Di María: "Örökké a szívemben lesztek"

angel_di_maria.jpgA Juventus argentin támadója, Ángel Di María a tegnapi napon hivatalos Instagram-oldalán ismerte el a már hetek óta biztosnak tűnő hírt, miszerint a szezon végeztével, június 30-án ingyen igazolható futballistaként hagyja el a Bianconerit, melyet mindössze egy éven keresztül erősített, miután 2022 nyarán ugyancsak ingyen érkezett Torinóba a PSG elhagyását követően. 

Di María több olasz hírforrás szerint is meg szerette volna hosszabbítani szerződését az Öreg Hölggyel, az alakulat pedig a Sevilla elleni Európa-liga-kiesésig tárgyalásokat is folytatott vele a témában, ám a vezetőség a veterán szélső életkora, viszonylag magas, 6 millió eurós bére, továbbá hullámzó teljesítménye miatt végül a közös történet befejezése mellett döntött, ami Romeo Agresti tudomása alapján a labdarúgót is meglepte.

"Egy bonyolult és sok nehézséggel teli időszak végéhez érkeztem, ugyanakkor azzal a biztos tudattal intek búcsút, hogy minden tőlem telhetőt megtettem a sikerekért, s azért, hogy a klub trófeákat nyerhessen, ami sajnálatos módon viszont nem volt elegendő ennek eléréséhez. 

Keserű szájízzel kell távoznom amiatt, hogy egyetlen kupát sem sikerült a magasba emelnünk, mindazonáltal boldogságot érzek amiatt, hogy rengeteg barátra lelhettem ennél a csodálatos együttesnél és ebben a nagyszerű öltözőben, amelynek részese lehettem. Minden egyes csapattársamnak szeretném megköszönni azt a szeretetet, mellyel az első naptól fogva fordultak felém, hiszen ezáltal mindig otthon érezhettem magam. 

Köszönettel tartozom a Juventus szurkolóinak a szűnni nem akaró támogatásukért és szeretetükért, amit egyetlen meccsnapon, vagy edzés alkalmával sem felejtettek el kimutatni irányomba. Nagy ölelést küldök, s biztosíthatok mindenkit, hogy örökké a szívemben foglak hordozni benneteket" – jelentette ki a dél-amerikai klasszis, aki az idény során 40 mérkőzés és 2248 játékperc alatt 8 találattal és 7 gólpasszal járult hozzá a Bianconeri meneteléséhez a különféle versenysorozatokban, kiváltképp az Európa-ligában (7 meccsen 4 gól), miközben viszont 14 találkozót kellett kihagynia sérülései és időleges eltiltásai miatt. 

Fabrizio Romano mindeközben arról írt, hogy a világbajnok játékos még nem szeretne visszatérni szülőhazájába, s egy évad erejéig mindenképpen Európában akar szerepelni, miután ingyen igazolható játékosként távozik a fekete-fehérektől. A transzferguru szerint a Benfica erősen érdeklődik Di María iránt, s szívesen látnák ismét soraikban egykori sztárjukat, azonban a szélső előtt egyelőre több lehetőség is áll, jövőjéről pedig majd csak a következő hetekben fog döntést hozni.