Allegri: "Mindenképpen tovább kell jutnunk"

maxi_pre_juve_freiburg_1.jpgA Juventus holnap este a Freiburg elleni hazai mérkőzéssel folytatja Európa-liga menetelését a sorozat nyolcaddöntőjében, a meccset megelőzően pedig természetesen a Zebrák mestere, Massimiliano Allegri is megtette ilyenkor szokásos nyilatkozatát, kitérve a sérültekre és a várható kezdőcsapatra, valamint arra, hogy fiainak mindenképpen nyerniük kell a német gárdával szemben. 

"Pozitív hangulatban, valamint annak tudatában készülődünk a meccsre, hogy egy jó eredménnyel megfelelő alapokat kell lefektetnünk a jövő heti visszavágó előtt. A Freiburg egy fizikailag erős gárda, mely a Bundesliga ötödik helyén áll, valamint eddig veretlennek számít az Európa-ligában is, ami miatt mindenképpen szükségünk van a hazai győzelemre" – jelentette ki a szakvezető. 

"A Roma elleni kudarc után annak rendje és módja szerint nagy csalódottság és önsajnálat dolgozott bennünk, mivel az ilyen helyzeteket és eredményeket követően könnyen úgy tűnhet, hogy a világ összes gondja a nyakunkba szakadt. Ezt csak azzal tudjuk orvosolni, ha holnap egységes alakulatként futunk ki a gyepre, s ha megszerezzük a győzelmet, lehetőleg kapott gól nélkül. 

Még nem döntöttem a kezdő összeállításáról, mivel továbbra is van néhány olyan játékosunk, akik kisebb-nagyobb sérüléseik miatt nem játszottak eleget az elmúlt időszakban. Ugyanakkor figyelembe kell vennem, hogy Moise Kean vasárnapi piros lapja miatt nem lehet velünk a következő két bajnokin, ami miatt lehet, hogy itt kell majd bevetnem őt az energiáinkkal való gazdálkodásból kifolyólag. Paul Pogba ma délelőtt jó edzésmunkát végzett, s meglátjuk, hogy holnap bevethető lesz-e, s ha igen, akkor milyen formában. 

Annak ellenére, hogy kevesebb gólt lő, mint régebben, elégedett vagyok Dušan Vlahović teljesítményével, aki technikailag mindig remek meccseket játszik. A Juventus szerelésében futballozni, s kezdő középcsatárnak lenni más felelősséggel jár, mint ha az ember a Fiorentinánál tölti be ugyanezt a szerepet. Úgy vélem, hogy Dušan rengeteget fejlődött leigazolása óta, ez a folyamat pedig továbbra is tart. Mint minden labdarúgónál, nála is vannak olyan időszakok, mikor jobb produkciót nyújt, s olyanok is, amikor nem, ahogy olyan mérkőzések is, melyeken gólt lő, de rosszul játszik. Támadónk vasárnap jól szerepelt, és mégsem talált be, s lehet, hogy holnap beveszi majd a Freiburg kapuját, de nem lesz annyira hasznos a csapat számára, mint a Roma ellen. A futball már csak ilyen. 

Az egyes összecsapásokat mindig a csapatok nyerik meg, együttes erővel. Ángel Di María egy rendkívüli játékos, aki csodálatos dolgokra képes, ha nála van a labda, ám ez magától értetődő annak fényében, hogy ő egy bajnok, aki karrierje során rengeteg trófeát nyert. Ángel jól érzi magát, és holnap biztosan kezdeni fog, ám nem tudom, hogy végig a pályán lesz-e majd. Leo Bonucci ugyancsak jól van. A Roma ellen már 55 percet játszott, én pedig elégedett vagyok a teljesítményével. Az, hogy holnap lehetőséget kap-e, Alex Sandro állapotától is függ, akiről még nem tudjuk, hogy miként halad a felépülése, s hogy alkalmas lesz-e a játékra, hiszen jelenleg ez még csak 99%-os bizonyossággal jelenthető ki. Mattia De Sciglio nem áll rendelkezésünkre, viszont reméljük, hogy vasárnapra már visszakerülhet a keretbe. 

A Freiburg mestere, Christian Streich 1995 óta szolgálja klubját, melynek 2012 óta vezetőedzője is. Egy remek szakembernek tartom őt, aki nagyszerű munkát végzett a németeknél, ugyanis egy jól szervezett és stabil gárdát épített fel, mely a Bundesliga legjobb együttesei közé tartozik. Vincenzo Grifo egy jó játékos, aki számtalanszor bizonyította értékét. A Freiburg nagyon eredményesen szerzi meg a labdát, s hatékonyan alakít ki helyzeteket a kapu előtt, ami miatt óvatosnak kell lennünk velük, már csak azért is, mert olyan kiválóságok találhatóak meg együttesükben, mint a fent említett Grifo. 

Federico Chiesa szerepelt már középcsatárként, mióta visszatértem a Juventushoz, s úgy vélem, hogy technikai képességei miatt képes lehet magas szintű teljesítményt nyújtani ezen a poszton. Fede mind a szélről, mind pedig a mélységből képes veszélyes megindulásokra, azonban jellemzői alapján elsősorban csatérként gondolok rá, s úgy vélem, hogy minden tulajdonsága megvan ahhoz, hogy meghatározó futballista legyen ebben a szerepkörben. 

Moise Kean nagy hibát követett el a Roma ellen, amivel ő maga is tisztában van. A meccs után bocsánatot kért tetteiért az öltözőben, s nem csak tőlem, hanem természetesen csapattársairól is, a klub pedig pénzbüntetésben fogja részesíteni őt, hogy átérezze a felelősség súlyát. Moise a Juve labdarúgója, ami miatt jelenléte nagy jelentőséggel bír számunkra. A szezon során nem egy kiélezett helyzetben lőtt fontos gólokat. Mivel az idényből még három hónap van hátra, melynek során a bajnokságban, a Coppa Italiában, valamint az Európa-ligában is helyt kell állnunk, minden egyes játékosunkra nagy szükségünk van, az általuk elkövetett hibáktól függetlenül. Mindenkinek vannak baklövései az életben, ahogy most Keannek is volt egy, ő azonban meg fog fizetni tetteiért, s érettebben fog visszatérni a pályára, mint ahogy a Giallorossival szemben elhagyta azt. 

Nagy tiszteletet képviselve kell majd szembenéznünk ellenfelünkkel, minden más tekintetben pedig úgy kell futballoznunk, ahogy azt a Nantes elleni hazai összecsapásunk alkalmával tettük. Mindenképpen tovább kell jutnunk a sorozat negyeddöntőjébe, ezért pedig egy jó eredmény elérése a célunk, melyet remélhetőleg egy németországi siker követ majd. Holnap megfelelő alapokat kell lefektetnünk a jövő heti visszavágóhoz, ehhez pedig egy, vagy két gólos előnyhöz kell jutnunk" – zárta szavait Allegri.