Boldog karácsonyt minden Juventinónak!

Juventus - Photos | FacebookSajnos az Öreg Hölgy idén karácsonykor sem tudott meglepni minket egy szép győzelemmel, ami valószínűleg egy kicsit be is folyásolja a hangulatunkat. Próbáljuk most ezt kicsit félretenni, és várjuk együtt a kis Jézus születését. Igaz, remélhetőleg mindenki otthon a családjával van meghittségben, de remélem azért a sokadik famíliánkra, a PannonZebra-közösségére  ezúttal is tudtok időt szakítani.

Többek között azért is, mert ugyan lehet nem mondom elégszer, de jómagam, és a többi Szerkesztő is rendkívül hálás, hogy itt vagytok nekünk, mert nélkületek az egész egy fabatkát sem érne. Erőt adtok azzal, hogy olvastok, követtek minket, de különösképp kommentjeitekkel igazoljátok azt, hogy érdemes volt ebbe belevágni.. 

Az Olvasók után a Szerkesztőknek szeretnék köszönetet mondani, akik nélkül szintén elképzelhetetlen, hogy a PannonZebra több, mint három hónapos legyen. Itt van el.Flaco és hellan, akik rengeteg hírrel szolgálnak nekünk, hogy azt minél hamarabb közvetítsük nektek, emellett, ha idejük tartja, akkor billentyűzetet ragadnak, hogy elkészítsék saját maguk a cikkeket. Simoni nélkül a PannonZebra közel sem nézhetne ki ilyen otthonosan, és nem lenne ilyen könnyen kezelhető, mint amilyen most. Génmanipuláltházikecske és Edy77 két olyan Szerkesztő, akikben elképesztő szorgalom, alázat és akarás van, bennük valóban megvan az a spirito, ami sok Juve-játékosból hiányzik. Hollóka esetében rövidre foghatnám a jellemzést, és mondhatnám, hogy az a 169 (tegnapi adat, őt ismerve pedig ez a szám azóta simán módosulhat 174-re is) többet mond minden szónál, de ez nem igaz. Ő nem 169 cikkben vállalt oroszlánrészt, hanem szinte mind a 300-ban, akár azzal, hogy átnézte azt, vagy segített egy kacifántos mondat lefordításában, vagy formázta az adott szöveget. Végül, de nem utolsó sorban ne feledkezzünk el Sunny21 Kollégáról se, akiről ugyan annyi maradhatott meg nektek, hogy egy ideig Moderátorként és Szerkesztőként tevékenykedett, de ettől sokkal-sokkal többet tett azért, hogy most Mi itt lehessünk.

Velem kiegészülve vagyunk a PannonZebra szerkesztői közössége, akik csapatmunkával, együttes erővel azon vannak, hogy ez az oldal egyre jobb, és jobb legyen, és egy igazán jó közösség alakuljon ki itt, a Zebrán. Annyit mindenképp hozzátennék, hogy amellett, hogy mind kiváló munkatársak, úgy gondolom barátokat is leltem bennük, akikkel az eddigi három hónap alatt minden egyes nap folyattunk valamilyen beszélgetést a Messenger-csoportunkban, és tudtunk társalogni akár arról, hogy mit gondolunk Pirlo munkásságáról, vagy ki hibázott az adott kapott gólnál, Paratici milyen bakikat követett el a mercato során, de akár arról is tudunk diskurálni, hogy mit kezdjek az éjszaka folyamán földre küldött fejhallgatómmal, vagy miért is hasonlít Portanova egy oposszumra.

Úgy érzem, hogy a számomra legszebb ünnepkor mondjak köszönetet nektek, Olvasóknak és Szerkesztőknek egyaránt. Köszönöm nektek, és áldott karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek! FORZA JUVENTUS!