Pirlo: "Mindig van hova fejlődnünk"

img_20201220_074950.pngA listavezető AC Milan legyőzését követően újabb jelentősebb megmérettetés vár az Öreg Hölgyre, hiszen a torinói alakulat holnap este a tabella ötödik helyén álló Sassuolo csapatát fogadja a Serie A tizenhetedik fordulójában. A mérkőzés előtt természetesen Andrea Pirlo, a Juventus vezetőedzője is megtette ilyenkor szokásos nyilatkozatát az olasz sajtónak, melyben beszélt a következő ellenfél erejéről, a csapatot sújtó koronavírusos megfertőződésekről, valamint a csapat fiatal játékosairól.

"A Sassuolo rendkívül erős együttes, hiszen a futballistái régóta együtt játszanak, az edzőjük, Roberto De Zerbi pedig igen hatékonyan alakította ki a stílusukat. Mi ketten igen sokat beszélgettünk a futballról az ezt megelőző időkben, de rajta kívül is sok fiatal szakember nyújt kiemelkedőt. Nehéz összecsapás lesz, azonban ennek ellenére nem szabd hagynunk, hogy kiszabaduljanak az általunk gyakorolt nyomás alól, mivel ebben általában kiválóan teljesítenek" – kezdte mondanivalóját a Maestro a Juventus TV kamerái előtt állva.

"Bármely csapat is áll a tabella élén, a többi együttes mindig a legyőzendő ellenfelet fogja látni a listavezetőben. A Juve kilencszer egymás után hódította el a Scudettót, ebből kifolyólag pedig teljesen normális, hogy nagy nyomás nehezedik ránk a Serie A tekintetében."

A Bianconeri alapembere, a holland Matthijs de Ligt a tegnapi nap folyamán pozitív koronavírus-tesztet produkált, emiatt pedig az elkövetkezendő néhány találkozón biztosan nem állhat a tréner rendelkezésére.

"A koronavírussal kapcsolatos esetek ugyanúgy érintenek engem, mint minden más edzőt, azonban ezeken a helyzeteken túl kell lendülnünk. Kizárólag a feladatunkra koncentrálunk, csak ezzel törődünk. Azokkal a játékosokkal kell dolgoznunk, akik rendelkezésünkre állnak, ám ezen felül egyéb problémákkal is szembe kell néznünk.

Merih Demiral jobban készen áll a bevetésre, mint Giorgio Chiellini, így holnap ő játszhat a kezdetektől fogva. Chiellini ugyanakkor nagyszerűen, s folytonosan edz, így kisvártatva ő is kezdőként kaphat majd szerepet."

A Juventus szezonja nehezen indult, ez pedig kiváltképp a bajnokságban látszódott meg az együttes formáján, azonban 2021-et jól kezdte az olasz rekordbajnok, mivel első két januári mérkőzését egyaránt sikerrel vette, s összesen 7-2-es gólkülönbséggel zárta a találkozókat.

"Mindig van hova fejlődnünk. Az utolsó két meccsünkön fontos és szép gólokat szereztünk, ám a mentalitásunkon továbbra is dolgoznunk kell, s elsősorban én is ezt szeretném fejleszteni. Miután gólt szerzünk, percekig nem tudunk leereszkedni a földre, szinte olyan, mintha a fejünk egy felhőben lenne, így ezen a téren mindenképpen nagyobb koncentrációt kérek a srácoktól.

A Milan ellen fontos győzelmet arattunk, azonban mindez nem ér semmit, ha holnap nem diadalmaskodunk. Mindig a következő összecsapásra kell fókuszálnunk, mivel ez a legfontosabb feladatunk. Minden egyes meccsre azonos szellemben kell készülnünk, s minden egyes találkozón ugyanazt az eredményt kell kitűznünk magunk elé, így bizonyos szempontból a holnap nagyobb jelentőséggel bír, mint a szerda. Áprilisban kell mérlegelnünk az addig elérteket."

Az egykori középpályás számos reményteli fiatal labdarúgóval dolgozhat együtt, erről is kérdezték az olasz mestert.

"Ma reggel a csapatmegbeszélésen megtárgyaltuk, hogy milyen úton kell haladnia a Juventusnak. Különösképp az általunk nagyra tartott fiataloknak kell megérteniük, hogy amit eddig tettek, könnyen a feledés homályába veszhet, ha nem visznek folytonosságot a teljesítményükbe. A Juventusnál ez így működik.

Kulusevski jól teljesít, szerda este végre jól szállt be a mérkőzésbe. Gratuláltam neki, mivel végre azt a játékost láttam a pályán, akivel a szezon elején dolgozhattam. A játéka egy extra fegyver lehet a mérkőzések későbbi szakaszaiban.

Chiesa úgyszintén jól érzi magát, a legutóbbi csípőproblémája pedig teljesen elmúlt, s ma már teljes erőbedobással térhetett vissza. A formája egyáltalán nem okozott meglepetést, hiszen tisztában voltam a minőséggel, amit képvisel, s pont ezért szerződtettük őt. Még mindig sokat fejlődhet, ám ő egyértelműen egy igazi bajnok alkatával rendelkezik. A San Siróban mutatott produkcióját kell a szeme előtt tartania, s erre kell kiindulópontként tekintenie.

Arthur is sokkal jobban van, s felépült az Atalanta elleni összecsapáson elszenvedett rúgásból. Az ünnepek után kissé még mindig fájlalta a lábát, de mostanra visszanyerte a formáját, s bevethető állapotban van. Ő egy olyan játékos, aki jól ismeri a futballt, valamint meg tudja különböztetni az egyes meccsek eltérő pillanatait, ami nagy hasznunkra válhat.

Úgy vélem, hogy Bernardeschi is jól szerepelt az utóbbi időben, s sajnálom, hogy nem tudtam következetesen alkalmazni őt. Valahányszor lehetőséget kapott, 100%-ot nyújtott. Fontos játékos számunkra, mivel igen megbízható, és sok lehetőséget ad a csapatnak."

Pirlo interjúja végén szót ejtett a sérüléséből lábadozó Álvaro Morata állapotáról is, valamint beszélt a védelem összeállításának nehézségeiről, s ezek lehetséges megoldásáról.

"Morata felépülőben van. Ma a csapattól külön edzett, azonban már a megszokott mozgásokat végzi a pályán. Holnap reggel meglátjuk, hogy leülhet-e a kispadra. Nincsenek problémáink egy várható negyedik csatárral kapcsolatban, ha vannak lehetőségeink, ki fogjuk értékelni azokat.

Négy védőnk van, továbbá rendelkezésünkre áll Alessandro Di Pardo is, aki eredetileg a védelem szélén szokott futballozni. Nem hozhatunk föl több játékost az U23-ból, vagy a Primaverából, mivel a koronavírus miatt buborékba vagyunk helyezve, mások pedig nem csatlakozhatnak hozzánk" – zárta szavait a Maestro.