FRISSÍTVE 23:57-kor – Paratici távozása biztos, Romano szerint Agnelli Allegrit akarja

capture2.JPGA Juventus átigazolási ügyeiben szinte mindig pontos értesülésekkel rendelkező olasz transzferguru, Romeo Agresti a mai nap folyamán meglehetősen érdekes hírekkel igyekezett szolgálni az Öreg Hölgy szerelmeseinek, ugyanis az ismert újságíró ezúttal a vezetőség egymás között folytatott tárgyalásairól, valamint a Bianconeri sportigazgatójának, Fabio Paraticinek helyzetéről ejtett szót az olasz sportsajtónak. 

A mindenekelőtt a Goal Italia számára jelentő szakember ezúttal a fekete-fehérekkel kapcsolatos adásokat tartó Juventibus podcast legújabb epizódjában ejtett szót a fent említett ügyekről, elsősorban az átigazolási hadműveletek irányítójának jövőjéről, mivel mint ismert, Paratici helyzete a Luis Suárez nyelvvizsgájával kapcsolatos, jelen pillanatban is bírósági vizsgálat alatt lévő visszaélések, illetve a torinóiak jelentős anyagi gondjai miatt korántsem mondható biztosnak, s könnyen elképzelhető, hogy az elmúlt időszak eseményeiért ő maga szenvedi el a legnagyobb hátrányt, azaz jut a menesztés sorsára a Juve fejesei közül.

Agresti kijelentette, hogy Paratici jelenleg érvényben lévő szerződése ez év június 30-án lejár, mindeddig pedig semmilyen tekintetben nem érkeztek hírek a szakember kontraktusának esetleges megtoldásáról, melyből kifolyólag könnyen lehet, hogy a sportigazgató tizenegy esztendőt követően valóban búcsút int az olasz rekordbajnoknak, hogy más együttesek kötelékében próbáljon szerencsét az elkövetkezendőkben. 

A rendkívül jól informált szakértő ezt követően arról beszélt, hogy egyes, általában véve hiteltelen forrásoktól érkező hírek ellenére a tegnapi nap folyamán a Bianconeri vezetősége semmiféle megbeszélést nem tartott a klub edzőközpontjának számító Continassán, ekképp leszögezhető, hogy az Öreg Hölgy első emberei jelen pillanatban nem kívánnak önálló döntést hozni, s nagy valószínűséggel megvárják az Exor május 27-én, azaz csütörtökön megrendezendő részvényesi ülését, ahol saját jövőjüket illetően is igen fontos témákban hozhat majd döntést a Zebrák ügyeiért felelős klubkongresszus. 

Agresti mindennek értelmében kifejtette, hogy mivel Andrea Agnelli eddig a percig nem hozott nagy horderejű határozatokat, s senkivel nem közölt jelentősebb döntéseket, a csapat vezetőedzőjének, Andrea Pirlónak jövője továbbra sem számít tisztázottnak, hiszen felettesei mindeddig semmit sem közöltek a Maestróval, akinek sem megerősítést nem adtak, sem pedig távozását nem jelentették be, ugyanakkor következő órák, valamint napok folytán minden bizonnyal világosabban körvonalazódnak majd a Bianconeri szándékai, ugyanis John Elkann, továbbá Agnelli is azt szeretnék, ha a Juventus körüli problémák minél hamarabb megoldódnának. 

FRISSÍTÉS: A megbízható lapnak számító Sky Sport Italia elmúlt percekben közzétett hírei szerint Fabio Paratici egészen biztosan el fogja hagyni a Juventust szerződésének lejártával, míg a Zinedine Zidane-ról szóló hírek ellenére Andrea Agnelli továbbra is azon dolgozik, hogy a ma este a Zebrák stadionjában megrendezett Partita del coure névre hallgató jótékonysági meccsen John Elkann, valamint a klubelnök oldalán futballozó Massimiliano Allegrit visszahozza a Bianconerihez.

Breaking – a leghitelesebb szakembernek tekintett Fabrizio Romano éjfél előtt negyed órával kijelentette, hogy Agnelli az elmúlt órákban felvette a kapcsolatot Allegrivel, aki Pirlo menesztése esetén a klub fejének első számú jelöltje lenne. Allegri ügynöke ma Madridban járt, a mesternek pedig továbbra is prioritást jelentene a Real Madrid, azonban Zinédine Zidane döntése szükségeltetik a további fejlemények kibontakozásához.

Frissítve 23:57-kor – Gianluca Di Marzio szerint Allegri megbeszéléseket folytatott Agnellivel, a tréner pedig fontos igényeket támasztott a Juventus elé, melynek folytán elképzelhető, hogy vezetőedzőként és átigazolási menedzserként tér vissza Torinóba. Allegri számára jelen pillanatban a fekete-fehérekhez való visszatérés tűnik a legvalószínűbb opciónak, de még lehetnek további fordulatok az átigazolási piacon. Mindezzel együtt Fabio Paratici szinte biztosan el fogja hagyni a klubot.