Allegri távozásakor Montero ülhetne le a kispadra?

montero.jpgBár a Sky Sport Italia legfrissebb hírei szerint Massimiliano Allegri menesztése még a Monza elleni csúfos bukás ellenére sem merült fel komoly ötletként a Juventus vezetőségében, a legtöbb forrás egyetért abban, hogy a vezetőség tagjai már nem bíznak feltétlenül a tapasztalt mesterben, ami Giovanni Albanese információi alapján ahhoz vezetett, hogy General Max már korántsem számít érinthetetlennek, s ha nem lesz képes megállítani az együttes csúszását a lejtőn, könnyen állásával fizethet majd mindezért. 

Albanese úgy tudja, hogy a Juve vezérigazgatója, Maurizio Arrivabene nem alaptalanul nevezte őrült ötletnek a mester elbocsátását, ugyanis pontosan tudja, hogy ez milyen anyagi károkkal járna a klub számára (a Calcio e Finanza számításai szerint Allegri menesztése bruttó 36 millió eurós anyagi terhet jelentene), ami a jelenlegi gazdasági nehézségek mellett szinte vállalhatatlan kiadásnak bizonyulna, ugyanakkor a szakember tisztában van vele, hogy ha a mostani helyzet még súlyosabbra fordul, a vezetőség nem várhat tovább a váltással. 

Fabiana Della Valle arról írt, hogy Allegri immár nem tudhatja magáénak az öltöző feltétel nélküli támogatását, miközben a Zebrák egyik legfontosabb nyári szerzeménye, a nagy reményekkel érkező Ángel Di María gyakorlatilag teljesen ellene fordult, mivel az argentin szélső nehezményezte, hogy a mester egy korábbi időpontra tette pályára való visszatérését (miközben ő maga inkább még egy-két héttel többet pihent volna, hogy elkerülje az újabb sérülés kockázatát), konfliktusuk pedig még jobban aláásta a szakvezető tekintélyét a keret előtt, miközben a megmentőként érkező Di María sem képes azt a produkciót nyújtani, amit a drukkerek elvárnának tőle. 

Az újságírónő által elmondottak alapján valószínűtlen, hogy a fejesek a novemberi vb-szünet előtt komolyabban foglalkoznának az edzőkérdéssel, mivel úgy vélik, hogy ekkor már józanabb mérleget vonhatnak majd a csapat által addig elért eredményekből, ami nem is alaptalan annak fényében, hogy eddigre a Bajnokok Ligája csoportmeccsei is le fognak zárulni, miközben a Serie A is elér féltávjához. 

Della Valle szerint nem kizárt, hogy ha novemberben hasonlóan rosszul áll az alakulat szénája, akkor Andrea Agnelli a mester kirúgása mellett dönt majd, s annak fényében, hogy a Torinóból érkező beszámolók szerint a vezetőség és Allegri, valamint a játékosok nagy része és a tréner között rendkívül fagyossá vált a hangulat, mindez nem is tekinthető elhamarkodott, vagy alaptalan lépésnek. Az informátorok úgy vélik, hogy a fejesek között komoly kételyek merültek fel Allegri alkalmasságát illetően, ez alól pedig a szakembert eddig védő Maurizio Arrivabene sem kivétel, aki a Monza elleni összeomlást látva feldúltan távozott a stadionból, oldalán Federico Cherubinivel és Pavel Nedvěddel. 

Bár General Max két nap pihenő után újra megkezdheti majd a munkát a kerettel, a Nemzetek Ligája-meccsek miatt alig maradt a Continassán olyan játékos, aki képességei, vagy befolyása alapján fontos eleme lenne a gárdának, azaz a trénernek gyakorlatilag kulcsemberei nélkül kell rendeznie a sorokat, s kitalálnia, hogy az előttünk álló két hónapban milyen módon kerülhetné el menesztését, ami a fenti hírek fényében egyáltalán nem számít elképzelhetetlennek. 

Giovanni Albanese értekezése szerint amennyiben a Juve másodjára is búcsút intene a livornói szakembernek, Arrivabene a szezon végéig mindenképpen egy olcsó opciót ültetne le a kispadra, aki praktikus módon az U19-es csapatot irányító Paolo Montero lenne, mivel az uruguayi ikont a szurkolók is elfogadnák, tekintélye által pedig nagyobb eséllyel vágna rendet az öltözőben, mint olasz kollégája, s ismét valódi identitással ruházhatná fel a csapatot. A dél-amerikai kinevezése az újságíró állítása szerint mindazonáltal továbbra sem egy konkrét tervnek, csupán egy vészhelyzeti forgatókönyvnek számít, amit a fejesek csak akkor léptetnének életbe, ha nem találnának más megoldást az együttes körüli gondokra, s ezzel tovább veszélyeztetnék a szezon eredményességét, valamint a BL-ről való, beláthatatlan következményekkel járó lemaradást.