Tuchel közel állt a Juventushoz?

tuchel_bayern.jpgA Sevilla elleni EL-kiesést követően ismét fellángolt a torinói edzőkérdés, valamit a Max Allegri jövőjével kapcsolatos bizonytalanságok, ennek apropóján pedig a Bayern München legendája, Lothar Matthäus osztott meg egy igencsak érdekes történetet a német médiával, melynek alapján a Juventus korábban nagyon közel állt a bajorok mesterének, Thomas Tuchelnek leigazolásához. 

A német szakvezetőt a hirtelen és előzmények nélkül menesztett Julian Nagelsmann helyett nevezte ki a bajor gárda vezetősége idén március 25-én, az egykori remek középpályás szerint pedig erre azért kerülhetett sor ilyen gyorsan, mivel az Öreg Hölgy előrehaladott tárgyalásokat folytatott a szakvezetővel, a müncheniek pedig nem szerettek volna lecsúszni a lehetőségről. 

"Tuchel nagyon közel állt ahhoz, hogy a Juventus mestere legyen, ami miatt a Bayern kezdett idegessé válni a helyzetet illetően. A mester éppen szabad volt, a klub pedig nem bízott 100%-ig Nagelsmannban, akit viszont nem lehetett volna kirúgni egy újabb Bundesliga-arany után, ezért pedig úgy döntöttek, hogy korábban menesztik őt. Őszintén szólva az első pillanatban azt hittem, hogy Nagelsmann elbocsátása csak egy vicc, ám aztán rájöttem, hogy még nincs április elseje" – fogalmazott Matthäus a Goal Deutschland munaktársának. 

Max Allegri helyzete eközben továbbra is rendkívül ellentmondásos a Bianconerinél, ugyanis a La Gazzetta dello Sport szerint a mester alapvetően jól érzi magát a klubnál, a vezetőség pedig elégedett azzal, ahogy a szezon során jelentkező válságokat kezelte, azonban egyes körökben nagy kétségek merültek fel a tréner kiélezett és fontos meccseken mutatott produkcióját illetően, mivel a csapat sem a Coppa Italia, sem pedig az Európa-liga elődöntőjében nem tudott megfelelni a kihívásoknak. 

A milánói lapnál úgy tudják, hogy a csapat egy része továbbra is teljes összhangban van a szakemberrel, ám a keret másik felének bizalma megingott Allegriben, ezt a kapcsolatot pedig mielőtt helyre kéne állítani, ha a klub a közös folytatás felé tendálna. A La Repubblica mindazonáltal azt pedzegette, hogy a Juventus pénzügyi igazgatója, Francesco Calvo a háttérben szívesen megválna Allegritől,  míg John Elkann inkább a tréner maradása mellett foglalna állást. A római újság szerint General Maxnak nem tetszik, hogy a fejesek Cristiano Giuntolit akarják kinevezni az Öreg Hölgy új sportigazgatójának, amire magyarázatot adhat, hogy a La Stampa tudomása alapján a szakember nem feltétlenül szeretné a livornói edzőt látni az együttes kispadján a következő idényben. 

Az ismert olasz megmondóember és egykori labdarúgó, Antonio Cassano mindazonáltal egyértelműen Allegri menesztése mellett foglalt állást a Bobo TV legújabb adásában, kijelentve, hogy a Zebrákkal korábban öt Scudettót nyerő szakvezető akkor járna el helyesen, ha saját maga ajánlaná fel lemondását a szezon végén, dacára annak, hogy szerződése még két évig érvényes a fekete-fehéreknél. 

"Allegrinek nem lehet több alibit adni, mivel az elmúlt másfél évben rengeteg játékos karrierjét tette tönkre azzal, hogy szar focistákat csinált belőlük. Ennél a vergődésnél sokkal tiszteletreméltóbb lenne, ha a szezon végén azt mondaná, hogy elhagyja a klubot. Minden más esetben arról beszélhetnénk, hogy Max ragaszkodik a pénzéhez, és továbbra is ilyen szar játékkal fog előállni. Ha valaki egy ilyen kiesés után arról beszél, hogy a Juventus jól játszott, az olyan, mintha önként és dalolva húzná le magát a vécén. 

A mostani Allegrivel nincs jövője a Juventusnak, mivel az utóbbi két évben katasztrófát katasztrófára halmozott, munka helyett pedig inkább minket basztatott, ha kimondtuk a véleményünket a szarról, amit lerakott az asztalra. A Bianconerinél hatalmas a baj, mivel övék a bajnokság legerősebb kerete az Interrel együtt, és mégis kurva szarul, minősíthetetlenül teljesítenek. Max persze mindenre tud valami kifogást találni, holott ő maga okozza azokat a gondokat, amikért utólag magyarázkodnia kell. Allegri egy rövidlátó barom, aki egyedül akkor váltaná ki az elismerésemet, ha visszalépne a posztjáról, hiszen az elmúlt két évben semmit, egyszerűen semmit nem volt képes felmutatni, miközben a létező összes fos a felszínre tört, ami csak felszínre törhetett a csapatánál" – szögezte le Cassano.