Jurić: "A Verona motivált a Juventus ellen"

juric_juve_verona.jpgA vasárnapi ellenfél, azaz a Hellas Verona vezetőedzője, Ivan Jurić a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy csapata építés alatt áll, ennek ellenére motiváltan fog az Allianz Stadiumba érkezni a Juventus elleni találkozóra, és arra készülnek, hogy a saját játékukat fogják játszani. 

A Verona jelenleg a kilencedik helyet foglalja el a tabellán, miután négy mérkőzésen hét pontot szerzett, de a második meccsnap óta nem tudott diadalmaskodni aktuális ellenfelei fölött. 

A horvát tréner szerint azonban csapata motiváltan készülődik a Juventus ellen, és kész felvenni a versenyt az olasz rekordbajnok együttesével. 

"A csapat rendben van, motiváltan érkezünk. Újra rendelkezésünkre áll Barak, aki felépült a koronavírusból, holnap pedig ki fogjuk értékelni az állapotát.

A Juventus elleni mérkőzések mindig különlegesek és lenyűgözőek. A játékunkat fogjuk játszani, építkezés alatt állunk, és időre van szükségünk, hogy újra csapatként tudjunk működni."

Az előző szezonban a Verona védelme nagyszerűen teljesített, ez a tendencia pedig idén is folytatódni látszik, de a Gialloblu mestere az egész alakulatnak nagy nevet kíván szerezni. 

"Ezeket a kérdéseket sosem teszik föl, mert balszerencsét hoznak. Az egész csapat nagyszerűen védekezett, itt pedig nem kizárólag a védelemre gondolok. 

Bizonyos helyzetekben a saját elképzeléseinket képviseltük, de az utolsóban ezek közül tényleg nagyon jók voltunk."

A sok csapatnál megforduló csatár, egyben a tréner honfitársa, Nikola Kalinić az átigazolási időszak utolsó napján szerződött a Veronához, azonban edzője szerint még időre van szüksége. 

"Dolgozik, emellett kemény akaraterővel próbál formába lendülni. Ez az olyan támadóknál, mint ő, akik a robbanékonyságból élnek, eltart egy bizonyos ideig. 

Majd megnézzük, hogy igényelhet-e helyet, amit nem más foglal el. Az az ötletem, hogy fokozatosan fogom beépíteni"–zárta szavait a tavaly egészen kivételesen jól teljesítő Veronát irányító Jurić.