Pirlo: "Hamarosan az eredmények is jönni fognak"

img_20201220_074950.pngHolnap az év utolsó fordulójával folytatódik a Serie A, melynek tizenharmadik játéknapján az Öreg Hölgy az egykor nagy riválisnak számító, ám az utóbbi években erősen bukdácsoló Fiorentina csapatát fogadja hazai környezetben. A mérkőzést megelőzően a Juventus vezetőedzője, Andrea Pirlo megtartotta ilyenkor szokásos sajtótájékoztatóját a találkozó kapcsán, melyben fontos információkat közölt a keretet illetőleg, szót ejtve néhány egészségügyi nehézségekkel szembesülő játékosról, így Paulo Dybaláról és Arthurról is.

A csapat argentin tízese izomfáradság miatt nem utazhatott el az alakulattal a Parma elleni idegenbeli összecsapásra, azonban a Maestro elmondása szerint mostanra jól érzi magát, s holnap a keretben is szerepelni fog.

"Ma részben külön edzésmunkát végzett, mindazonáltal a csapattal is készülődhetett, így minden akadály elhárult előle az állapotával kapcsolatban, s csatlakozhat a többi játékoshoz a holnapi meccskeretben" – jelentette ki a tréner a Juventus TV számára.

Pirlo La Joyán kívül beszélt Arthur és Demiral helyzetéről is, valamint kiemelte, hogy a legutóbbi meccsen kezdőként szerephez jutó három középpályásának ugyan eltérő jellemzői vannak, ám ez nem gátolja meg őket abban, hogy hasznos tagjai legyenek a gárdának.

"Hogy mit gondolok a Ramsey-Bentancur-McKennie hármasról? Különböző tulajdonságokkal bíró futballisták, akik mind remek alternatívákat jelentenek. Egyikük talán technikásabb, míg másikuk hasznosabb a támadások során, végül pedig itt van Bentancur, aki mindent meg tud csinálni.

Merih Demiral mostanra jobban érzi magát, míg Arthur minden bizonnyal ki fogja hagyni a mérkőzést, mivel a rúgás miatt, amit az Atalanta elleni összecsapáson szenvedett el, továbbra is némi fájdalmat érez" – tette hozzá a csapat összeállítását firtató kérdésre adott válaszában.

Az egykori középpályás először nézhet szembe szakemberként Cesare Prandellivel, aki 2010 és 2014 között őt magát is irányította az olasz válogatottnál.

"Remek emlékeim vannak Prandellivel kapcsolatban, hiszen eljutottunk vele az Európa-bajnokság döntőjébe, és a Konföderációs kupán is pályára léphettünk a nemzeti csapattal. Mindketten bresciaiak vagyunk, ennek révén pedig rendkívül jól ismerjük egymást. Remek edzőnek tartom, és boldog vagyok amiatt, hogy holnap találkozhatok vele.

A Fiorentina igen nehéz időkön megy keresztül, ennek ellenére azonban nagyon jó csapattal rendelkeznek. Olyan remek fizikai mutatókkal bíró futballistáik vannak, mint például Dušan Vlahović, mellettük pedig olyan valódi klasszisok is megtalálhatóak a keretükben, mint Franck Ribéry. Valószínűleg mélyen fognak védekezni, és kontrák révén próbálnak majd lehetőségekhez jutni, ezért pedig nagyon óvatosnak kell lennünk."

A Bianconeri legutóbbi négy bajnoki meccséből hármat megnyert, s egyedül az Atalanta ellen nem volt képes győzelmet aratni, Pirlo pedig szeretné látni az elmúlt hetek munkájának nyomait együttesén.

"A Parma ellen a mentalitásunk volt a titok. Dühösnek éreztük magunkat, mivel az előző találkozón nem tudtunk nyerni az Atalantával szemben, azonban a legutóbbi mérkőzésen nagyszerűen futballoztunk, megfelelő vággyal és hozzáállással, s a kezdetektől fogva uraltuk a mérkőzést, ennek pedig mindig így kell lennie.

A Torino, az Atalanta, illetve a Barcelona ellen mutatott játék és szellemiség pontosan az, amit látni szeretnék, s melyet a szezon kezdete óta kértem a srácoktól. Lassan a felfogással együtt jönni fognak az eredmények is, azonban ha ezzel a gondolkodásmóddal futunk ki a gyepre, sokkal könnyebb megszereznünk, s megtartanunk a labdát is"– összegzett az olasz szakember.