Massimiliano Allegri a JTV-nek adott ma interjút, kifejtve álláspontját a holnap hazai pályán megrendezésre kerülő Juventus-Sevilla Európa-liga-elődöntő kapcsán. A mester többek között beszélt a sérültekről, a kezdőcsapat felállításáról, illetve a támadósorról is megosztott néhány gondolatot. A…
A minap a Juventust birtokló Exor cég feje, John Elkann, az Agnelli Alapítvány egyik rendezvényén beszélt többek között az Öreg Hölggyel kapcsolatos ügyekről, illetve az olasz futball jelenlegi helyzetéről, amelyről kifejtette, hogy ahhoz, hogy továbbra is Európa élvonalában maradhasson, muszáj…
A Juventus együttese Samuel Iling-Junior, valamint Dušan Vlahović találataival 2 gólos győzelmet arattak a bergamói gárda felett. Massimiliano Allegri mellett természetesen a játékosok közül is mikrofon elé álltak, ezúttal Iling-Junior személyében, hogy értékelje a csapat, valamint saját maga…