A Juventus Next Gen legújabb üdvöskéje, az U23-as alakulatban hétről-hétre remek produkciót nyújtó, ennek alapján pedig a felnőtteknél való stabil kerettagságban reménykedő Dean Huijsen a minap terjedelmes interjút adott a holland Voetbalzone munkatársának, melyben számos témát érintve szót ejtett múltjáról, az Öreg Hölgynél szintén megforduló Matthijs de Ligthez való hasonlóságáról, a klub projektjéről és lehetséges hosszabbításáról, valamint arról is, hogy mihez kezdene, ha az Öreg Hölgyet a PRISMA-ügy következményeként kizárnák a Serie B-be. 

"Családommal annak idején mindig a spanyolországi Marbella városába utaztunk nyaralni, s mivel nagyon kedveltük az év ezen időszakát, szüleim egyszer csak úgy döntöttek, hogy egy év erejéig letelepedünk itt, s szerencsét próbálunk egy idegen országban. Mivel édesapám és édesanyám viszonylag hamar talált itt egy jó állást, végül sosem költöztünk el innen, én pedig a helyi klubnál kezdtem el focizni a nagy holland együttesek akadémiái helyett" – kezdte mondanivalóját Huijsen. 

"Kezdetben csak városunk régiójában játszottunk meccseket, hiszen Spanyolország nagyon nagy. Körülbelül másfél évvel azelőtt, hogy eligazoltam volna a marbellai amatőr klubtól, ahol szerepeltem, még csatár voltak, s csak ezután húzódtam hátra a védelem közepébe, mivel itt sokkal jobban teljesítettem. Az itteni utolsó szezonomra valóban nagyon jó együttest kovácsoltunk az Costa Unidából, amit az is bizonyít, hogy a korábban nagy mumusnak számító FC Málagát is meg tudtuk verni. Tíz éves koromban aztán éppen a Málaga szeretett volna leigazolni engem, ahol az előtt már két ízben is jártam próbajátékon, de mindig rosszul teljesítettem. Természetesen azonnal elfogadtam a megkeresést. 

Ekkoriban tanultam meg a profi futball alapjait, hiszen rendszeresen játszottunk topklubok, egyebek mellett a Real Madrid, a Barcelona, vagy éppen a Juventus ellen, ezek a találkozók pedig mindig magas színvonalúak voltak. Eközben persze tanulmányaimat is folytattam: egy nemzetközi iskolába jártam, ahol angolul oktattak bennünket, viszont szinte minden héten kihagytam a hétfői, vagy a pénteki órákat, sőt előfordult, hogy mindkettőt. Persze a suliban ezt nem nézték jó szemmel, még akkor sem, ha a Málaga megadta a hiányzáshoz szükséges kikérőt. Ezekben az években elképesztően sok tornán léptünk pályára, ezért pedig szinte állandóan úton voltunk. Az ilyen versenyek során játszhattam a Sevilla, a Real Betis, az FC Cádiz, az UD Almería, és az FC Granada fiataljai ellen is, bizonyos esetekben pedig az andalúziai regionális válogatottba is meghívást kaptam, ami nagyon különleges érzés volt. 

Tizenöt éves koromban párszor a Málaga felnőtt keretével edzhettem, ami nagyon jól sikerült számomra. Az első edzés előtt nem igazán éreztem különösebb izgalmat, mivel szerettem a klubot, s egy jó élményként fogtam fel, hogy ilyen játékosok között fejlődhetek. Egyszer még a csapat stadionjában is tréningezhettem, ami hatalmas megtiszteltetésként ért, azonban miután kiderült, hogy az adott idény végén elhagyom az alakulatot, ismét csak a korosztályos gárdákkal dolgozhattam együtt. Ekkor már számos topklub érdeklődött irántam, én viszont nem szálltam el a gyorsan jött hírnévtől, mivel alapvetően egy halk, magának való srác vagyok, emiatt pedig mindig azt néztem, hogy mi a legjobb nekem karrierem szempontjából. Ennek nyomán a számos kérő közül a Juventus ajánlatát fogadtam el, a torinóiak egyik vezető sportigazgatója pedig hamarosan Spanyolországba repült, hogy felvázolja a klub projektjét, s elmondja, hogy mik a terveik velem. Szüleimmel ezután ellátogattunk a Bianconeri edzőközpontjába, ami végleg meggyőzött arról, hogy itt kell folytatnom. 

A Real Madrid gyakorlatilag mindent megtett a megszerzésemért, édesapám pedig többször is beszélt a klub ifjúsági koordinátorával, aki egyébként velem is diskurált egy ízben. Szüleim Torino mellett Madridba is elutaztak, hogy felmérjék a körülményeket, azonban én a Juventust választottam. Elsősorban azért szerettem volna az Öreg Hölgyhöz igazolni, mert az olasz futball híres a kiemelkedő védőegyéniségeiről, így tehát úgy véltem, hogy a Serie A-ban én magam is sokat tanulhatok majd, ami be is igazolódott. Spanyolországban a korosztályos csapatoknál egyaránt játszol amatőr, illetve profi együttesek ellen, Itáliában viszont minden gárda a profik szellemiségével készülődik a meccsekre, ebből fakadóan pedig az ellenfelek is magasabb szintet képviselnek. 

A beilleszkedés eleinte persze nagyon nehéz volt, mivel szüleimmel nem találatunk megfelelő otthont számunkra, ami miatt hat hétig egy hotelben kellett laknunk. Az edzések is sokkal keményebbek voltak ahhoz a szinthez képest, amit megszoktam, én pedig le voltam maradva társaimhoz viszonyítva. A kezdet egyáltalán nem volt könnyű, viszont két hónap alatt hozzászoktam az új környezethez, onnantól fogva pedig már nagyon jól éreztem magam, miközben olasz nyelvtudásom is fejlődött, ami megkönnyítette a kommunikációt. Ebben az is segített, hogy a holland mellett ekkor már spanyolul is folyékonyan beszéltem, s rájöttem, hogy a nyelvek, illetve az azt beszélő emberek tulajdonságai között számos hasonlóság fedezhető fel. Ez rendkívül nagy szerepet játszott az alkalmazkodásomban, mostanra pedig már kiváló ismerője vagyok az olasznak. 

A Zebrák kötelékében elsőként az U17-es csapatban szerepeltem, azonban hamar felkerültem az U19-es gárdához, ahol sokkal jobban teljesítettem annál, mint amire számítottam. Hat hónapig futballoztam itt, majd hamar az U23-asoknál találtam magam, holott a Juventusnál korábban sosem fordult elő, hogy egy tizenhét éves srác a Next Gen kerettagjává váljon. Max Allegri egy ponton felhívott a felnőttekhez néhány közös edzésre, ami nagyon tanulságos élmény volt, mivel olyan futballistákkal játszhattam, akiket korábban csak a FIFA-ban láttam. Ez persze csak egy sima tréning volt, ám ettől függetlenül nagyon élveztem, holott olyan támadókkal kellett szembenéznem, mint a fantasztikus Paulo Dybala – aki élőben tényleg egészen kiváló –, Dušan Vlahović, Federico Chiesa, vagy Álvaro Morata. Egyszóval elsőre elég erős ízelítőt kaptam a legmagasabb szintből, annyi szent. 

Az edzés után vagy húsz percet beszélgettem Matthijs de Ligttel mindenféle dologról, például arról, hogy hogy érzem magam Olaszországban. Nagyon sajnáltam, amikor Matthijs tavaly nyáron a Bayern Münchenhez igazolt, elvégre szívesen játszottam volna vele a védelem közepén. Az újságok általában arról cikkeznek, hogy én vagyok a fiatal de Ligt, azonban ez nem jelent plusz nyomást számomra, mivel én csak saját magamnak akarok megfelelni. Matthijs egy nagyon jó játékos, ebből a szempontból pedig nyilvánvalóan örülök annak, hogy vele hasonlítanak össze, mellette viszont Virgil Van Dijkra is nagy csodálattal tekintek, főleg azért, mert a Liverpool védője hihetetlenül jó az egy az egy elleni szituációkban. Ha csak egy jellemvonását ölthetném magamra, az minden bizonnyal fizikai ereje lenne. Legnagyobb példaképem a poszt tekintetében egyértelműen Sergio Ramos, aki már kilenc éves korom óta a legfőbb idolom, hiszen a spanyol mintapéldája a jó értelemben vett agresszivitásnak, ezen felül pedig a labdával is nagyszerűen bánik. Ő tulajdonképpen mindenre képes. 

Nagy örömmel töltött el, mikor debütálhattam a holland U17-es válogatottban, melyen az egész családom ott lehetett, hiszen a kérdéses, Mexikó elleni meccset Spanyolországban rendezték meg, ami még különlegesebbé tette számomra a találkozót. Első mérkőzésemen 5-0-ás győzelmet arattunk, ám én nem szereztem gólt, habár egy fejes révén még a kapufát is eltaláltam. A tavalyi, izraeli U17-es Európa-bajnokság életem egyik legnagyobb élménye volt, ami állóképességemet is javította, hiszen a torna előtt még sosem kellett háromnaponta kifutnom a gyepre. Ez az EB rendkívül sok dologra tanított meg, már csak azért is, mert korosztályunk legkiemelkedőbb európai futballistáival mérhettük össze az erőnket. Annak ellenére, hogy bejutottunk a döntőbe, azt sajnálatos módon elveszítettük Franciaországgal szemben, köszönhetően ellenfelünk jobbhátvédjének, Saël Kumbedinek, aki két gólt is lőtt azon a meccsen. Elképesztően csalódottnak éreztük magunkat az elbukott finálé miatt, ám viszonylag hamar sikerült túltennem magam a kudarcon, ugyanis a lefújást követően az ember már nem tud változtatni a végeredményen, ekképp pedig nem tehet mást, mint hogy továbblép. 

Az U17-es és az U19-es együtteseknél rendszeresen én végeztem el a büntetőket, viszont fejjel is gyakran veszem be az ellenfelek kapuját. Bő két hete, a Foggia ellen még egy távoli lövésből is sikerült betalálnom, az erről készült videó pedig nagyon gyorsan elterjedt a neten, főleg a Juve-drukkerek körében. Azt a gólt bal lábbal szereztem, holott alapvetően jobblábas vagyok, ugyanakkor már kiskoromtól fogva nagy hangsúlyt fektettem a gyengébb lábam fejlesztésére. Apám úgy gondolta, hogy ez elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy kellően magabiztos és sikeres legyek, ezért pedig gyakran előfordult, az iskola előtt 20 perces gyakorlatokat végeztem ballal, majd pedig megpróbáltam minél magasabbra lőni vele a labdát, vagy eltalálni a keresztlécet. Idővel már az edzéseken, illetve az összecsapásokon is odafigyeltem arra, hogy mindkét lábamat használjam, most pedig már egyformán stabil átadásokat és szereléseket hajtok végre velük, ami nagyon fontos egy középhátvéd esetében. 

Alapvetően remekül érzem magam a Juventusnál, ezért pedig úgy vélem, hogy nem lenne értelme klubot váltani. A vezetőségnek egyértelmű tervei vannak velem: az első csapatban akarnak látni, ami egybecseng az én ambícióimmal is. Máskülönben sosem tudhatod előre, hogy mikor hagysz el egy gárdát, mivel az efféle döntések általában egyetlen pillanattól függenek. Apámmal otthon állandóan a fociról szoktunk beszélgetni, ideértve a saját meccseimet is. Ő elsősorban arra törekszik, hogy megóvjon engem a rivaldafénytől, s elejét vegye annak, hogy elszálljak magamtól. A Foggia elleni duplámat követően azt mondta, hogy szép eredmény értem el, de ez semmit sem fog jelenteni, ha a vasárnapi bajnokin rosszul szerepelek majd. Apám szinte mindent átélt labdarúgóként, én pedig hálás vagyok azért, hogy tapasztalatai által igyekszik segíteni engem, s egyengetni az utamat. 

Kedvenc holland klubomnak egyértelműen az Ajaxot tartom, mivel apám, valamint az egész család az amszterdamiaknak szurkol, ráadásul én magam is a városban születtem. Hogy mi lenne, ha az Ajax mondjuk két év múlva ajánlatot tenne nekem? Mint említettem, ezek a dolgok mindig az adott pillanattól függenek, egyelőre viszont az a célom, hogy felkerüljek a Juve első csapatához. Ha ez sikerülne, minden tiszteletem mellett is azt mondanám, hogy nem szeretnék visszatérni Hollandiába, egyébként pedig nem is gondolnám, hogy a Bianconeri belemenne egy ilyen üzletbe. Úgy vélem, hogy a klub inkább Olaszországban szeretné tartani azokat a játékosokat, akikre később építeni tervez, mivel itthon nagyobb figyelmet szentelhetnek nekik, s jobban nyomon tudják követni fejlődésüket. Ahhoz, hogy karrierem végén sikeresnek értékeljem majd pályafutásomat, véleményem szerint az kell, hogy behívjanak a holland nemzeti együttesbe, s hogy az öt topliga valamelyikében töltsem éveim legnagyobb részét. Ez jelenti a minimumot számomra, ám persze mindenki szeretné megnyerni a BL-t, a vb-t, vagy az EB-t. Remélem, hogy egy napon minden álmomat valóra válthatom majd. 

Jelenlegi szerződésem 2024-ig érvényes, azonban a Juve és én már megállapodást kötöttünk arról, hogy hamarosan 2027-ig terjesztjük ki a kontraktust. A következő szezonban várhatóan fel fogok kerülni a felnőttekhez, vagy pedig egy másik Serie A-s, esetleg Serie B-s gárdához kerülök majd kölcsönbe, hogy nagyobb folytonosságra tegyek szert. Mi, játékosok egymás között nem igazán szoktunk beszélni a klubot sújtó büntetésekről, mivel nem nekünk kell ezzel foglalkozni. Ha az Öreg Hölgyet kizárnák a másodosztályba, semmi sem változna, mivel ez egy tökéletes lehetőség lenne számomra ahhoz, hogy beverekedjem magam a kezdőbe, s hogy a következő idényben immár alapemberként futballozzak a Serie A-ban" – összegzett Huijsen.