Arthur és Zakaria is visszatérnek

zakaria_1.jpgA Juventus az elmúlt két mercato során számos, feleslegessé váló játékosát adta kölcsönbe bizonyos európai együttesekhez, annak reményében, hogy a Torinóban kegyvesztetté váló labdarúgók új állomáshelyeiken megtáltosodnak majd, s hogy klubjaik ennek nyomán kiváltják a szerződésükben rejlő vételi opciót, jelentős bevételhez juttatva ezzel a Bianconerit. 

Jelen állás szerint ugyanakkor úgy tűnik, hogy az Öreg Hölgy két, jelenleg kölcsönben szereplő futballistája, Denis Zakaria és Arthur biztosan vissza fognak térni a Zebrákhoz a nyáron, mivel sem a Chelsea, sem pedig a Liverpool nem tart igényt további szolgálataikra, ami a játékosok szezonban nyújtott produkcióját látva nem is számít meglepetésnek. 

A The Athletic arról értekezett, hogy a Liverpool vezetősége a mostani, meglehetősen kiábrándító szezon után nagy átalakítást tervez végrehajtani a kereten (melynek egyik áldozata lesz a Vörösöket immár biztosan elhagyó Roberto Firmino is), az új elképzelésekbe pedig a szezon során állandóan sérülésekkel bajlódó, s egyetlen Premier League-meccsen sem szereplő Arthur sem fér be, dacára annak, hogy a brazil ügynöke, Federico Pastorello tavaly nagy reményekkel vitte az angol gárdához képviseltjét. 

A Sky Sport Italia mindennek nyomán arról írt, hogy bár a Chelsea-nél erősen kérdésesnek számít a Denis Zakariána nem sok lehetőséget adó Graham Potter jövője, a svájci sorsa nem a mestertől függ, mivel a klub fejesei a téli bombaigazolásokkal gyakorlatilag végleg kiszorították a középpályást a kezdőből, Florian Plettenberg szerint pedig a londoniak ráadásul még egy új hatost is szerződtetnének a nyáron. 

A Sky híreinek alapján Zakaria tehát biztosan visszatér a Juventushoz, mindazonáltal valószínűtlen, hogy huzamosabb ideig Torinóban maradjon, mivel az Öreg Hölgy fejesei mindenképpen a fiatal olasz tehetségek beépítésére törekednének, ekképp pedig Fabio Miretti, Nicolò Fagioli, s Nicolò Rovella biztosan a keret tagjai lesznek a következő idényben, mellettük pedig itt van Manuel Locatelli és Paul Pogba is, miközben Max Allegri minden követ megmozgat annak érdekében, hogy maradásra bírja Adrien Rabiot-t.