Cuadrado: "Az EL-trófea nagy ajándék lenne"

cuadrado_2.jpgA Juventus holnap a szezon eddigi talán legfontosabb és legnehezebb meccsén fog szembenézni a Sevillával az Európa-liga döntőjébe való bejutásért, a mérkőzés előtt pedig a keret egyik játékosa, Juan Cuadrado is az olasz média kamerái elé állt, nyilatkozatában pedig többek között kifejtette, hogy a mérkőzést egy döntőként kell megélnie a Bianconerinek, valamint beszélt saját jövőjéről is. 

"Holnap azzal a vággyal és elszántsággal kell pályára lépnünk, amit a torinói meccs második félidejében mutattunk. Megpróbáljuk majd magasan tartani a sorainkat, s nagy nyomást helyezni a Sevilla kapujára, mivel ha átengedjük nekik a kezdeményezést, sokkal nehezebb dolgunk lesz. Ha a mester tervei nem irányoznak elő mást számunkra, biztosan erre fogunk törekedni" – szögezte le a kolumbiai labdarúgó. 

"Úgy vélem, hogy nagyszerű, jelentős tapasztalattal bíró csapatot alkotunk. A Sevilla szintén egy remek együttes, ami miatt a holnapi mérkőzés egy döntő jelentőségével fog felérni. Arra számítok, hogy mindkét fél küzdeni akar majd a továbbjutásért, mi pedig nagy akarattal és vággyal rendelkezünk, s egyértelműen el akarjuk érni a nagy célt, azaz a döntőbe jutást. 

Én magam is szeretném megnyerni a trófeát, mivel annak idején vereséget szenvedtem a Juventusszal a BL-döntőben, ez pedig nem csak nekem, hanem társaimnak, valamint a klubnak is egy csodálatos lehetőség. Egy ilyen nehéz évet követően állunk egy finálé kapujában, ez pedig mindent elmond az idei teljesítményünkről, s úgy vélem, hogy azzal a minőséggel, amit magunkénak tudhatunk, az a minimum, hogy elszántan lépjünk pályára, kezünkbe véve saját sorsunkat. 

Egy serleg megszerzése nagyon nagy ajándék lenne számomra, mivel könnyen lehet, hogy ez az utolsó idényem a klubnál. Itteni karrierem során már számos különleges találkozón szerepelhettem, s a holnap esti is éppen ilyennek ígérkezik, ezért pedig társaimmal együtt arra törekszem majd, hogy elérjük a célunkat, reménykedve benne, hogy minden jól fog alakulni számunkra. Alapvetően nagyon boldog vagyok az Öreg Hölgynél, mivel rengeteg időt töltöttem itt, s még mindig nagyon erősnek érzem magam. A legfontosabb most az, hogy holnap nyerjünk, ezt követően pedig majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő. 

A Sevilla stadionjának különleges atmoszférája van, a szurkolók pedig a csapat tizenkettedik játékosát adják. Tudjuk, hogy nagy hangsúlyt kell fektetnünk a védelem megszervezésére, valamint az ellentámadásokra, s úgy gondoljuk, hogy jól felkészültünk az ellenfél játékából, ami előnyhöz juttathat bennünket. Azt a futballt akarjuk játszani, amit eddig is láthattak tőlünk, ennek alapját pedig a masszív hátsó alakzat, illetve a szembenálló fél alapos tanulmányozása képezi" – összegzett Cuadrado.