Beharangozó – a Hellas Verona elleni meccs

hellas_logo.pngA múlt hét vasárnapi, kilátástalan játékot hozó Crotone elleni döntetlen után, kedden a Bajnokok Ligájában már mutatott életjeleket a csapat, és a 28. születésnapját pénteken ünneplő Álvaro Morata két góljának köszönhetően 2:0 arányban győzni tudott a Dinamo Kijev vendégeként.  Ezen a héten reményeink szerint a bajnokságban is visszatér a gárda a győzelem útjára, ehhez pedig a nagyon stabil játékot produkáló Hellas Verona ellen kellene begyűjteni a három pontot. Az esélyeket erősíti, hogy kedden többen is értékelhető produkciót nyújtottak, és ez mindenképpen jó előjel lehet. A mérkőzés 2020. október 25-én este 20:45-kor kerül megrendezésre a Allianz Stadiumban, a mérkőzést Fabrizio Pasqua vezeti, és a Digi Sport 2  fogja közvetíteni. 

A 38. életévét két hét múlva betöltő játékvezetőnek a mai lesz az 58. mérkőzése az első osztályban, és az eddigi 57 alkalommal 192 sárga és 7 piros lap került felmutatásra, illetve 11 büntető elvégzésére adott engedélyt. A hazaiaknak hét alkalommal vezetett mérkőzést a bajnokságban, ezeken a Juventus minden alkalommal győztesen hagyta el a pályát, míg az élvonalban kétszer fújt a Veronának és a vendégek mindkét mérkőzésen vereséget szenvedtek. A legutóbbi szezonban az ő dirigálásával szintén hazai pályán, a zebrák 3:0 arányban bizonyultak jobbnak a firenzei Violáknál. Ezen a találkozón volt CR7 egymás után kilenc mérkőzésen eredményes. A mai párosítást még sosem dirigálta.

A Serie A küzdelmei során 58 alkalommal feszült egymásnak a két csapat, ezen alkalmakon a Bianconeri 33 győzelmet, 14 döntetlent,  illetve 11 vereséget könyvelhet el, a gólarány 101-54, míg ugyanez a mutató a Zebrák pályaválasztásával 29 találkozón 25 győzelem, 4 vereség, valamint 66-19-es gólkülönbség. A párharc legeredményesebb gólszerzője Roberto Battega 9 találattal. A legnagyobb arányú hazai győzelmek között volt 6:2, 5:1, és kétszer 4:0. A legutóbbi ilyen végeredményt hozó találka a 2014/15-ös szezonban volt, amikor is az Öreg Hölgy Paul Pogba, Roberto Pereyra és Carlos Tévez két góljának köszönhetően szomorította a Luca Toni vezérelte ellenfelet. Andrea Pirlo még karmesterként a pályáról dirigálta az összecsapást, ma már a partvonalról kell megtennie ugyanezt. Abból a csapatból többen ma is a mester rendelkezésére állhatnak.

A keretek értékének különbsége a mai napon sem elhanyagolható, 690 millió euró a 109 ellenében. A Gialloblu legértékesebb játékosa a 19 éves Eddie Salcedo, nála a Juve keretéből a Transfermarkt adatai alapján csak öt labdarúgó kóstál kevesebbet, ebből 3 kapus, beleértve a negyedik számú hálóőrt Stefano Gorit is. Az eddigiekből kiindulva tehát illene jó eredményt elérni ezen az összecsapáson. A Butei az eddigi négy fordulóban először a Roma ellen ért el 0:0-ás döntetlent, amit később a zöld asztal mellett 3:0-s veronai győzelemre változtatott a szövetség, Amadou Diawara helytelen módon történő nevezése miatt, majd sorrendben 1:0 arányban legyőzték az Udinesét, aztán ugyanilyen arányban kikaptak a Parmától, hogy végül az elmúlt fordulóban 0:0-ra végezzenek a Genoa ellen. A gólarányuk 4:1, a tabellán elfoglalt pozíciójuk a hetedik, a lemaradásuk a mai házigazdával szemben 1 pont és két helyezés. A bet365 által kalkulált esélyek 1,4-4,75-7,5 hazai szempontból.

Átigazolásokra nem fordítottak nagy összeget, mindösszesen mintegy 12 millió euró értékben érkeztek új játékosok. Az ismertebb nevek közül Adrien Taméze a Nice, Koray Günter a Genoa, Kevin Rüegg az FC Zürich, Emanuel Badu az Udinese és Nikola Kalinić az Atlético Madrid csapatából került a szerelmesek városába vásárlás útján, míg kölcsönbe érkezett Yıldırım Mert Çetin (AS Roma), Federico Ceccherini és Marco Benassi (Fiorentina), a már emlegetett Salcedo (Inter), Andrea Favilli (Genoa), Antonín Barák (Udinese), míg Giangiacomo Magnani a Sassuolo együttesétől költözött Veronába. A távozók oldalán a két legismertebb név a kölcsönbe a  Roma csapatába távozó ifjú albán középhátvéd, Marash Kumbulla és a végleg Crotonéba igazoló Luca Marrone. Ez a két transzfer 4 millió eurós bevételt generált  Ivan Jurić csapatának. A jelenlegi keretek tagjai közül senki nem játszott az ellenfél csapatában, a múltban a legismertebb ilyen játékos a világbajnok Luca Toni volt.

És ha már Jurić mester szóba került, nem lesz ma könnyű dolga a csapat összeállításánál, hiszen rengetegen nem állnak a rendelkezésére.  Mert Çetin, Andrea Danzi, Paweł Dawidowicz és Miguel Veloso sérülés, Koray Günter pedig betegség miatt nem vethető be, míg Benassi és Magnani játéka kérdéses. A mester nyilatkozata alapján viszont Antonín Barák játékára már számíthat. A hazai gárda hiányzóinak listája már jóval rövidebb, mert a koronavírusos játékosok közül Weston McKennie már bevethető lesz Andrea Pirlo reményei szerint, csak a sérült Alex Sandro, Matthijs de Ligt, Giorgio Chiellini valamint a karanténban lévő Cristiano Ronaldo és a piros lapja miatt eltiltott Federico Chiesa nem lehet a Maestro keretének a tagja  az esti mérkőzésen.

Végezetül vessünk egy pillantást a vendéggárda trénerére is, lássuk ki is az az Ivan Jurić. A spliti születésű horvát szakember a tavalyi szezon elején vette át az Adige partiak irányítását, de bőségesen van olasz tapasztalata, hiszen 2014 óta csak talján csapatok kispadján ült, mielőtt edzősködésre adta a fejét, viszont többek között az Inter stábjában is dolgozott. A leghosszabb ideig a Genoa csapatát irányította, a legeredményesebb viszont a Crotone kispadján volt, ahol majdnem két pontos átlagot produkált mérkőzésenként. A mai vendéglátók ellen eddig összesen hat alkalommal vezette az aktuális alakulatait és ezeken kétszer győzött, egy döntetlent ért el, míg három alkalommal vereséget szenvedett.

A Sky Sport Italia szerint a következő kezdő várható, melyben ismét helyet kaphat Gianluca Frabotta, valamint Paulo Dybala, Giorgio Chiellni helyére pedig Merih Demiral képhet be, ahogy az az utóbbi két összecsapáson is történt: 

juve_verona_lineup_sky.png