A Juve nem engedné el a dél-amerikai vonalat

valentin-barco-boca-juniors.jpgUgyan a megbízható és jól informált Fabrizio Romano a szombat hajnali órákban ismét megerősítette, hogy Leandro Paredes és Ángel Di María mindössze egy szezon után el fogják hagyni az Öreg Hölgyet, s mivel várhatóan mindketten szabadügynökök lesznek (a támadó esetében ez a feltétel már most is fennáll, míg a középpályást még el kell engednie a PSG-nek), viszonylag kedvező feltételekkel tárgyalhatnak majd az irántuk érdeklődő klubokkal, a Juventus a hírek szerint ezt követően sem engedné el az argentin vonalat, s újabb dél-amerikai labdarúgókat hozna az együtteshez. 

Nicolò Schira arról írt, hogy a Di Maríával kapcsolatos egyeztetések a játékos továbbra is magas bérigénye miatt omolhattak össze, ugyanis a támadó kitartott jelenlegi, évenkénti 6 millió eurós fizetése mellett, amit a vezetőség nem szeretett volna továbbra is folyósítani neki, miközben a Bianconeri ezt 4 millió euróra csökkentette volna, kihasználva az ún. növekedési rendelet által biztosított, gyakorlatilag természetes amortizációt, ami lehetővé teszi az olasz kluboknak, hogy lényegében ne kelljen adót fizetniük az ingyen érkező külföldi futballisták után. 

Az ESPN Argentina szakírója, Augusto Cesar közben arról értekezett, hogy a fekete-fehérek éles szemmel figyelik a Boca Juniors második csapatában játszó, óriási tehetségnek tartott Valentín Barco helyzetét, aki balhátvédként jelenleg az U20-as világbajnokságon is lehetőséget kap, egyebek mellett Matías Soulé oldalán. A forrás szerint a Zebrák már most tárgyalásokba bocsátkoztak a mindössze tizennyolc éves reménység környezetével, akiknek jelezték, hogy nyitottak lennének a labdarúgó 10 millió eurós kivásárlási árának kifizetésére, s hogy emiatt hamarosan fel is fogják venni a kapcsolatot Barco alakulatával is. 

A Sky Sport Italia mindemellett az Arkadiusz Milikkel kapcsolatos tervekről adott hírt, leszögezve, hogy a Juve valószínűleg véglegesen is megveszi majd a lengyel támadót, azonban a sportigazgatói poszt betöltetlen mivolta miatt minden, játékosokkal kapcsolatos egyeztetés függőbe került a klubnál. A lap szerint a csatárt illetően június 10-ig kellene döntést hozni Torinóban, mivel néhány Premier League-, és Bundesliga-csapat is kinézte magának az egyébként jó idényt futó, nemzetközi tapasztalattal is bíró futballistát, akinek ára a Marseille gárdájával fennálló jó viszony miatt változatlanul 7 millió euró lenne. 

A TMW végezetül egy érdekes pletykát osztott meg, melynek alapján az olasz rekordbajnok szeretné sorsai közt tudni a Fiorentina brazil jobbhátvédjét, a huszonnégy éves Dodô-t, akit ideális jelöltnek tartanának Juan Cuadrado párjaként a védelem jobb szélére. Az idén Coppa Italia-, illetve Európai Konferencia Liga-döntőbe jutó Violák állítólag nem zárkóznának el a futballista értékesítésétől, ugyanakkor igen borsos árat kérnének érte, mivel a jelek szerint legalább 30-35 millió eurót kellene fizetni ahhoz, hogy a firenzeiek elengedjék a dél-amerikai játékost.