Beharangozó – a Sevilla elleni EL meccs

sevilla_fc_logo_svg.pngA Lecce és az Atalanta elleni játékkal és sikerekkel a Juventus visszatért a győztes útra, de a tétjét és az ellenfél erejét tekintve kiemelten fontos találkozó vár rá a Sevilla ellen, az Európa-liga elődöntőjében. A spanyol gárda az elmúlt 10 évben négyszer nyerte meg ezt a sorozatot, de a kétezres években még kétszer a jogelődnek számító UEFA-kupát is elhódította, így joggal hívhatjuk az EL specialistájának. Ezzel szemben a Bianconeri 1996-ban emelhetett fel utoljára nemzetközi serleget, így bár nem ennek a kupának az elhódítását várták a szurkolók, de így is nagy hiányt pótolna a becserkészése. Ehhez a kezdő lépést az Allianz Stadium gyepén kell megtenni, 21 órás kezdéssel, az M4 és a SPORT2 kameráinak kereszttüzében, a játék tisztaságát a német Daniel Siebert fogja felügyelni. 

A 39. születésnapját pont egy hete ünneplő dirigens Berlinben született, most is ott él, civilben sporttudósként tevékenykedik. 2012-ben vezette első Bundesliga-meccsét, a két küzdő fél az FC Schalke04 és az FC Augsburg volt, az eredmény 3:1 lett. Az EL-ben a 2017/18-as idényben mutatkozott be, az Olympique Lyon-Atalanta mérkőzésen, ami 1:1-es döntetlent hozott. Ezzel együtt 14 esetben bíráskodott a sorozatban, 68 sárga lap mellett 3 pirosat mutatott fel, valamint 4 büntetőt fújt be. Többször is olasz vagy spanyol csapatok meccseit dirigálta, a piros-fehéreknek idegenben kellett vele párhuzamosan szerepelniük, akkor kikaptak a Standard de Liège ellen 1:0-ra. Ez még 2018-ban történt. Tisztán olasz-spanyol párharcot egyszer kapott, két éve a Napoli a Granada ellen ért el hazai pályán 2:1-es győzelmet. A hispánoknak a fent említett egy találkozóját irányította, a Zebráknak pedig két BL-összecsapását, az egyik a Ferencváros elleni hazai 2:1-volt, a másik a tavalyi, Villarreal elleni, idegenbeli 1:1. 

A két csapat értéke 420, illetve 209 millió euró, a legértékesebb labdarúgók Dušan Vlahović a maga 75 milliós, valamint a a marokkói támadó, Youssef En-Nesyri a maga 15 milliós árcédulájával. A válogatott játékosok aránya 17 és 9, és bár a Juve 27,4-es átlagéletkora sem alacsony, de az ellenfél 29,3-a kiemelkedően idősnek számít. Az ismertebb nevek a Rojiblancos keretéből Jesús Navas, Nemanja Gudelj, Ivan Rakitić, Lucas Ocampos, Alex Telles, Papu Gómez és Erik Lamela. Ezen urak közül valószínűleg senki sem szorul bemutatásra, ám érdekesség, hogy az utóbbi négy labdarúgó karrierje során megfordult a Serie A-ban is. 

Ha az egész idényt nézzük, a Sevillistas nem tekinthető acélosnak a spanyol pontvadászatban 44 ponttal elfoglalt 11. helye miatt, de legutóbbi 5 bajnokijukon 12 pontot szereztek, aminek figyelmeztető jelnek kell lennie az Öreg Hölgy számára. A nemzetközi szereplésüket ők is a Bajnokok Ligájában kezdték, a Manchester City, Borussia Dortmund, FC København trióval kiegészített G-csoportban, ahol 5 pontot szerezve értek oda a 3. helyre, a dánokat megelőzve. Dortmundban bravúros 1:1-et értek el, az északiakat pedig hazai pályán megverték, idegenben 0:0-át játszottak velük. 

Így kerültek át a jelenlegi sorozatba, ahol az első akadály a holland PSV volt a számukra, egy 3:0-ás győzelem otthon és egy 2:0-ás vereség idegenben azt jelentette, hogy megvan a továbbjutás. Következhetett a Fenerbahçe, akiket hasonló recepttel búcsúztattak, a hazai 2:0 elég volt az idegenbeli 1:0-al szemben. Ezután jött a bombameglepetés, a végső győzelemre is esélyes Manchester Uniteddel szemben, hiszen az angliai meccsen már voltak 2:0-ás hátrányban is, de egy nagy hajrával 2:2-re mentették az összecsapást, aztán hazai környezetben tükörsima 3:0-ás győzelmet arattak és máris az elődöntőben találták magukat.

A két csapat egymást követő két szezonban is összecsapott a BL-ben, 2015/16-ban és 2016/17-ben is. Első alkalommal mindkét gárda hozta a hazai meccsét, az olaszok 2:0-ra, a rivális 1:0-ra. Álvaro Morata és Simone Zaza voltak a gólszerzők a torinói találkán, de a legfőbb érdekesség inkább az, hogy a legendás BBC összesen 1 kapura lövést engedélyezett az ellenfél számára a 90 perc alatt. A visszavágón aztán a későbbi Zebra-kedvenc Fernando Llorente jelentette a különbséget. Egy esztendővel később Olaszországban 0:0 lett a végeredmény, Sevillában pedig úgy győzött 1:3-ra a fekete-fehér csapat, hogy a hazaiak szereztek vezetést, és még a 83. minutumban is 1:1-re állt a találkozó. A gólokat Claudio Marchisio, Leonardo Bonucci és Mario Mandžukić  szerezték. Ezen a négy találkozón a fekete-fehér mezes csapat kispadján a jelenlegi tréner foglalt helyet. 

A Palanganas trénere az a José Luis Mendilibar, akinek játékos karrierje elhanyagolható, és 1961. március 14-én született Zaldibarban. 1997-ben a Basconia csapatánál indult az edzői pályája, az SD Eibar volt az első nevesebb gárdája, aztán rövid ideig az Athletic Bilbao padján is megfordult, hogy ezt követően 2006 és 2010 között a Real Valladolid kötelékében váljon elismert edzővé, amely gárdát 124 összecsapáson dirigálta. Következő állomáshelyén is 100-nál több meccs jutott neki, 102-szer vezényelte az Osasuna játékosait. Ezt követte egy villámkitérő a Levanténál, ahonnan 8 összecsapás után távozott, és ezután jött a legfontosabb állomás az életében, hiszen visszakerült az Eibar kötelékébe, ahol majdnem 250 alkalommal volt ő a vezér. Ez 2015-tól 2021-ig történt.

Ezt követően jött egy rövid és sikertelen kitérő az Alavés élén, jelenlegi klubja pedig március 21-én nevezte ki a kispadra Jorge Sampaoli menesztését követően. Megbízása az idény végéig szól, a bajnokságban a már említett javuló eredményeket már vele érte el a csapat, akárcsak az MU kiejtését. A biztos védekezésre alapuló 4-2-3-1-et szereti játszatni, s bár idegenben nem túl meggyőző, viszont hazai pályán mindenkire veszélyes lehet. 

A Pó partján Mattia De Sciglio, Gleison Bremer és Kaio Jorge játékára nem számíthat Massimiliano Allegri, a túloldalon sokkal hosszabb a maródiak listája, a szenegáli Pape Gueye, Joan Jordan, a brazil Marcao, a francia Tanguy Nianzou és Suso sem elérhető. 

Gianluca Di Marzio szerint a Juventus az alábbi kezdőt veti majd be: 

(4-3-3): Szczęsny; Cuadrado, Gatti, Bonucci, Danilo; Fagioli, Locatelli, Rabiot; Di María, Vlahović, Chiesa.