A valaha volt egyik legnagyszerűbb középpályás, Andrea Pirlo 2020. szeptember 15-én mutatta Az én futballom (Il mio calcio) című diplomamunkáját Firenzében, mellyel a Juventus augusztus 8-án kinevezett vezetőedzője hivatalosan is szakemberré vált, megszerezve az UEFA Pro licenszét. Az elkövetkezendő napokban e munka legfontosabb részleteit tárjuk olvasóink elé, hogy a Blog közössége is jobban beleláthasson a Maestro taktikai elképzeléseibe.

Az újdonsült Mister írását annak nagy terjedelme miatt négy részben közöljük, hogy emészthető, feldolgozható módon ismerkedhessünk meg gondolataival. 

Andrea Pirlo: Az én futballom

Bevezetés

Futballom alapgondolata a céltudatos játékon, a labdabirtokláson, valamint a támadáson alapszik. Szeretnék egy totális és közös taktika szerint játszani, mely tizenegy aktív játékossal számol a játéknak mind a támadó, mind pedig a védekező szakaszában.

 A játék tereinek és időbeli viszonyainak megváltoztatásával lehetőségünk van mindkét fázisban irányítani annak menetét. A csapatom vezérmotívuma maga a „játék” kell, hogy legyen. Ugyanis a „játék” egy összekötő szál a játékosok között, ami elvekből, álláspontokból és érzelmekből áll. A játék a csapatmunkán alapszik, de képes arra, hogy erősítse a futballisták egyéniségét is.

Elképzelésem két alapelve a labdához kapcsolódik: arra kell törekednünk, hogy a lehető leghosszabb ideig megtartsuk a támadásunk ideje alatt, és erős versenyképességgel kell rendelkeznünk a visszaszerzéséhez, ha elvesztettük.

A modern futballban jelenleg a játékmodul megváltoztatja saját funkcióját. A játékosok statikus elhelyezkedésétől mindössze egy lépés alatt jutottunk el az éppen szükséges pozíciók dinamikus elfoglalásáig, mellyel megérkezünk a modern futball alapvetéseihez. A játék két, egymással váltakozó szakaszában (ezek támadó és védekező fázisok) az érzelmi hatások alapján történő elrendeződés is eltérő.  

Ezek miatt pedig kellően technikás és dinamikus játékosokra van szükségünk, különleges fontosságot tulajdonítva ennek az egy az egy elleni szituációkban, főként a külsőként csatlakozó játékosok esetében. Az oktatóanyagok használatával segítséget szeretnénk nyújtani a játékosoknak a helyzetek felismeréséhez, és fokozatosan hozzá kell szoktatni őket az egyes mérkőzések változásaihoz.

Legfontosabb feladatunk az ideális állapot meghatározása és megalkotása, hiszen a játékosok ennek segítségével hozhatják ki magukból a legjobbat (ez igaz taktikai, technikai, fizikai, atlétikai, illetve érzelmi szempontokból is).

Mindezen alapvetések mellett szeretném megemlíteni azokat az együtteseket, melyek inspirálták a futballról alkotott elképzeléseimet. Ezek olyan csapatok és edzők, akiket futballszurkolóként csodáltam, illetve mások, akikkel szerencsém volt együtt, vagy lehetőségem ellenük játszani: Cruijff, majd Guardiola Barcelonája, Van Gaal Ajaxa, Ancelotti Milanja, végül pedig Conte Juventusa.

A játékosok

Mint azt később látni fogjuk, a modern futballban megváltozott a szerepkör eddigi jelentése. A játékost és annak jellemzőit többé már nem egy rögzített pozíció azonosítja, ellenben egyre inkább bővülnek az általuk ellátott különböző funkciók. Így esetükben ezek együttese lesz igazán meghatározó tulajdonság. A játékosoknak különböző jellemzői fejlődnek azokon a feladatokon keresztül, melyek elvégzésére felszólítják őket. A klasszikus értelemben vett szerepkörök által azonban jobban és gyorsabban megismerhetjük a modern futball csúcsjátékosainak ismertetőjegyeit. 

• A kapus

A kapus szerepkörének klasszikus feladatai és ezek értelmezése mellett egy modern hálóőr nem felejtheti el a kapu előterének védelmét, illetve a labdabirtoklás által a játékban betöltött szerepét.

Az előtte lévő terület védelme miatt elengedhetetlenné válik, hogy a tereket magasan és agresszíven fedje le. A labdabirtoklás szempontjából a kapusnak részt kell vennie az építkezésben is, azzal, hogy megtalálja a legjobb megoldásokat, vezeti a labdát, továbbá sikeres passzokat hajt végre.

• A középhátvéd

A kapus mellett a középhátvéd szerepe változott a legtöbbet az elmúlt harminc évben, úgy védekezés, mint támadás szempontjából. Elsőként létezett az a védő, aki pusztán csak a közvetlen ellenfelével foglalkozott, majd az üresebb területek megjelenésével kialakult az a típus, aki a védelem vezére lett, s meg tudta állapítani e terek helyzetét, illetve olvasni tudta a játékot. Ma egy védőnek képesnek kell lennie arra, hogy e két jellemzőt egyesítse, így nagy területeket fedjen le. Erre akkor van szükség, ha a csapat alapvetően támadó jelleget ölt, s számos játékos vesz részt egyszerre az akciókban.

Ebben az új pozícióban a védők lettek a csapat első vezetői, akik tudatosan vállalták ezt a feladatot, s ennek vetették alá játékukat. Emellett a középhátvédek „kulcspasszai” (olyan labdák, melyek átjutnak az ellenfél vonalain) is nagy szerepet töltenek be, mivel ezek kötik össze a védelmet a középső középpályásokkal.

• A szélsővédők

A szélsővédők szerepköre rendkívül rugalmas, hiszen sokan közülük nagyon eltérő jellemzőkkel bírnak, de a modern futballrendszerek lehetővé teszik, hogy ezeket különböző feladatok kiosztásával aknázzuk ki. A támadóbb szellemiségű védő kiválóan tudja segíteni az akciókat, az inkább védekező felfogással bíró játékos pedig gyakran válhat harmadik belsővédővé. A taktikailag és technikailag is megfelelően képzett egyént középpályásként is használhatjuk. Bizonyos, hogy a szélsővédők jelentősége az utóbbi időben drámaian megnövekedett, egyes esetekben pedig a teljes oldalt bejátszó védőkről beszélhetünk (full-backs).

• A középső középpályások

Az elmúlt húsz év futballja, Guardiola Barcelonájával, Ancelotti Milanjával és Zidane Real Madridjával megmutatta, hogy a középpályások technikája nélkülözhetetlen a csapatból. A nagy teherbírású középpályások uralta korszak (1990-es évek) után újra megnőtt a technikásabb játékosok szerepe, hiszen ez a típus rendkívüli látással bír a mezőnyben. Nyilvánvaló, hogy ezekhez a tulajdonságokhoz sok dolgot kell hozzáadni annak érdekében, hogy a játékosok több feladatot végezhessenek (például az építkezés és a befejezés terén), valamint labdavesztés esetén különösen nagy mentális egyensúly szükséges ahhoz, hogy a védekező fázisban is újbóli agresszióval tudjanak teljesíteni.

• A szélső középpályások

A szélsővédőkhöz hasonlóan a szélső középpályások posztja is nagy rugalmasságot igényel. A játékos saját tulajdonságai alapján döntheti el, hogy inkább megpróbálja-e elszigetelni az ellenfelet egy az egy elleni szituáció által (ami a profi futball fő jellemzője), vagy inkább a szél lefedésére törekszik a lövőtávolságon belül, akár fordított lábbal is, ha kellően technikás ahhoz, hogy segítséget tudjon nyújtani. Az elveszített labda visszaszerzésére való törekvés e poszton is alapvető tulajdonságot képvisel, mint minden olyan játékosnál, aki a pálya azon részében játszik, amely a támadásokat segíti elő.

• A csatárok

A támadók sokszor a legtehetségesebb játékosok közé tartoznak, akik gyakran bírnak sajátos jellemzőkkel. Az alapvető tehetség és azt ezt fokozó jellemzők a csapatjátékon belül tovább fejlődhetnek. A játékmodellben nagyon fontos tényező a mélységi támadás, gyakran pedig éppen maga a támadó az, aki ezzel foglalkozik (még a középpályások és a védők jelenléte mellett is), ezért szerepük rendkívül fontos. 

A támadófutballban, melyben sok játékos vesz részt az egyes akciókban (beleértve a középpályásokat és a szélsővédőket is), elengedhetetlen, hogy a támadó megfelelő technikával és intelligenciával tudjon kommunikálni társaival, mellyel önmaguk helyzetét könnyítik meg.

A szakdolgozat ezen változata a Juve Canal oldaláról lett lefordítva.