Folytatódnak a vizsgálatok a tőkenyereség ügyében

juventus1_1.jpgA Juventust érintő, gyanús ügyletek kapcsán folytatott nyomozások újabb tőkenyereséggel összefüggésbe hozható esetről számoltak be, mely érinti a Sampdoria csapatát és a Juventus saját nevelésű hálóőrét, Emil Auderót is.

A Guardia di Finanza néhány nappal ezelőtt átkutatta a Blucerchiati főhadiszállását, ahol olyan dokumentumokra leltek, melyek összefüggésbe hozhatóak a tőkenyereség ügyével.

A jelentést július 20-án bizonyíték gyanánt átadták a Genovai Ügyészség részére, mely gyanús, lehallgatott beszélgetéseket tartalmazott.

Ezeken első körben a Juventus egykori igazgatója, Federico Cherubini hallható, amint Giampiero Pocetta ügynökkel egyeztet Audero átigazolása kapcsán: „Már csináltunk ehhez hasonlót (meghamisított tőkenyereség), akkor is, mikor Audero ügyén dolgoztunk.”

Egy másik beszélgetés során az akkor még a Juventus Next Gen csapatánál igazgatóként dolgozó Giovanni Manna hallatszik, amint az FC Lugano egyik igazgatójával társalog: „Már itt van nekünk Vrioni, ez is egy ilyen ügylet volt és nem volt választásunk.”

A lehallgatott beszélgetéseket a Torinói Ügyészség küldte át a genovai munkatársaik részére, hogy saját, független nyomozást indíthassanak.

Ezek mellett Andrea Agnelli irodájában is érdekes dokumentumokat találtak, amikben a 2019-2020-as szezonra vonatkozó átigazolások szerepelnek, mind a kimenő, mind a bejövő oldalon, a játékosok nevét, az ügylet fajtáját, a másik érintett klubot, valamint az értékeket megnevezve – mindezeket két kategóriába sorolva, úgy mint „valós” és „csere”. Az Audero transzfer a „csere” oszlopban szerepelt.

A vizsgálatok még egy gyanús részre hívták fel a figyelmet, ami az ügynöki jutalékokkal és közvetítői díjakkal kapcsolatos, melyeknek az értéke 2015 és 2021 között meghaladta az 54 millió eurót is.