A valaha volt egyik legnagyszerűbb középpályás, Andrea Pirlo 2020. szeptember 15-én mutatta Az én futballom (Il mio calcio) című diplomamunkáját Firenzében, mellyel a Juventus augusztus 8-án kinevezett vezetőedzője hivatalosan is szakemberré vált, megszerezve az UEFA Pro licenszét. Az elkövetkezendő napokban e munka legfontosabb részleteit tárjuk olvasóink elé, hogy a Blog közössége is jobban beleláthasson a Maestro taktikai elképzeléseibe.

Az újdonsült Mister írását annak nagy terjedelme miatt négy részben közöljük, hogy emészthető, feldolgozható módon ismerkedhessünk meg gondolataival.

1. A támadási fázis

1.1 Építkezés

Úgy gondoljuk, hogy a problémamentes labdakihozatal elengedhetetlen a jó támadásépítéshez. Ezért arra kell törekednünk, hogy hátulról szervezzük meg az építkezést az ellenfél által gyakorolt nyomás függvényében. Elképzelésünk szerint három alapvető lehetőség áll játékosaink előtt a labdabirtoklás során:

- támadást szőni,

- szűrni,

- illetve a labda tartása által (ez történhet oldalirányban vagy visszafelé is) több teret és időt nyerni a két előbbi opció valamelyikével megvalósított előrejutáshoz.

Különös figyelmet kell fektetnünk arra, hogy „támadó csúcsok” (azaz egy harmadik ember) segítségével felülkerekedjünk a letámadó ellenfélen, hogy megteremtsük azt, amit mi „a labda lehető legmegjátszhatóbb birtoklásának” nevezünk. Az egyes számú zónában így korlátozott számbeli fölényünk lesz (+1 fő), és nem pazarolunk el embereket a labda vonala mögött. Ez pedig nagyon lényeges ebben a szakaszban.

A magasan letámadó csapatok ellen fog különösen fontos szerep hárulni a hálóőrre is, hiszen mint már említettük, a modern kapusnak magas szinten és bátran kell játszania, szükség esetén elhagyva a kaput vagy akár a büntetőterületet is. Képesnek kell lennie az ellenfél vonalát átpasszolva indítania, és élen kell járnia abban, hogy nyomás alatt kilépésre késztesse az ellenfél játékosait.

Több okból is belülről próbálunk építkezni, mivel ez:

- megnehezíti az ellenfél általi letámadást,

- illetve sokkal tisztább, az ellenfél által pedig nehezebben olvasható labdajátékot idéz elő. Középről több a lehetőség a veszélyteremtésre, így az ellenfél védelmi vonala is elfoglaltabb lesz.

Az építkezésről alkotott elképzelésem szerint kompakt módon kell felfelé haladni, az ellenfél vonalain egyesével átjutva, kényszeredett előrepasszok és indítások nélkül. Ez az elv lehetővé teszi, hogy ne bomoljon meg a szerkezetünk, így pedig jobban felkészüljünk a védekezésbe való átmenet szakaszára, hogy labdavesztés esetén azonnal a játékszer visszaszerzésére törekedhessünk.

Hatékonyan szeretnénk támadni, hogy hatékonyan védekezhessünk. Úgy fogunk támadni, hogy minél több játékost próbálunk eljuttatni a labda zónájába, hogy úrrá tudjunk lenni a játékhelyzet esetleges megfordulásán, késleltetve ezzel az ellenfél akcióját, és képesek legyünk átrendeződni a védekezési fázisba. A játék közben zajló forgások és helycserék által is a dinamikus labdabirtoklásra törekszünk, hogy megtörjük az ellenfél szervezettségét, kibillentsük őket az elfoglalt pozíciójukból.

A támadásaink felépítése kétsebességes lesz: hátul türelmes és előkészítő jellegű, elöl viszont gyors és az olyan kulcspasszok által megnyitott lehetőségekre irányuló, amelyek egy-egy, a vonalak között helyezkedő játékos felszabadítására törekszenek. (A súlypont-áthelyezések mindig határozottak és erősek lesznek.) Azonban a lehetőségeinket az építkezés során nyilvánvalóan az ellenfelünk fogja alapvetően meghatározni: ha erősebb nyomást és nagyobb számú embert vetnek be ellenünk a saját térfelünkön, akkor nagyobb területeket hagynak maguk mögött, amiket támadhatunk.

Abból kiindulva, hogy a labda mindig gyorsabb, mint a játékos, folytonos, dinamikus mozgással („sietség, de ugyanakkor szünet nélkül”) szeretnénk előnyre szert tenni annak céljából, hogy megteremtsük az előrejutáshoz szükséges teret magunk számára. Lényeges, hogy játékosaink ne csak teljesítsenek, hanem vegyék észre, illetve használják is ki az ellenfél hibáiból származó lehetőségeket.

A legfontosabb építkezési, valamint általános labdabirtoklási elvek:

1) Cselezési rombusz létrehozása a labdát birtokló játékos körül. Ez egy fő támogatóból, oldalsó támogatóból és egy csúcsból áll (ahol az utóbbi lehetőleg az ellenfél letámadó vonalán túl helyezkedik el). A labdához közel tartózkodó játékosoknak szerepüktől függetlenül folyamatosan újra kell építeniük ezt az alakzatot a játékszer körül. Ha a rombuszban résztvevő futballista szoros emberfogás miatt akadályozva van szerepében, kiléphet az alakzatból, de ekkor egy társa veszi át a helyét.

2) Szabad területek kialakítása és elfoglalása. Az ellenfél letámadó vonalán túl szabad játékosok várják a labdát, akik folyamatosan igazodnak (az ellenféltől egyenletes távolságot tartva), míg az emberfogásban részesített játékosok elmozognak és területet nyitnak, amit egy társuk elfoglalhat, ezzel megjátszhatóvá válva. Ha a társat is fogják, akkor ő is tovább mozog, megismételve a területek nyitásának folyamatát.

3) Játékhelyzetek felismerése. Ha a labdás játékos szabadon mozoghat, a csapattársak eltávolodnak tőle, a védőjük lerázásával befejező pozícióba kerülnek vagy a védők mögötti üres területet támadják. Ha viszont a játékszer birtokosa nehéz helyzetben, esetleg nyomás alatt van, akkor a csapattársak közelebb helyezkedve segítik őt, hogy a labdabirtoklás fenntartható legyen.

4) A futballunk („position game”, azaz pozíciós játék) legfontosabb aspektusa - nem meglepő módon - maguk a pozíciók. A játékszerkezet pozíciói várják a labda érkezését a játékos formájában, nem pedig fordítva.

Egyéb fontos elvek:

- Ha van tér előttem, addig vezetem a labdát, amíg az ellenfél ki nem lép rám (ebben az esetben a társak egy a kettő elleni helyzetet próbálnak kialakítani).

- Ha a társ szabadon áll az ellenfél vonalain túl, akkor el kell juttatni hozzá a labdát (feltéve persze, hogy helyzetbeli/minőségbeli fölényben vagyunk).

- Előre játszani a labdát, majd hátra.

- Befelé játszani a labdát, majd vissza a szélre.

- Jobbra játszom a labdát, ha balra akarok menni.

- Azt játszom meg, akit látok.

- Megjátszom a labdát, és tovább mozgok.

- Lehetőleg laposan, a földön játszom meg a labdát.

- Mindig és folyamatosan mutatom magamat.

- Keresem az átlós passzlehetőségeket.

- Keresem a harmadik embert, mivel „A harmadik embert lehetetlen levédekezni.” (Xavi)

1.2 Felfejlődés

A támadási fázisban, bár nincsenek rögzített játékelemeink, de elképzeléseink eléréséhez szükséges a játékosok megfelelő helyezkedése és állandó mozgása a pályán.

„A modern futballban a szerepkör már nem egy pozíció, hanem egy funkció.” (A. Gagliardi)

Nevezetesen az ellenfél védelme ellen vezetett hatékony támadás három alapelve a következő:

- a pálya maximális kihasználása szélességében,

- a befejezés lehetőségének folytonos keresése,

- a védők mögötti területek rendszeres támadása.

Erre a három alapelvre úgy érdemes gondolni, mint tartályokra, amiknek mindig tele kell lennie. De elképzelhetők területekként is, amiket a játékosainknak mindig el kell foglalniuk. Az nem érdekes, hogy konkrétan kinek - sőt a legjobb az, ha a játékosok folyamatos forgásával mindig másnak. A cél az, hogy ezt a három tartályt folyamatosan újra töltsük, és ezzel az ellenfél védelmét folyamatos „stresszben” tartsuk.

- A pálya kihasználása szélességében

Minden támadás során egy (de csak egy) játékosnak a szélen kell helyezkednie kiugrásra készen, hogy biztosítsuk a jelenlétünket a pálya teljes szélességében. Ezzel ugyanis választásra kényszerítjük az ellenfél szélső védőit: maradjanak a széleken és hagyjanak üres területeket a pálya belsőbb részein, vagy húzódjanak beljebb, ezáltal pedig legyenek mindig késésben a játékváltásaink és a szélen történő megindulásaink során. Ezt a zavarkeltést olyan játékosokkal érhetjük el, akik hozzá vannak szokva a szélen való játékhoz, technikásak, és jók az egy az egy elleni szituációkban.

A csatárok és a középpályások ennek révén „csukott szemmel” is forgathatják a játékot, mivel az ellenkező oldali szélsők mindig magasan és a szélre kihúzódva fognak helyezkedni. Így, amikor a játék jobb oldal felé sodródik, mi a bal oldalon fogunk támadni. Az ellenfél védelmének erre a fajta megzavarására folyamatosan kell törekednünk.

Ezt a szélső pozíciót oldalanként egy játékos foglalja el, így valójában csak egyetlen játékosra van szükség az ellenfél védelmi vonalának széthúzásához, ezzel pedig a társak előtt jobb helyezkedési lehetőségek nyílnak a központban lévő térben.

- A befejezések

A támadási fázisban a fő célunk, hogy a befejezési zónán belül megtaláljuk egy játékosunkat a labdával. Ezen, az ellenfél védelme és középpályája között folyamatosan vándorló területen ezért állandó jelleggel tartózkodni fog két futballista, akikhez gyakran további társak is csatlakoznak.

Amikor a befejezési zónában, a kapuval szemben állva megjátszható labdánk van, legalább két játékosnak kell támadnia a védők mögötti területeket. A felek vonalai között helyezkedő futballistáknak fáradhatatlanul kell mozogniuk, hogy mindig kínálkozzon jó passzlehetőség. Képesnek kell lenniük arra is, hogy az ellenfél árnyékzónáján kívül tudjanak maradni.

- A védők mögötti területek

A védők mögötti területek folyamatos támadása kulcsfontosságú, amikor az ellenfél kapujának közelébe kerülünk. A támadónak váltogatnia kell a helyét a külső oldalán lévővel, és befelé mozgásokkal, beindulásokkal ostromolni az ellenfél védvonalát. Ennek számos oka van:

- az ellenfél védelmi vonalának megnyújtása, mélyebb védekezésre késztetése, ezáltal területek nyitása a befejezésekhez,

- az ellenfél védőinek „mentális” lekötése, fárasztása,

- az üres területre való bemozgás, a labda fogadása... és végül a góllövés!

A játékosok jellemzőitől függően lehetőségünk van egy vagy kétcsatáros játékra, utóbbi esetben az ellentétek játékát használva (egyikük megy, a másikuk jön, stb.) Ha egyetlen támadónk van a befejezési zónában, akkor a gyengébbik oldal szélső részének kell az üres területre való bemozgást megvalósítania. (A tartálynak mindig tele kell lennie!)

A „megjátszható labda” elvébe még a kis mélységi területek kiaknázása is beleértendő. A labdabirtoklás során a csapatnak jól elosztottnak kell lennie mind szélességben (a különböző vonalakon), mind hosszúságban (a különböző sávokban).

Különösen a védelmi vonal támadása idején a 4-6 erre beosztott játékosnak úgy kell elrendeződnie, hogy az ellenfél vonalát a pálya teljes szélességében (azaz a két szárnyon, a két belsőbb és a középső sávban) tudják támadni.

A formációtól függetlenül láthatjuk, hogy miként tudjuk a cél eléréséhez szükséges támadó pozíciókat elfoglalni a támadási fázis céljainak megvalósítása érdekében. A támadás hegye a védők mögötti, mélységi területekre irányul, míg a szárnyak szélességben nyílnak ki. A belső rész előre húzódik a befejező területre, a szélső védők pedig segítik az építkezést. A középső középpályás a két védő játékos társaságában mozog, és a helyzetet olvasva cselekszik (egy vagy két ellenfél által megvalósított letámadás esetén).

A fentiek miatt egy 3-5-2-es, vagy 2-3-5-ös formációban állunk fel a pályán a támadási fázis során a mozgások viszont nincsenek rögzítve. A játékosok jellemzői és az adott helyzet alapján különböző forgások képzelhetők el: a balhátvéd feljebb húzódhat, az addig kívül tartózkodó játékos bemegy a befejező területre, míg a belül helyezkedő társ visszalép, hogy részt vegyen az építkezésben.

1.3 Csatlakozás a támadó vonalhoz

Az ellenfél vonalát legalább 5 játékossal (két szélsővel és három belső játékossal) kell támadni, de akár 6 vagy 7 játékos is alkothatja a támadó vonalat.

A támadó vonalat a következő 3 fő esetben egyszerűsíthetjük:

- amikor a játékos a befejezési zónában van, és egyéni megoldást keres (két védőből álló fal áthatolása, távoli lövés, védő megverése egy az egyben, lövés takarásból, stb.)

- amikor a játékos a befejezési zónában van, és lehetősége nyílik mélységi passzra (támadó vagy szélső bemozgása vagy belső játékos beindulása esetén)

- amikor a játékos a szélen egy az egy elleni helyzetben van, vagy lehetősége van beadni (a szögletzászlók környékéről elsősorban a beadást kell megkísérelnünk, vagy le kell vinni a labdát az alapvonalig, és visszapasszal próbálkozni)

Hosszú passzokkal operáló támadást olyan esetben alkalmazunk, amikor az ellenfél kifejezetten magasan védekezik, vagy a védői rosszul olvassák az ilyen helyzeteket.

Arra törekszünk, hogy variáljuk a játékunkat, és annyira kiszámíthatatlanná tegyük azt, amennyire csak lehetséges. Ezért a hátulról építkező rövid passzos játékot az 1-es vagy 2-es zónából indított, váratlan mélységi átadásokkal kombináljuk („támadás hosszú indításokkal” ).

Azonban alapvetően a befejezési zónában végrehajtott manőverekre építünk. Amikor a befejezési zónában, a kapuval szemben állva megjátszható labdánk van, legalább két játékosnak kell támadnia a védők mögötti területeket. A védelmi vonalat folyamatosan kell támadni bemozgásokkal és beindulásokkal - még akkor is, ha azok rossz üteműek. Általánosságban azt fogjuk kérni a játékosainktól, hogy támadják a kaput, és töltsék meg a tizenhatos területét. Legalább 3-4 játékossal akarjuk megszállni a büntetőterületet, különös tekintettel a szemközti szélsőre, aki a hosszú kapufa közelében gyakran lehet eredményes.

De még az elvek és területek futballjában is fontos, hogy a támadó harmadban is képesek legyünk begyakorolt játékvariációkat és mozgásokat alkalmazni, hogy a lehetőségek nagyobb választékát és ezzel biztonságot nyújtsunk a játékosaink számára.

Olyan játékvariációk és mozgások kigondolására és megvalósítására törekszünk, amik segítségével még inkább kihasználhatjuk az erősségeinket. Azonban úgy gondolom, hogy a támadó harmadban elsősorban a kreativitásra és az egyéni képességekre kell támaszkodni, hogy a játékosok kellő szabadságot kapjanak a döntő megmozdulások kivitelezéséhez.

A játék elveink szerint történő szervezésében és struktúrájában tehát alapvető fontosságú, hogy a támadó harmadot a játékosok olyan pozícionálásával érjük el, ami képes az ellenfél védekezését megbontani, és ezáltal kedvező feltételeket teremteni ahhoz, hogy a legfontosabb támadóink döntő tényezővé válhassanak.

Cikkünk forrásául a Juve Canal oldalán megjelent angol fordítás szolgált.