Del Piero: "Pirlo igen nagy eredményt ért el"

adp.jpgA Coppa Italia elődöntőjének tegnapi, 0-0-ás döntetlennel végződő, s a Juventus továbbjutását hozó mérkőzést követően az Öreg Hölgy történelmének első számú legendája, a jelenleg televíziós szakértőként tevékenykedő Alessandro Del Piero is elmondta a véleményét a találkozó, valamint Antonio Conte és Andrea Pirlo kapcsán.

A Zebrák legnagyobb ikonja arról beszélt, hogy egykori csapattársának, majd mesterének jóval körültekintőbbnek kellene lennie az ehhez hasonló eseteknél, s ajánlott lenne óvatosabban viselkednie, mivel a tegnapi találkozóval immár két sorozatból, az Olasz Kupából, valamint a Bajnokok Ligájából is kiesett együttesével, mely azt jelenti, hogy a Nerazzurri csak egy trófea, a Scudetto elhódításáért küzdhet a szezon további részében.

"Antonio jelenleg igen nehéz helyzetben van" – kezdte mondanivalóját az olasz válogatottal 2006-ban világbajnoki címet ünneplő, a torinóiak szerelését viselve pedig 290 találatot szerző egykori kiválóság a Sky Sport Italia kamerái előtt.

"Az Inter rendkívül mély kerettel rendelkezik, emiatt pedig korábban úgy véltem, hogy a szezon folyamán az összes érintett sorozatban versenyben lesznek, mivel elég futballistával bírnak ennek eléréséhez, továbbá Conte is megtalálta az egyensúlyt, melyre együttesének szüksége volt.

Immár azonban inkább óvatosságra inteném őket, hiszen mostanra a Serie A maradt az egyetlen kiírás, melyben diadalt arathatnak, mivel az utóbbi hónapokban az európai versenysorozatokból is búcsúztak, legutóbb pedig a Coppa Italia küzdelmeiből is kiestek."

Del Piero korábbi csapattársát, a fekete-fehérek augusztusban kinevezett, akkor még tapasztalatlannak számító trénerét, Andrea Pirlót is dicséretben részesítette, mivel véleménye szerint egyértelműen látszik a fejlődés a Maestro alakulatán, melyet a milánói gárda elleni koncepcióval is bebizonyított a Juventus.

"A döntőbe való bejutás igen nagy eredmény Pirlo számára, aki a Supercoppa Italiana megnyerését követően egy újabb fináléban bizonyíthat majd. A csapattól kért stílussal, valamint a meccsről alkotott elképzeléseivel sikeresen vette fel a versenyt egy rendkívül erős Interrel szemben.

Bár a Juvénak nem sikerült huzamosabb ideig megtartania a labdát, a Nerazzurri nem volt képes gólt szerezni, mivel a torinóiak igen masszívan védekeztek. Az Internek mindenképpen fejlődnie kell e téren, azonban biztos vagyok benne, hogy Conte B, esetleg C tervvel is rendelkezik a továbbiakra nézve" – összegzett a korábbi támadó.