Di Canio: "Bonucci nem bűnös"
A korábbi olasz csatár, Paolo Di Canio is megszólalt a tegnapi Lazio-Juventus mérkőzéssel, valamint a kék-fehérek utolsó pillanatban szerzett egyenlítő találatával kapcsolatban, véleménye szerint pedig a Bianconeri sokak által kritizált harminchárom éves védője, Leonardo Bonucci nem hibáztatható a kapott gólért, hiszen azért sokkal inkább két másik játékos volt felelős.
A Biancocelesti csapatában 1985 és 1990, majd 2004 és 2006, az Öreg Hölgy kötelékében pedig 1990 és 1993 között futballozó egykori támadó a két együttes 1-1-el végződő összecsapását követően a Sky Sport Italia lapjának adott nyilatkozatot, melyben egyértelműen felmenti a Zebrák csapatkapitányi karszalagját az elmúlt meccsen viselő futballistát.
"Bonucci az egyetlen, aki nem bűnös" –kezdte az interjút Di Canio.
"A játékos a kapu és az ellenfél között maradt, tehát helyesen cselekedett. Caicedo gyorsan mozdította meg a labdát, és teljességgel megérdemli a dicséretet, mivel előre számított Bonucci esetleges közbeavatkozására.
A probléma abból adódott, hogy Correa el tudott menni a két középső középpályás mellett, akiknek feladata a védelem előtti fal alkotása lett volna" –tette hozzá.
"Correa ehelyett egyszerűen átjátszotta magát Rodrigo Bentancuron, akinek a szélre kellett volna szorítania őt. Túl könnyen hagyta magát kicselezni.
Ha Juan Cuadrado nincs a közelben, különösképp törekedni kell az ellenfél kiszorítására, illetve hatástalanítására, és akkor még nem is beszéltem Adrien Rabiot-ról, aki bele sem avatkozott az eseményekbe" –jelentette ki a fekete-fehér alakulatnál minden sorozatot figyelembe véve összesen 112 mérkőzésen szereplő, ezeken pedig hét gólt szerző, valamint két asszisztot jegyző olasz labdarúgó, aki Torinóban tölött évei alatt egy UEFA-kupát szerzett, valamint ezüstérmes lett a Serie A-ban és a Coppa Italiában is.