Meglep, hogy egy lapon említenek minket. Ő más jellemzőkkel rendelkezik, ezért nem szeretném magam hozzá hasonlítani. Mindenképp jólesik az elismerés, de csakis saját magam szeretnék lenni anélkül, hogy másokhoz hasonlítsam magam.” Brazil társától eltérően Zambrottának kevésbé voltak veszélyes lövései, azonban a 2003-as szezon végén mégis ott szerepelt az Aranylabda-lelöltek között, melyet végül csapattársa, Pavel Nedvěd nyert meg. „Azt kell mondjam, hogy egyáltalán nem számítottam erre. Amikor nyilvánosságra hozták a listát, Di Vaiónál vacsoráztam, és a tv-ből értesültünk a hírről. Elsőre abban sem voltam biztos, hogy az említett Zambrotta egyáltalán én voltam-e? Hatalmas megtiszteltetésnek éreztem annak ellenére, hogy a végén egyetlen szavazatot sem kaptam.”

2004 nyarán újabb váltás történt a Juventusnál, meglepetésre Fabio Capello érkezett Lippi helyére. Újabb sikerekkel gazdagított két év következett, melyet végül a Calciopoli-botrány következtében eltöröltek, mely egyben Zambrotta zebramezben töltött karrierjének a végét is jelentette. A búcsú elég keserű és ellentmondásokkal terhelt volt. „Árulónak tartanak, azonban a személy, akit elárultak, azok mi, a játékosok vagyunk, akik minden alkalommal a képességeink legjavát nyújtottuk edésen és a mérkőzésen egyaránt, most pedig megfosztottak minket két bajnoki címtől. Igen, elárultak és csalódott vagyok. Az új vezetőség egyik tagja sem hívott fel, hogy elmondják számítanak-e rám, nem ajánlottak új szerződést. Maradni szerettem volna, de meg kellett hoznom a döntést, és a legjobb döntés az volt, ha külföldre szerződök. A pénz, amit a Juventus értünk, játékosokért kapott, segített abban, hogy a klub rendezni tudja a tartozásait. Nagy segítséget nyújtottunk ezzel a klubnak.” – vélekedett később Torinóból való távozásáról Zambrotta.

Nem sokkal a 2006-os vb-győzelmet követően Zambrotta az FC Barcelonához szerződik csapattársával, Lilian Thurammal együtt. A gránátvörös-kék együttesnél összesen két szezont tölt, 85 alkalommal lépett pályára olyan játékosok oldalán, mint Xavi, Iniesta, Ronaldinho, Eto’o és Messi, azonban Katalóniában töltött időszaka nem mondható sikeresnek, hiszen mindössze egy Spanyol Szuperkupát nyert. Ezt követően hazatért Olaszországba, ahol a Milan mezét öltötte magára, ahol edzője ismét Carlo Ancelotti lesz. A korai barcelonai búcsúban családi okok is közrejátszottak. „Még két év volt hátra a szerződésemből a Barcelonánál, azonban problémák adódtak a feleségemmel, Valentinával. Mindent hátrahagyott, hogy kövessen engem, azonban a várost sosem érezte magáénak, teljesen elszigetelten élt, és depresszióba esett. Mivel ajánlatot kaptam egy nagy múltú együttestől, úgy döndöttünk, hogy hazatérünk Olaszországba.” – mesélte Zambrotta hazatérésüknek egyik okát.

A Milanban töltött évek alatt sikerült egy újabb scudettót és egy Olasz Szuperkupát nyernie 2011-ben, de ekkorra már rég túljutott egyéni teljesítménye csúcsán. 2012-ben szerződése lejártakor csapat nélkül maradt, majd 2013-ban elfogadta a svácji Chiasso ajánlatát, ahol kettős szerepet töltött be, játékosként és segédedzőként, majd rövid időre átvette a Chiasso kispadját, elkezdve ezzel edzői karrierjét, azonban 2015-ben elbocsájtották. Az itt töltött időszak után külföldön próbált edzőként szerencsét. Megfordult Indiában a Delhi Dynamos csapatánál, majd Kínában a Jiangsu Suning csapatánál lett segédedző korábbi mestere, Fabio Capello mellett. Zambrotta 2018-ban hazatért Olaszországba, ahol az Olasz Futballisták Szövetsége tanácsadónak választotta, valamint megválasztották a 2020-as Európa-bajnokság nagykövetének is.

Játékoskarrierje során Zambrotta meghatározó szerepet töltött be a nemzeti válogatottban is klubcsapatai mellett. 1999-es debütálását követően három Európa-bajnokságon és három világbajnokságon vett részt sok keserűséget és örömöt megélve, mely kétségkívül a 2006-os világbajnoki győzelemmel csúcsosodott ki. Zambrotta a világbajnok együttes egyik alapemberének számított, Ukrajna ellen gólt is szerzett a negyeddöntőben. A tornán jobb szélső védő poszton szerepelt, és itt is klasszis módon volt képes teljesíteni. Csodás elégtétel volt ez számára oly sok csalódás után. „Sosem voltam szerencsés a nemzeti válogatottal, különösen a nagyobb eseményeken. 2000-ben Sydney-ben az olimpiai csapattal meniszkusz-sérülést szenvedtem. A hollandiai és belgiumi EB-n ki kellett hagynom a döntőt eltiltás miatt, 2002-ben pedig a világbajnokságon volt egy szakadásom a Korea elleni mérkőzésen. A 2006-os vb-döntő volt a csúcs számomra, ez a lehető legnehezebb dolog, nehezebb, mint megnyerni a Bajnokok Ligáját. A legnagyobb csalódás számomra kétségkívül az EB-döntő elvesztése volt.” – tekintett vissza válogatottbeli karrierjére. A világbajnoki győzelmet követően azonban újabb csalódást keltő időszak következett számára, hiszen a válogatott korán búcsúzott mind a 2008-as Európa-bajnokságtól, mind a 2010-es világbajnokságtól. Ettől függetlenül a 2006-os világbajnoki arany mindenképp Gianluca Zambrotta karrierjének egyik csúcspontja, egy olyan játékosé, aki teljesítménye csúcsán Európa egyik legjobb szélsővédője volt.

Forrás: Goal Italia