Juve-Inter – Az edzők értékelése

img_20210203_082753.pngA Juventus a Coppa Italia elődöntőjének visszavágóján hazai környezetben 0-0-ás döntetlent játszott az Inter alakulatával, mellyel 2-1-es összesítéssel bejutott a sorozat május 19-én megrendezendő fináléjába, ahol a Napoli és az Atalanta csapatai közül került majd ki ellenfele.

Az összecsapást követően természetesen a két csapat mesterei is megtették ilyenkor megszokott nyilatkozataikat az olasz sportsajtónak, s míg a Bianconeri trénere, Andrea Pirlo arról beszélt, hogy együttesén egyértelműen látszanak a fejlődés jelei, addig a Nerazzurri mestere, Antonio Conte kijelentése szerint a Juventusnak több tiszteletet kellene mutatnia az ehhez hasonló összecsapásokon.

"Rendkívül boldognak érzem magam, mivel az utóbbi heteket tekintve feltett szándékom volt, hogy megszerezzük a Supercoppát, valamint, hogy bejussunk a Coppa Italia döntőjébe, mielőtt megmérettetnénk magunkat a Bajnokok Ligája legjobb tizenhat együttese között" – kezdte szavait a Maestro a RAI Sport kérdésére.

"Játékosként könnyebb volt megélni a lefújás utáni pillanatokat, ellenben edzőként rögtön kizárólag a soron következő összecsapásra kell fókuszálnom, és harminc különböző ember fejével kell gondolkodnom. Mindeddig semmit jelentőset nem tettünk, hiszen jelen pillanatban még csak a szezon felénél járunk, s további célokra kell összpontosítanunk, ahogy a lefújást követően már egyből a Napoli elleni találkozóra kezdtünk összpontosítani.

Megtisztelő, hogy a mai győzelmemet Max Allegri sikereivel állítják párhuzamba, s igen boldog vagyok, ha ezzel a jelzővel illetnek. Bevallom, ha lehetőségem lesz annyi trófeát nyerni, mint amennyit ő tudott, ezer örömmel vállalom, hogy hozzá hasonló vagyok.

Minden mérkőzésre más megközelítéssel készülünk. A védekezési fázis során mindig 4-4-2-es alakzatba rendeződünk, mindazonáltal sosem ugyanolyan módon. Ma a registánkat, illetve a szélső védőinket is hátrébb vontuk az Inter letámadásakor, ami működött is, hiszen az ellenfél neve mellé szinte nem is írhattak fel kaput eltaláló lövést, míg a Roma ellen egyértelműen négy ember alkotta a védelmünket, hiszen azon az összecsapáson arra volt szükségünk."

Az olasz rekordbajnok hátsó alakzata igen magabiztosan futballozott a mérkőzésen, ebből kifolyólag pedig az egykori középpályás is méltatta együttesének védelmét, mindenekelőtt Matthijs de Ligtet és Merih Demiralt, ám kiemelte Rodrigo Bentancur játékát is.

"Egyértelműen látható, hogy milyen téren fejlődtünk az elmúlt időszakban. Szerencsések vagyunk, hogy négy kiváló középhátvéd is a csapatunk részét képezi. Girogio Chiellini felépült a sérüléséből, rajta kívül pedig ismételten bevethető Merih Demiral, valamint a koronavírusból visszatérő Matthijs de Ligt is, akik mind különböző jellemvonásokkal rendelkeznek. Demiral és de Ligt például kiválóak az egy az egy elleni szituációkban, így ma az ő játékukra volt szükségünk.

Rodrigo Bentancur egyre jobban teljesít. A szezon elején némiképpen rosszabb produktumot nyújtott, ami azonban természetes, mivel az előző idényben igen sok mérkőzésen játszott, s kevés ideje volt a pihenésre. Korábban kevesebbet mutatott meg a képességeiből, ám mi az első pillanattól fogva vártuk jó formájának visszatérését, s nem is hiába, mivel az utóbbi találkozókon ismét bebizonyítja, hogy milyen nagyszerű futballista is valójában."

A mestert arról is faggatták, hogy gondolkodott-e már a Ronaldo-Morata-Dybala hármas egyidejűleg történő szerepeltetésében, azonban a tréner szerint erre mindeddig nem igen volt lehetősége a fent említett labdarúgók egymást érő sérülései miatt.

"Mindhárman még egyetlen alkalommal sem voltak elérhetőek. Álvaro Morata a mai mérkőzés előtt belázasodott, Paulo Dybala pedig továbbra is térdproblémákkal küzd. Ha megadatik számunkra, hogy mindannyiukat a pályára küldhetjük, mindenképpen megfontoljuk majd ennek lehetőségét, mivel nagy mértékben javítana a teljesítményünkön, ha három ilyen kaliberű támadó szerepelhetne a csatársorunkban" – összegzett Pirlo.

Az Intert irányító Antonio Conte a lefújást követően heves indulatokkal állt a kamerák elé, kijelentve, hogy az Öreg Hölgynek sokkal több tiszteletet kellene mutatnia a játék iránt, valamint a Bianconeri futballistáinak sportemberként kellene viselkedniük az ehhez hasonló helyzetekben.

"Véleményem szerint vihettük volna sikerre a párharcot, ha az általunk teremtett számos lehetőséget ki is használjuk, melynek elmaradása különösen annak ismeretében fájó, hogy a két együttes száznyolcvan percen keresztül egyenrangú félként futballozott" – jelentette ki a RAI Sport újságírójának.

"Utólag kijelenthető, hogy igen nagy árat fizettünk az egy héttel ezelőtti meccsen elkövetett buta hibáinkért, melyek két találatot eredményeztek a Juventusnak. Ennek ellenére a mai nap folyamán is igyekeztünk gólt szerezni, mivel ha betaláltunk volna az Öreg Hölgynek, jelentősen megnehezítettük volna a dolgukat.

Az ehhez hasonló párharcok megnyerésére két mérkőzést kitevő idő áll rendelkezésre, emiatt pedig különösen sajnálatos, hogy így alakultak az események. Ma azonban minden tőlünk telhetőt megtettünk, s a szükséges elszántsággal és vággyal futballoztunk. A hibáinkból egyértelműen tanulnunk kell, s most az a dolgunk, hogy elölről kezdjük az utunkat, átgondolva a soron következő lépéseket."

Romelu Lukaku negyedik Bianconeri elleni mérkőzésén sem tudott betalálni, ennek ellenére a Leccében született vezetőedző szerint a belga támadó mindent megtett az együttesért, Christian Eriksennel egyetemben.

"Nehéz összecsapás áll mögöttünk, mivel a Juventus kiváló futballistákkal rendelkezik. Romelu nem volt 100%-os, ám mindent beleadott. Természetes, hogy nem játszhatsz mindig ugyanúgy, mivel egyszer jobb, máskor pedig rosszabb formában vagy, ez azonban semmit sem von le az értékedből, így Lukaku is ugyanolyan fontos játékosunk marad, mint az eddigiekben.

Christian megkapta a lehetőséget, mivel az ő, illetve Marcelo Brozović személyében szerettünk volna két irányítót is a pályán tudni, hogy ezzel is nehezebbé tegyük a torinóiak dolgát. Elégedett vagyok a teljesítményével, ahogy összességében a csapat játékára sem lehet panaszom, mivel a helyzetkihasználást leszámítva az eltervezett módon futballoztunk."

Bár az Inter alakulata mind a Bajnokok Ligájából, mind a Coppa Italia küzdelmeiből kiesett, Conte szerint játékosai készek tanulni az eddigiek során elkövetett hibákból, s úgy véli, hogy az utóbbi években a Nerazzurri az ellenfelek szemében is visszanyerte hitelességét.

"Mindig megpróbáljuk felidézni a hibáinkat, így a Bajnokok Ligájából való kiesés okait is górcső alá vettük. A Coppa Italiában a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is az elődöntőben véreztünk el. A továbbiakban még keményebben kell dolgoznunk ahhoz, hogy elérjünk oda, ahova szeretnénk, s ahol jelen pillanatban még nem tartunk. Ennek ellenére az Inter egyértelműen visszanyerte hitelességét, s képesek vagyunk megijeszteni az ellenfeleinket, ahogy ma a Juvéval is tettük."

A mérkőzést közvetítő csatorna értesülései szerint a Juventus egykori középpályása, majd trénere a találkozó után obszcén kézjelet mutatott a Zebrák elnökének, Andrea Agnellinek, miután a fekete-fehérek első embere durva szavakat intézett felé, így a korántsem nyugodtságáról ismert szakember nem éppen jó kedvében nyilatkozott az olasz sportsajtónak.

"A Juventusnak el kell mondania az igazat a történtekről. Úgy vélem, hogy a negyedik játékvezető pontosan látta az esetet, ehhez pedig a továbbiakban semmiféle magyarázat nem szükségeltetik."

"Meggyőződésem, hogy a torinóiaknak jóval udvariasabbnak kellene lenniük felénk. Úgy gondolom, hogy a mutatottnál sokkal több tiszteletet kellene gyakorolniuk, és sportszerűbbnek kellene lenniük, mivel minden futballal kapcsolatos emberrel igazi sportemberként szükséges viselkedni" – zárta mondanivalóját Conte.