Pioli: "Így kell folytatnunk"

pioli-milanudinese-1.jpgAz AC Milan mestere, Stefano Pioli csapatának Sampdoria elleni, 2-1-re megnyert mérkőzése után adott nyilatkozatot az olasz médiának, melyben kijelentette, hogy rendkívül büszke együttesére, azonban elmondása szerint tisztában van vele, hogy a Scudetto elnyeréséért több csapat is verseng, ideértve az Intert, a Napolit, valamint a bajnoki címvédő Juventust is.

Bár a Rossoneri jelenleg ötpontos előnnyel vezeti a Serie A tabelláját, a milánóiak vezetőedzője szerint ez semmit sem jelent, mivel mindössze tíz forduló telt el a bajnokságból, ebből kifolyólag pedig rendkívül korai lenne bárminemű következtetést levonni az egyes alakulatok játékából, mindazonáltal ragaszkodik elképzeléseihez, s hiszi, hogy a sikert régóta óhajtó Milan visszatalált az eredményesség útjára.

"Ez egy olyan csapat, amely minden helyzetet kihasznál, még a kedvezőtleneket is ahhoz, hogy megmutathassa valódi értékét" – jelentette ki a tegnapi összecsapást követően a Sky Sport Italiának.

"A verseny? Úgy gondoltam, hogy a második gólunkkal lezártuk a mérkőzést. A bekapott találat kissé bonyolulttá tette számunkra a dolgokat, de végül elértük a kívánt eredményt. Ezek, az Európa-liga előtt lejátszott találkozók a legnehezebbek.

A játékosaim érettsége meglepett. Nem ünneplünk túlzottan, s haszontalan lenne a múltra, vagy a jövőre gondolnunk. Elégedettek vagyunk a jelen miatt, s mindannyian tudjuk, hogy Zlatan mennyit adott számunkra. Tisztában vagyunk vele, hogy mennyi munkával értünk el ide, és feltett szándékunk megmutatni, hogy remek együttes vagyunk, azonban figyelmesebbnek kell lennünk a külsőségek tekintetében. Szeretünk nagy intenzitással futballozni."

Az olasz szakember mindennek ellenére elmondása szerint tudja, hogy nem ők a Scudetto legfőbb esélyesei, de jelenleg kizárólag saját csapatára koncentrál.

"Azt mondják, hogy az igazán erős csapatok még csak most fognak következni: az Inter, a Napoli, és a Juventus számít favoritnak. A megkezdett utunkat kell folytatnunk. Állandó kapcsolatban állok a klubvezetéssel, de mindenekelőtt a játékosaimra koncentrálok" – zárta szavait Pioli.