Allegri: "A saját sikereink kovácsai lehetünk"

maxi_pre_juve_hellas.jpgA válogatott szünet végeztével a Juventus holnap este a Hellas Verona együttesét fogadja a Serie A 28. fordulójában, mely találkozó előtt a szokott módon Massimiliano Allegri is megszólalt az olasz média kamerái előtt, melynek keretében kitért a sérültekre és a visszatérő labdarúgókra, a keret általános értékelésére, valamint a klub további céljaira is. 

"Holnap remélhetőleg jó formában kezdjük újra a menetelést, ám a szünet utáni első mérkőzés mindig számos nehézséget tartogat. Alapvetően egy jó időszak van mögöttünk, viszont ez nem jelenti azt, hogy nem kell koncentrálnunk az előttünk álló összecsapásra. A védelem összeállításáról még nem döntöttem, mivel Alex Sandro nemrég három hetet hiányzott, kedden pedig fontos találkozónk lesz a Coppa Italiában. A végső felállás csak holnap reggel fog megszületni" – fogalmazott General Max. 

"Federico Chiesa holnap nem lesz elérhető, azonban bízunk benne, hogy kedden már rendelkezésünkre állhat. Fede nem kapott meghívót az olasz válogatott szűkített keretébe, gondjai pedig kisebb-nagyobb mértékben még mindig fennállnak, ma viszont jó munkát végzett, s nem panaszkodott fájdalmakra az edzésen. Dušan Vlahović jól van, Arek Milik és Moise Kean pedig ismét bevethetők. Matías Soulé jól teljesített a legutóbbi, Inter elleni meccsen, Ángel Di María pedig visszatért és ismét számolhatunk vele. Fontos, hogy minden játékosunk egészséges legyen, mivel ez lehetőséget ad nekem a rotációra és a meccs közbeni cserékre. A változtatások a szezon utolsó szakaszában még fontosabbak lesznek, mint eddig, mivel csak áprilisban kilenc mérkőzésünk lesz, s ha minden a terv szerint alakul, az idény végén 58 megmérettetésen lépünk majd pályára. 

Jelenleg nem tudom megmondani, hogy Paul Pogba mikor futhat majd ki ismét a gyepre. A francia még a felépülés útján halad, s nehéz lenne jósolni vele kapcsolatban. A combközelítő izma már rendbejött, most pedig azt figyeljük az edzéseken, hogy a térde hogyan reagál az egyre fokozódó terhelésre. Nicolò Fagioli sokat fejlődött, viszont még csak az út elején jár. Sokat beszélgetek vele, mivel mostanában rengeteg szó estik róla, s fontos, hogy a megfelelő ütemben növekedjen. E folyamatban persze fel-felbukkannak nehézségek, mint ahogy annak idején így történt Fabio Mirettinél is, ez azonban teljesen normálisnak mondható. Az a fontos, hogy Fagioli két lábbal a földön maradjon, s hogy ne adjon az egyes véleményekre és pletykákra. Sem önhittnek, sem pedig depressziósnak nem szabad lennie, a lényeg tehát összességében véve e téren is az egyensúlyon van. 

A ma reggeli edzés jó érzéssel töltött el. A szezon eddigi részében még semmit sem értünk el, azonban ez az április lehetőséget ad nekünk arra, hogy a májusunk igazán fontos legyen. A Coppa Italiában már csak az Interen kell túljutnunk ahhoz, hogy döntőt játsszunk, míg az Európa-ligában egyelőre csak a legjobb nyolc közé sikerült bejutnunk. A bajnokságban az eddig megszerzett pozíció, azaz a második hely bebiztosítása a cél, mivel mindenképpen javítani akarunk a tavalyi helyezésünkön. Amit egyszer elértél a pályán, azt nem lehet semmissé tenni, ám holnap ismét 0-0-ról fogunk indulni, s azzal, hogy nyertünk Milánóban, még semmit sem oldottunk meg. A győzelmeket persze ki kell élvezni, ebből a szempontból pedig jó hetünk volt, ugyanakkor a holnapi meccs ismét veszélyes lesz, mivel a Verona egész pályás letámadást alkalmaz, az ellenfeleknek pedig eddig is meggyűlt velük a bajuk fizikai szempontból. Ha jól futballozunk, a kvalitásaink is ki fognak ütközni, e tekintetben minden a mentalitáson múlik. Az Inter ellen véget ért az évad egyik szakasza, most pedig egy másik veszi kezdetét. 

Leo Bonucci, Pogba, valamint Kaio Jorge kivételével minden futballistánk felépült, így pedig nagy lelkesedéssel nézhetünk szembe az előttünk tornyosuló kihívásokkal. Egy sok szép, viszont fárasztó pillanatot tartogató idény vége felé haladunk, az pedig csak rajtunk múlik, hogy később milyen szájízzel tekintünk majd vissza rá. Most adott számunkra a lehetőség, hogy a saját sikereink kovácsai legyünk. Továbbra is meccsről-meccsre haladunk előre, mivel egyszerre csak egy lépést tehetünk. Holnap este a Veronával kell megmérkőznünk, minden bizonnyal teltház előtt, ezután pedig majd jön az Inter, és később a Sporting. Ha a holnapi mérkőzésnek vége, rögtön a Nerazzurri elleni összecsapáson fogunk gondolkodni, elvégre nem tehetünk különbséget a bajnokság és a Coppa Italia között. Mindegyik sorozat ugyanolyan fontos számunkra. 

Filip Kostić visszatért és jól érzi magát, az első edzést leszámítva pedig az összes tréninget végigcsinálta. Holnap minden bizonnyal játszani fog. Di María valószínűleg nem lesz ott a kezdőben holnap, mivel csak tegnap jött haza, azonban jó állapotban van, csereként beállva pedig nagy segítséget jelenthet nekünk. Leandro Paredes és Adrien Rabiot eltiltás miatt hiányozni fognak, ám rajtuk kívül itt van nekünk Fagioli, Miretti, Manuel Locatelli, valamint Enzo Barrenechea is, ráadásul Soulé ugyancsak bevethető középpályásként a remek tulajdonságai miatt. Közülük hárman biztosan lehetőséget kapnak majd, mivel sok meccset játszottak már, s összesítve nagyjából 4000 játékperc van a lábaikban. Az, hogy beépítsük ezeket a tehetségeket, nagyon fontos feladat a Juventus jövőjének szempontjából, rajtuk kívül pedig ne feledkezzünk meg a 2000-ben született Vlahovićról és Keanről sem. Federico Gattinak szintén ez az első éve az Öreg Hölgynél, ennek alapján pedig kijelenthetjük, hogy csapatunknak sok ifjú reménysége van, akik jelennel, valamint jövővel is rendelkeznek a fekete-fehéreknél. Azokkal a labdarúgókkal együtt, akik jelenleg kölcsönben vannak valamelyik Serie A-csapatnál, számos nagy ígéretet tudhatunk magunkénak. 

Moise Kean sokat fejlődött, hozzáállása és képességei pedig nagy mértékű javuláson mentek keresztül. Nagyon elégedett vagyok az elmúlt évben nyújtott produkciójával, s úgy vélem, hogy sokan alábecsülik a jelenlegi szezonját, elvégre sok gólt lőtt, s alapvetően is remek meccseket tett le az asztalra, példának okáért a Freiburg ellen is. Az a bizonyos, Rómában elkövetett ostoba tett bárkivel előfordulhatott volna, Moise pedig erkölcsi és anyagi szempontból is tanult az esetből. Minden nap azon dolgozunk, hogy jobbá tegyük a Bianconeri keretét, futballistáink pedig azért edzenek nap mint nap, hogy fejlődjenek. Erre a pályán van a legjobb lehetőségük, az pedig, hogy ez milyen mértékben sikerül nekik, egyaránt függ koncentrációjuk és vágyuk mértékétől, valamint ambícióiktól. A magam részéről rendkívül elégedett vagyok azzal, amit látok tőlük" – zárta szavait Allegri.