Ma ünnepli a 64. születésnapját a Bianconeri világbajnok csatára, Paolo Rossi. 

Az itáliai Pratóban született 1956. szeptember 23-án. 1966-ban a Santa Lucia csapatában kezdett pallérozódni, majd hat évvel később került a Juventus U17-es csapatához. Az utánpótlás csapatokban mutatott játéka alapján hamar a legnagyobb tehetségként könyvelték el. Sajnálatos módon a térde már nagyon fiatalon gyenge pontjának bizonyult, és emiatt többször is műtétre szorult.

Ezen okból kifolyólag a Serie A-ban nem is a Zebramezesek között debütált, hanem egy comói kölcsönjáték alkalmával került erre sor. A lombard kiscsapatban is mindössze hat mérkőzés jutott neki, ezért a következő idényt a másodosztályú Vicenzában kezdte meg, ám ez a döntés telitalálatnak bizonyult.

Három idény alatt 94 pályára lépés, ezeken pedig 60 gól volt a mérlege.  Az első mérkőzésein még jobb szélsőként számoltak vele, de hamar kiderült, hogy középcsatárként tud igazán hasznos lenni. 21 góljával a Serie B gólkirálya lett, nem mellesleg feljuttatta csapatát az élvonalba. Az 1977/78-as szezonban ezt a teljesítményt is sikerült megfejelnie, mivel az élvonalban 24 gólig jutott, valamint pont a bajnok Juventus mögött szerzett ezüstérmet  a Veneto tartományban lévő együttessel.

Rossi két éven belül a legnagyobbak közé emelkedett, ő lett az első játékos, aki mindkét osztályban elhódította a a legjobb mesterlövésznek járó díjat. Természetesen a Juve mindent megtett, hogy újra a soraiban tudhassa,  de a játékos kitöltötte a szerződéséből hátralévő esztendőt, bár ezzel együtt sem sikerült az élvonalban tartania a Vicenzát.

Természetesen, mivel a csatár mindenképpen az élvonalban képzelte el a jövőt, így kölcsön adták a Perugiának, ahol 13 gólt vállalt, és vezetésével bejutottak az UEFA kupa legjobb 16 csapata közé. Ezek után robbant a bomba: a hírhedt totó botrány során, bár egyértelmű bizonyítékot nem találtak ellene, három évre eltiltották minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől. Mivel végig bízott igazában, nem hagyta abba az edzéseket, készült a visszatérésre, és mint később kiderült, igaza lett. 1981 nyarán a Juventus elnöke, Giampiero Boniperti megkereste, és szerződést ajánlott neki, annak ellenére, hogy a vezetőség is úgy számolt, hogy még jó ideig a partvonalon kívül kell őt tartaniuk. Büntetését közben egy évvel csökkentették, ezért aztán hamarosan a pályán találta magát, és az Udinese elleni bemutatkozó mérkőzését góllal tette emlékezetessé.

Ennek ellenére csak három mérkőzésen szerepelt az idényben, bár a Scudettóból így is kivette a részét, de nagyon sokan féltek attól, hogy a spanyolországi világbajnokságon szereplő olasz keretnek nem lesz erőssége.

A csoportmérkőzések során úgy tűnt, a kétkedőknek lesz igaza, hiszen három meccs sem volt elég számára a gólszerzéshez. Aztán az egyenes kieséses szakaszban 6 alkalommal is betalált, világbajnoki címhez segítve a Squadra Azzurát. Többek közt ezen a tornán nyújtott nagyszerű teljesítményének köszönhetően kaphatta meg az aranylabdát 1982-ben.

Ezek után még évekig erősítette a Juventust, rengeteg gólt vállalva mind a hazai, mind a nemzetközi porondon. Óriási szerepe volt a csapat első BEK-győzelmének megszerzésében, utolsó mérkőzését fekete-fehérben éppen a tragikus kimenetelű  heyseli döntőben, a Liverpool ellen játszotta.

BEK-győztes, UEFA-kupa-győztes, világbajnok, gólkirály a világbajnokságon, Serie A-ban és a Serie B-ben, kétszeres olasz bajnok, olasz kupa győztes, olasz szuperkupa győztes, európai szuperkupa győztes és aranylabdás.

A válogatott mezét 48 alkalommal húzta magára, ezeken a mérkőzéseken 20 gólt lőtt. 

A piemontiaktól való távozása után még 1-1 idényt lehúzott az AC Milanban, valamint a Hellas Veronában.  1988-ban az utóbbi csapatból vonult vissza.

Isten éltessen sokáig, Paolo Rossi!