Helyzetjelentés a visszavágó előtt

juve-int.jpgA Juventus ma este a Coppa Italia elődöntőjének visszavágóján készül megmérkőzni az Inter együttesével, hogy egy esetleges győzelem, illetve akár egy döntetlen elérésével kvalifikálja magát a sorozat fináléjába. A kiemelt fontossággal bíró összecsapást megelőzően azonban az Öreg Hölgy vezetőedzője, Andrea Pirlo korántsem lehet nyugodt, mivel a tegnapi nap során kiszivárgó információk alapján a Bianconeri együttesének meglehetősen megtépázott kerettel kell szembenéznie mindenkori legnagyobb riválisával.

Az AS Roma elleni bajnoki mérkőzés utolsó perceiben sérülést szenvedő, ennek következtében pedig a lecserélés sorsára jutó veterán védő, Leonardo Bonucci minden bizonnyal kihagyja majd a találkozót, mivel egyes sajtóértesülések, mindenekelőtt a La Gazzetta dello Sport tegnapi beszámolója szerint a harminchárom esztendős futballista fájdalmakat érez a jobb combjában, ebből kifolyólag pedig nem tudja vállalni a keddi játékot, nem kis részben a csapatra váró további küzdelmek, elsősorban a hamarosan kezdődő Bajnokok Ligája miatt.

Ugyancsak a milánói lap információi tájékoztatnak arról, hogy az olasszal ellentétben a Serie A tavalyi MVP-je, Paulo Dybala ismét a keret tagja lehet majd, azt követően, hogy januárban még a Sassuolo elleni találkozón idő előtt kellett elhagynia a pályát. Az újság úgy tudja, hogy az argentin labdarúgó a kispadon foglalhat helyet, ugyanakkor teljes mértékben majd csak a Napoli elleni hétvégi megmérettetésen állhat a fekete-fehérek rendelkezésére. Ugyanez vonatkozik Aaron Ramsey-re is, aki a tervek szerint szintén a Partenopei ellen térhet vissza, bár állapotát már a holnapi nap folyamán ki fogják értékelni.

A csapatkapitány-helyettesen kívül további két fontos labdarúgó fog hiányozni a torinói gárdától, ugyanis a legutóbbi hírek szerint mind Álvaro Morata, mind pedig Arthur kisebb egészségügyi gondokkal küzdenek, hiszen míg a spanyol csatárnak már a szombati mérkőzés előtt is gyomorbántalmai voltak, addig a brazil középpályás az utóbbi napokban belázasodott, ekképp a szakmai stáb egyikük szerepeltetését sem kockáztatná.

A megbízhatóságáról ismert Romeo Agresti szerint a Juventus felállása ezen kényszerváltoztatások mentén módosul majd, s míg a kaput a Maestro szavai szerint is a veterán Gianluigi Buffon védi majd, előtte ismételten a Matthijs de Ligt-Merih Demiral kettős kaphat lehetőséget. Az olasz újságíró véleménye szerint Arthur biztosan kihagyja az összecsapást, míg Morata azon dolgozik, hogy legalább csereként bevethető legyen, Dybala pedig elsősorban a Porto elleni találkozóra kíván fókuszálni, összhangban Pirlo elképzeléseivel. Agresti mindemellett arról is beszélt, hogy Federico Bernardeschi az első perctől fogva a pályán tartózkodik majd, az előzetes jóslatokhoz képest így nem Fedrico Chiesa, hanem honfitársa szerepelhet a bal szélen.

Érdekesség, hogy az olasz rekordbajnok futballistái közül tíz játékosnak is vigyáznia kell majd, mivel ha sárga lapos figyelmeztetésben részesülnek, a csapat továbbjutásának esetében nem játszhatnak majd a május 19-i döntőben, melyben a sikeres kvalifikációt követően a Napoli, vagy Atalanta együttesei közül kerül ki az ellenfél. Az érintett labdarúgók közül ugyan Arthur minden bizonnyal nem lesz elérhető holnap, s Morata szerepeltetése sem biztos, Alex Sandro, Matthijs de Ligt, Merih Demiral, Rodrigo Bentancur, Adrien Rabiot, Federico Bernardeschi, Federico Chiesa, valamint Cristiano Ronaldo esetében viszont igencsak indokolt lesz az elővigyázatosság.

A Sky Sport Italia szerint a következő kezdő tizenegy fog kifutni a gyepre (Chiesa helyett Bernardeschivel):

juveinter.jpg