Gattuso dühös, Paratici nyugodt

gattuso_napoli_juve.jpgA Napoli technikailag megnyerte mindhárom meccsét a szezonban, de az elmaradt torinói túra miatt a Juventus elleni mérkőzést 3-0 arányban elvesztették a zöld asztal mellett, ráadásul egy büntetőponttal is sújtották a csapatot, így mindösszesen 8 ponttal áll a Partenopei.

A Napoli fellebbez az ügyben, mesterük, Gennaro Gattuso pedig határozottan cáfolta azokat a szóbeszédeket, amelyek szerint ne tettek volna meg mindent az utazás érdekében.

"Nem engednek beszélni, de én szeretek beszélni. Dühösebb vagyok mindenki másnál, hogy nem utaztunk, mert ez a Juventus most legyőzhető lett volna, a csapatépítés fázisában vannak.

Ugyanazt a felállást alkalmaztam volna, mint ma, kivéve Bakayokot, aki ugye akkor még nem érkezett meg hozzánk. 18:55-ig a buszon voltunk indulásra készen, és biztosíthatom Önöket, hogy mi mindent megtettünk.

Azt mondtam: Gyerünk, menjünk, és legrosszabb esetben veszítsünk a pályán 3-0-ra, de legalább a pályán! Amit utoljára hallottam az volt, hogy játszani fogunk, aztán minden megváltozott…"

Fabio Paratici is megszólalt az ügyben még a Crotone elleni mérkőzés előtt, de bevezetőjében nem felejtett el köszönetet mondani sem, egyúttal cáfolta a vele kapcsolatos, elmúlt napokban megjelent spekulációkat is. 

"Örökké hálás leszek Agnelli elnök úrnak és a Juventusnak mindazért, amit kaptam tőlük az évek során. Óriási megtiszteltetés, hogy ezt a nagyszerű klubot képviselhetem immár a 11. éve, megannyi trófeát szerezve. Úgy gondolom, ha egyszer távoznom kell, azt az Elnök úrtól fogom megtudni és nem a sajtótól."

Ezek után az elmaradt Napoli elleni mérkőzésről is szót ejtett Paratici:

"A szabályokat, és a protokollt, amiket a sportdöntő bíróság hoz azt követnünk kell. Ma ugyanolyan helyzetben vagyunk, mint amilyenben a Napoli volt két héttel ezelőtt, de mi itt vagyunk Crotone-ban és játszani fogunk. Ez minden amit mondhatok.

Ronaldo jól van, mint mindig, most is optimista és pozitív"–zárta mondandóját a sportigazgató.