Minden Juventino bizonytalan abban, hogy szeretett csapata milyen reményekkel vághat neki a hétvégén elinduló szezonnak, mely nem kisebb lehetőséggel kecsegtet, mint a sorozatban tizedik bajnoki cím elhódításával. Ez nem kis részben az új edző, a tapasztalattal nemigen rendelkező Andrea Pirlo miatt van így. Mi lehet mégis az, ami némi reménnyel tölthet el minket, és mit fog az új Mester biztosan visszahozni a Juventushoz? Ezekre a kérdésekre kínálunk néhány válaszlehetőséget, megközelítést. 

2014. november 30-án, azaz két hónap híján hat éve, Torinó városa azzal a tudattal ébredt fel reggel, hogy estefelé, 18:00 órakor kezdetét veszi a nagy múltra visszatekintő, piemonti gigászok között megrendezésre kerülő mérkőzés, vagyis a Derby della Mole. Maga a meccs azonban a Juventus szempontjából közel sem hozott szép játékot, Arturo Vidal a 15. percben büntetőből juttatta előnybe a Zebrákat, erre pedig a Bikák oldaláról Bruno Peres válaszolt hét minutummal később.

A második félidőre a győzelem reményével futott ki a gyepre a Juventus, azonban ezek az elképzelések fokozatosan kezdtek szertefoszlani. A Torino stabilan védekezett, ráadásul a 78. percben Stephan Lichsteiner második sárga lapját begyűjtve idő előtt mehetett zuhanyozni. A 90. perc elteltével a Juventinók egyre elkeseredettebben nézték felváltva a pályán szaladgáló játékosokat és az eredményjelzőt. A három perces hosszabbítás második felében azonban felgyorsultak az események. A Leonardo Bonucci által megszerzett, majd Álvaro Morata révén továbbított labdát Vidal készítette le minden idők egyik legjobb, középpályásának, Andrea Pirlonak. A Maestro sokáig nem gondolkodott, irtózatos erejű bombával sokkolta az ellenfél teljes védelmét, és megnyerte a meccset a Juventusnak. A közönség üdvrivalgásban tört ki, Massimiliano Allegri mester elégedettel mosolygott, majd nagy léptekkel vonult be az öltözőbe, Pirlo pedig a szakadó esőben rohant ki az oldalvonalhoz. Torinó a következő percekben az ő nevétől zengett.

Az ekkor már 35 éves Pirlo a szezon végén, egy nagyszerű Bajnokok Ligája-menetelés után a New York City FC együtteséhez távozott levezetni, majd 2017-ben vonult vissza. A számára oly kedvessé, igazi otthonná váló Juventus pedig szinte pontosan ezzel egy időben, egy újabb elbukott BL-döntőt követően egyre inkább elvesztette azt, ami többek között a Maestro Torino elleni találatát is jellemezte: megszűnni látszott a Spirito.

Bár ennek a folyamatnak több összetevője volt, melyekre most terjedelmi és tartalmi okok miatt nem lenne célszerű részletesen kitérni, 2018 nyarán, Cristiano Ronaldo érkezésével, valamint egy másik jelentős klublegenda, Gianluigi Buffon (szintén több kérdést felvető) távozásával az események ebből a szempontból is felgyorsultak. A Juventus fokozatosan, de egyre inkább jellemző mértékben már nem egy nagybetűs Csapat, hanem a CR7-brand egyik építőeleme lett, igaz, a fent említettből éppenséggel a klub is profitált szponzorszerződések, illetve új szurkolók által, akik az egyik legnagyobb potenciált jelentő közösségi médiában is szép számmal gyarapodtak a portugál szupersztár leigazolását követően.

Éppenséggel pont a spirito volt az, ami rohamléptekkel fogyatkozott. A 2018-19-es idényben a Juventus már csak egy-egy meccs (például az Atlético Madrid elleni ominózus, 3-0-ára végződő visszavágó) erejéig tudta azt mutatni, hogy még valóban Zebra, és nem csak fekete-fehér csíkos mezben, a hátán hetes számmal rohangáló márka. Ezek a tendenciák sok szurkolónak nem is tetszettek, melynek egyik legszomorúbb következménye lett Andrea Agnelli klubelnök szakítása az ultrákkal, ami hatalmas érvágást jelentett úgy a csapatnak, mint a külvilág felé mutatott képnek.

A szezon végén a torinói óriás hatalmas összeomlást produkált, Allegri mester öt megnyert Scudetto után távozott, helyére pedig az a Maurizio Sarri került, akitől  az elődje elképzeléseiből sokáig hiányzó szép játékot remélte mind a szurkolótábor, mind a vezetőség. Mint tudjuk, az eredmény sok szempontból kiábrándító volt, ezt pedig álláspontot, megítélést figyelmen kívül hagyva  mindkét oldal belátta a szezon végére, attól függetlenül, hogy az idény során védték, vagy becsmérelték-e csapatuk edzőjét.

Augusztus 7-én, mintegy három évvel az eddigi utolsó BL döntő, és a vele járó negatív folyamatok betetőzéseként, a Juventus elvesztette az Olympique Lyonnais elleni BL-nyolcaddöntőt, így búcsúzott a sorozattól. Maurizio Sarrit másnap délután hivatalosan is menesztették, a Juventinók pedig egyből azon kezdtek gondolkodni, hogy a vezetőség kit választ majd szeretett csapatuk új edzőjének.

Este felé robbant a bomba, miszerint erre a nagy feladatra nem egy ismert, sokat látott szakembert neveznek ki, hanem az U23-as csapat edzőjévé néhány nappal azelőtt megtett, minden tapasztalat nélkül álló Andrea Pirlo veszi át a Juventus irányítását.

Pirlo. Az a Pirlo, aki sokak szerint Milan-legenda, de megjárta az Inter gárdáját is. Az a Pirlo, aki egyedülálló szintet képviselt az európai futballban. Az, akinek neve egybeforrt egy konkrét poszttal, melyet azóta is hozzá viszonyítanak. És az a Pirlo, aki mérhetetlen Spirito által felvértezve nyerte meg a Derby della Mole embert próbáló küzdelmét a Torino ellen, 2014. november 30-án, 35 évesen, utolsó torinói idényében.

Ennek fényében logikus lépésnek tűnt Pirlo kinevezése. Ugyanis Agnelli pontosan érzékeli, hogy a Juventus sajátossága, a spirito rohamléptekkel fogyatkozik, pontosan tudja, milyen hatásai voltak az elmúlt két-három év eseményeinek a Juventus életére. A torinói együttes egy páratlan sorozat, kilenc egymás után megnyert olasz bajnoki cím után mégis szinte teljesen egyedül állt, szinte éhezve a generációváltásra, egy új, sikeres csapat felépítésének megkezdésére. Bár sokkal jobb pozícióban, de lélektani szempontból mégis közel ahhoz, ahol 2012-ben volt, mikor Andrea Pirlo fekete-fehérbe öltözött.

A Maestro, ha azonnali eredményeket nem is fog feltétlenül szállítani, minden bizonnyal vissza fogja adni a Juventus győzelembe, sőt ami még fontosabb, önmagába vetett hitét. Most, hogy újratöltött spiritóval indulhat neki sorozatban tizedik bajnoki címének, fel kell tennünk a kérdést: miért érezzük sokan azt a rengeteg kétely mellett, hogy mégis bizalom tölt el bennünket? A válasz pedig egyszerű: ebből a kapcsolatból újabb Torino-elleni, utolsó perces gólok születhetnek, ha minden a tervek szerint alakul.

KÉSZÍTETTE: HOLLÓKA