Kérdések a középpályát illetően

rabiot_goal_vs_samp.jpgA La Gazzetta dello Sport tegnap hosszabb cikkben elemezte Paul Pogba helyzetét, miután a francia középpályás az elmúlt héten bejárt útjával – vagyis azzal, hogy előbb elkésett a Freiburg elleni meccset megelőző csapatmegbeszélésről, ami miatt kikerült a keretből, majd pedig újabb, előreláthatólag 20-30 napot kihagyással járó sérülést szenvedett vasárnap – a jelek szerint komolyan elgondolkodtatta a Juventus vezetőségét a jövővel kapcsolatban, akik ennek alapján már korántsem biztosak abban, hogy a Manchester Unitedtől visszatért játékosra valóban lehet-e alapozni. 

A milánói lap szerint a fejeseket a futballista egészségügyi állapota mellett az általa tanúsított hozzáállás is aggasztja, nem is beszélve Pogba hatalmas fizetéséről, elvégre a játékos úgy keres évi 8+2 millió eurót, hogy az idényben eddig mindössze harmincöt percet töltött a pályán, holott az Öreg Hölgy azért csábította őt vissza Torinóba, mert abban bízott, hogy a Polip becenévre hallgató középpályás az újjáépülő Juventus szimbólumává válik majd, aminek értelemszerűen a legkevésbé sem tudott megfelelni. 

A Gazzetta arról értekezett, hogy ha a dolgok továbbra is így folytatódnak, a vezetőség a nyáron tárgyalóasztalhoz fog ülni Pogbával és képviselőivel a helyzet átértékelésének céljából, valamint annak érdekében, hogy egy mindkét fél számára előnyös és elfogadható megoldás szülessen az érintettek között, még akkor is, ha ez a francia idő előtti távozását, s a vele kapcsolatos projekt felszámolását is vonja majd maga után. 

A lap persze nem csupán Pogba tekintetében fogalmazott meg állításokat, mivel a Sampdoria elleni meccs után bővebben foglalkoztak honfitársa, Adrien Rabiot helyzetével is, akit a Gazzetta szerint Max Allegri megpróbál majd meggyőzni a szerződéshosszabbításról, miközben a mester a játékos édesanyjával, Vernoique Rabiot-tal is egyeztetésekbe bocsátkozna annak érdekében, hogy a futballista a klubnál maradjon. 

Mint ismert, tegnapi duplájával Rabiot immár kilenc találatnál jár a szezonban, amivel vitathatatlanul az Öreg Hölgy egyik kulcsfigurája, s messze legeredményesebb középpályása lett, sőt mi több, nála több gólt a keretből is csupán Dušan Vlahović szerzett az elmúlt hónapokban. Az újság megjegyezte, hogy a francia iránt számos angol klub, egyebek mellett a Liverpool is érdeklődést mutat, a labdarúgó pedig korábban maga is nyíltan beszélt arról, hogy a Premier League-szereplés lenne a legfőbb álma, azonban a jelek szerint Allegri minden követ meg akar mozgatni azért, hogy a gall a fekete-fehéreknél folytassa. 

Fabrizio Romano ezzel párhuzamban ismét megerősítette, hogy Leandro Paredes június végén vissza fog térni a Paris Saint-Germainhez, miután az argentin immár olyannyira hátra került a Juventusnál fennálló rangsorban, hogy a nála jóval tapasztalatlanabb Enzo Barrenechea is előbb került a kezdőcsapatba, mint ő. Mivel a Bianconeri rá vonatkozó opciója az idő előtti BL-kiesés miatt nem kötelező, a klub gond nélkül megszabadulhat a játékostól, aki nem hagyott maradandó nyomot Torinóban, mivel csupán 23 meccsen számoltak vele, s egyetlen kanadai pontot sem írhattak fel neve mellé.