Marchisio: "Nemet mondtam az Internek és a Realnak"

marchisio_real_nyilatkozat.jpgA Juventus egykori kiváló futballistája és ikonja, Claudio Marcisio az elmúlt napokban közzétett, heves vitákat kiváltó nyilatkozata után ezúttal az  Il Corriere della Sera hasábjain beszélt a Bianconerihez köthető múljáról, több érdekes dolgot is megemlítve pályafutásának kezdetével kapcsolatban. 

A nagyszerű középpályás elmondása szerint fiatal korában több, akkoriban az Öreg Hölgynél jelentősebb játékerőt képviselő és csábító ajánlattal kecsegtető klubnak is nemet mondott, mivel elsődleges célkitűzése a Torinóban való maradás és szereplés volt. 

"Történt egy kapcsolatfelvétel az Interrel, amikor José Mourinho volt az edzőjük, de nemet mondtam nekik. Az olyan emberek, mint én, Francesco Totti, Daniele De Rossi, vagy Paolo Maldini, olyan játékosokként nőttek föl, akik számára mindvégig csak ugyanazok a színek léteztek.

A mezzel való kapcsolatunk nem képezi alku tárgyát. Azt hiszem, a Real Madrid is tett lépéseket az ügyemben. 21 éves voltam, éppen akkor kezdtem el a Juventus felnőttcsapatában játszani, és Fabio Capello, aki akkor a Realt irányította, szeretett volna megszerezni engem. Azonban elutasítottam az ajánlatot, mert a kedvenc csapatomban akartam játszani, a szüleim előtt, a városomban." 

Marchisio véleménye szerint a klub helyesen cselekszik, mikor ismételten megpróbálja visszaszerezni a 2006-ban elvett két bajnoki címet, melyek közül egy kiírást győztes nélkülinek hirdettek, míg egy trófea a milánói nerazzuri csapatához került.

"A Juventus nem a rangsor alapján megállapított jogos címeket követeli, hanem az ellen szólal föl, hogy eltérő bánásmódot kellett elszenvednie a többi csapathoz képest."

A Zebrák alakulatában 2005 és 2018 között mindösszesen 389 mérkőzésen pályára lépő, s így klublegendává váló játékos véleményt alkotott a futballban jelen lévő homoszexualitásról is, ennek felvállalásának nehézségeivel együtt. 

"Soha, egyetlen csapattársam sem mondta nekem, hogy meleg, de ez nem az jelenti, hogy egyáltalán nincs erről szó az öltözőn belül. 

Kétségtelen, hogy a témában nagy a hallgatás, legyen szó akár a közvélemény reakcióiról, akár az öltözőéről. Ismered azokat a hülye poénokat a szappannal kapcsolatban?

Szerencsére létezik a női futball. Természetesen ők egyenjogúak a férfiakkal, így segítik a tabuk ledöntését. Előbb vagy utóbb lesz valaki, akinek kellően széles vállai vannak ahhoz, hogy ellensúlyozza a várható sokkhullámot, melyet egy ilyen bejelentés idézhet elő."