Történelmi győzelemmel ünnepelt az Öreg Hölgy, ugyanis a 123 éves fennállása során mindeddig egyszer sem sikerült legyőzni a Spezia csapatát. Így már csak két együttes maradt, akik ellen még a Juve nem tudott diadalmaskodni, az egyik a Cosenza, a másik pedig az Albinoleffe.

Annak ellenére, hogy a Juventus meglehetősen könnyed győzelmet aratott a végeredmény alapján, a játék képe ezt kevésbé tükrözte, elég csak pár pillantást vetni az oldalt található táblázatra. Sajnos a Speziának is voltak olyan időszakai, mikor tudott dominálni az olasz rekordbajnok ellen, és közel is tudtak kerülni a gólszerzéshez. Ha megnézzük például ezt az ábrát, akkor szinte alig lehet megmondani, hogy melyik szín jelöli a regnáló olasz rekordbajnokot és a frissen feljutó kiscsapatot. 

Az még talán megmagyarázható, hogy a Juve nem tudja teljes mértékben uralni a mérkőzést, de az, hogy Italiano mester gárdájának épp az Öreg Hölgy ellen legyen a legtöbb kapura tartó lövése, mikor a legkomolyabb ellenfele a la speziaiaknak a Milan volt, és már hatodik fordulóban járunk, az nem egy megszokott dolog. Konkrétan a Juventus védelme le is lett támadva amolyan pozíciós presszinggel, ezt pedig természetesen eddig a szezonig nem igazán láthattuk, hogy egy feljutó csapat letámadja a torinóiakat, idén pedig Olaszországban szinte kivétel nélkül mindegyik együttes ezt csinálta a Bianconeri ellen. Gondot ugyan nem okozott ez Pirlo fiainak, de mégis sokat mondó, hogy a Juve már nem olyan félelmetes, mint régen, és szinte minden csapat a győzelemért küzd, mikor a bajnok ellen lép pályára, nem pedig a 0-0-ás eredményt próbálják védeni. 

Az igazat megvallva normális esetben nem lenne baj a Maestro taktikájával, miszerint minden onnan indul, hogy a Juve magára húzza az ellenfelet azzal, hogy a védők hátul passzolgatnak, majd egy hirtelen előrepasszal jön a tempóváltás, az egy érintős játék, majd a gyors támadás, azonban ehhez túlságosan gyenge a gárda középpályás-védekezése, amire a kapott gól is rámutat:

A vendégek játékosa Danilóval néz farkasszemet a vonal mellett, majdnem a középpályán, a brazil mögött pedig így egy hatalmas üres terület keletkezik, amibe a társ bele is fut. Bonucci kilép rá, a két másik támadót fogja Demiral és Cuadrado, ráadásul Bentancur is szinte ott van a védelem vonalában. McKennie háta mögül a gólszerző Pobega a labdás játékos felé tart, míg az amerikai az eredeti pozíciója, azaz a jobb szélső középpályás posztja felé halad, tudomást sem vesz a szabadon futkározó labdarúgóról. A játékszert birtokló Bartolomeire három ember is jut, név szerint: Bonucci, Bentancur és Danilo, míg az ifjú olasz középpályás továbbra is teljesen üresen van. Arthur végig a labdás embert figyeli, ahelyett, hogy elkezdené felvenni Pobegát, mikor már a labda a gólszerzőhöz tart, akkor már hiába sprintel a brazil. McKennie hiába a taktikát követte, fel kellett volna vennie Arthur emberét, amíg ő vissza nem érkezik, de már ez is felvet bizonyos kérdéseket, hogy egy regista hol is kószálhat ilyenkor. Lényegében az első hibát Danilo véti, aki pozíciót teljesen elhagyta, ezzel területet nyitott, majd jön McKennie, aki nem méri fel a helyzetet jól, majd következik Arthur, aki nem teljesítette feladatát megfelelően.

A Mister ismételten egy formációváltást alkalmazott, ezúttal a 3-5-2-őt próbálta ki, ami nem aratott valami hatalmas sikert, de nem is vallott kudarcot. Annyi változott az eddigiekhez képest, hogy Arthur regista lett, és immáron nem csak a mellette állónak passzolt, hanem a vele szemben állónak is, ha éppen üresen helyezkedett, de körülbelül ennyi fejlődésről számolhatok be vele kapcsolatban. McKennie kivette a részét a támadásokból, gólpassz is fűződik a nevéhez, ráadásul egészen jól teljesített mezzalaként. Bentancurt pedig mindössze egy klasszis megmozdulás mentette meg attól, hogy a meccs legrosszabbja legyen, gondolok itt arra, mikor Bonucci hibáját javította. Az uruguayi gyenge szereplés várható volt, ugyanis eleve csapnivaló formát mutat, erre pedig rátesz egy lapáttal, hogy a bal oldalon kellett szerepelnie, miközben ott tudomásom szerint karrierje során talán egyszer sem játszott jól. A leggyengébb egyébként Dybala volt, akinek konkrétan a mozgása se olyan, mint amit a La Joyától megszokhattunk. Aggodalomra egyébként nincs ok, ugyanis ez mind annak tudható be, hogy még nem nyerte vissza a formáját, remélhetőleg nem kell sokat várni arra, hogy tündököljön. Még az ötszörös aranylabdás Ronaldónak se megy ez olyan könnyen, sőt, az ő esetében is hónapokról beszélhetünk általában, azonban ezúttal remekül szállt be a meccsbe, most mutatta meg igazából, hogy mennyit is számít ő a Juventusnak.

Azonban nem csak ez az egy cseréje jött be Pirlónak, ugyanis Rabiot is góllal száll be. Azt hiszem most először mondható el, hogy a Maestro kifejezetten jól cserélt (a Hellas Verona elleni változtatásai se voltak rosszak egyébként), de ezúttal valóban bejöttek ezek a húzások, a végére pedig még egy formációváltást is sikerült eszközölni, amikor is Frabotta beállásával 4-4-2 lett a hadrend, Ramsey-vel a jobb szélen, Kuluševskivel a csatársorban. 

Természetesen Morata gól + gólpassza mellett sem mehetünk el, de már szinte megszokottá válik, hogy klasszis teljesítményt nyújtva segíti a Juventust. Nem csak ő, hanem Danilo is megtartotta jó szokását, miszerint elképesztően futballozik, ezúttal passzaival kápráztatva el a TV-nézőket, és elég baj, hogy tőle kellett várni ezeket a zseniális átadásokat, nem pedig a középpályásoktól, de Bonucci passzai sem voltak igazán jók, a hosszú labdái rendre pontatlanok voltak, míg hátul egészen merész dolgokra vállalkozott. Buffonra is igaz, hogy nem volt valami pontos, viszont bemutatott egy hatalmas bravúrt, Demiral ezúttal csak simán stabil volt, extra megmozdulást nem kellett bemutatnia, míg Cuadradóra szintén nem lehet panasz pár szokásos butaságain kívül. Végül, de nem utolsó sorban Chiesáról is érdemes pár szót ejteni, igaz, nem játszott valami jól, nem most mutatta meg, hogy megéri azt a 60 millió eurót, viszont egy tizenegyest szó szerint kiharcolt, mert, ha nem alakít akkorát, akkor azt semmi esetre sem fújja be a játékvezető.

Meccs embere: Álvaro Morata