Pogba idénye véget ért

pogba_1.jpgMint ismert, a Juventus francia középpályása, Paul Pogba a tegnapi, Cremonese elleni mérkőzésen először lépett pályára kezdőként a szezonban, azonban a futballista egy beadást követően ismét megsérült, majd cserét kért Massimiliano Allegritől, aki a találkozó 24. percében le is hozta a pályáról. Ezt követően nagy valószínűséggel tudni lehetett, hogy a labdarúgó idénye véget ért, azonban az Öreg Hölgy a mai napon hivatalos közleményt adott ki a témában, lényegében megerősítve ezt a tényt. 

"Paul Pogba ma délelőtt diagnosztikai vizsgálatokon esett át a J|Medical épületében, melyek a játékos bal combjában található négyfejű combizom alacsony fokú elváltozását és sérülését mutatták ki. A labdarúgó azonnali hatállyal megkezdte a rehabilitációs programot a Juventus edzőközpontjában" – adta hírül az olasz rekordbajnok. 

Bizonyos források ezt követően arról értekeztek, hogy amennyiben csak egy kisebb problémáról van szó, a franciának körülbelül egy hetet kell majd kihagynia, ám amennyiben jelentősebb gond áll fenn, Pogba nagyjából 20 napig képtelen lesz pályára lépni, ami egyúttal azt jelentené, hogy a középpályás már nem szerepelhet ebben az évadban. 

A Sky Sport Italia hírei szerint Pogba már nem állhat Max Allegri és a csapat rendelkezésére ebben a szezonban, mivel felépülése várhatóan hosszabb időt vesz majd igénybe múltbéli problémái és alacsony fokú kondíciója miatt, ami azt jelenti, hogy a játékos 10 mérkőzésen mindössze 161 percet tölthetett a gyepen a 2022/2023-as évadban. A világbajnok kiválóság ezen fellépések alkalmával 1 gólpasszt osztott ki, a Sevilla elleni párharc első mérkőzésének utolsó percében.

Pogba a múlt nyáron nagy reményekkel, s a Bianconeri egyik legjobban fizetett játékosaként, 8+2 millió eurós bérrel tért vissza Torinóba a Manchester Unitednél töltött éveit követően, azonban még a az együttes előszezonjában térdsérülést szenvedett, majd hosszas kálvária után műtéten esett át, ami azt eredményezte, hogy a szezonban 39 összecsapás kellett kihagynia más-már problémákból kifolyólag.