Allegri: "Mindent meg kell tennünk az EL-győzelemért"

allegri_vs_nantes_1.jpgA Juventus Ángel Di María varázslatos mesterhármasával idegenben 0-3-ra győzte le a Nantes csapatát, mellyel összesítéseben 1-4-es végeredménnyel kvalifikálta magát az Európa-liga nyolcaddöntőjébe. A találkozót követően a Zebrák mestere, Massimiliano Allegri is értékelte a látottakat, kijelentve, hogy az argentin labdarúgó számos tekintetben kimagaslik a csapatból, ezen felül pedig szót ejtett a további kihívásokról, egyebek mellett az EL lehetséges megnyeréséről is. 

"Elégedett vagyok a mai teljesítménnyel, főként azért, mert a győzelem egyáltalán nem volt magától értetődő a torinói meccset követően. Szurkolóink még idegenben is támogattak bennünket, a Nantes drukkerei által teremtett atmoszféra pedig még 0-3-as állásnál is hajtotta előre a feleket. Jó mérkőzést játszottunk, bár a 2-0-ás előny megszerzése és a kiállítás gyakorlatilag eldöntötte a párharc sorsát" – jelentette ki a Sky Sport Italia riporterének. 

"Mivel nagy előnyben futballoztunk, hajlamosak voltunk kényelmesnek tűnő, ám egyáltalán nem jó megoldásokkal élni. A jövőben mindenképpen javítanunk kell a passzok sebességén és minőségén, hiszen néhány helyzetben talán túlságosan is stagnáló labdajátékot mutattunk be. Ezekben a szituációkban nem szabad lustának lennünk, elvégre komolyabb nyomás alatt nem lesznek meg a szükséges beidegződések, ha nagy előny esetén visszaveszünk az általunk képviselt ritmusból. A labdatartás, a pálya megfelelő kihasználása, valamint a gólszerzése való törekvés egyértelműen, s kizárólag csak előnyökkel járhat. 

Az Ángelhez hasonló bajnokok egész egyszerűen mások, mint a többiek. Ha az ő játékukat nézed, úgy tűnhet, hogy még a legbonyolultabb dolgok és mozdulatsorok is könnyen kivitelezhetők. Egy ilyen játékos minden esetben emeli csapatod szintjét, hiszen őt látva mindenki más is nyugodtabbá válik, emellett pedig egy ilyen labdarúgó képes meglátni olyan dolgokat is, melyeket a társak nem minden esetben vennének észre. A futballistáknak vannak bizonyos kategóriáik: vannak bajnokok, vannak jó játékosok, s vannak kevésbé jó labdarúgók is. Di María egyértelműen a legelső típusba, azaz a bajnokok közé sorolandó, éppen ezért pedig hatalmas örömmel tölt el, hogy a világbajnokság óta sokkal jobb kondícióban van, s hogy a társakkal is könnyebben találja meg az összhangot. 

Nicolò Fagioli, Fabio Miretti, valamint azok a srácok, akik az átlagnál valamivel többet játszottak a szezonban, kiváló jellemzőkkel bírnak. Természetesen ők mind-mind különböző játékosok, azonban magától értetődő, hogy lehetőséget kell biztosítani nekik, még akkor is, ha olykor jobban, máskor pedig kevésbé meggyőzően teljesítenek. Az, hogy pályára küldjük őket, remek tapasztalatot jelent számukra, ezért pedig mindenképpen kalkulálnunk kell velük. A ma is nagyszerűen játszó Fagioli remek technikai képeségekkel rendelkezik, s nagyon örülök neki, hogy itt van. 

A továbbjutás ellenére egyetlen sorozat sem képez prioritást más megmérettetésekkel szemben. Abból, hogy kiestünk a Bajnokok Ligájából, még nem következik, hogy meg fogjuk nyerni az Európa-ligát, ami természetesen továbbra is egy nagyon nehéz feladatnak bizonyul. Úgy vélem, hogy nagy tiszteletet kell mutatnunk ezen sorozat iránt, mivel a mezőnyt fantasztikus gárdák alkotják, a nemzetközi porondon pedig sosem könnyű diadalmaskodni. A Juventusnak kötelessége a trófea megszerzésére törekednie, ám ugyanez vonatkozik a Coppa Italiára, s normális körülmények között a Serie A-ra is. A bajnokságban most apránként kell haladnunk a megkezdett úton, egyelőre viszont nagyon messze vagyunk az idény végétől, ezért pedig nem is lehetne megjósolni, hogy májusban hol fogunk állni a tabellán. 

Csapatunk alapvetően jól teljesít a hazai színtéren, arról pedig nem mi tehetünk, hogy a Napoli idén egy másik ligában versenyzik. A BL-ben nagy hibákat követtünk el a Benfica elleni meccsek során, ami miatt nem is érdemeltünk továbbjutást, viszont a bajnokságban 47 pontot gyűjtöttünk be, ami azt jelenti, hogy egy szinten állunk az Inter együttesével, miközben a Coppában az elődöntőig meneteltünk. Ha a BL-kudarcot, valamint a 15 pontos büntetést kiveszem az évad történetéből, azt kell, hogy mondjam, hogy összességében véve jó idényt futunk. Minden negatív dologban van valami pozitív, számunkra pedig ez esetben a fiatalok berobbanása számít nagyon jónak. 

Mint ismert, a szezon elején elvesztettük Paul Pogbát és Federico Chiesát, Di María, Dušan Vlahović, Leonardo Bonucci, illetve Juan Cuadrado pedig hosszabb időre kidőltek, ami miatt az ifjú tehetségekre kellett építenünk. Ha nincsenek ezek a sérülések, elképzelhető, hogy a fiatalok jóval kevesebb lehetőséghez jutottak volna. Bár nagyon jó teljesítményt láttunk ezektől a reménységekről, nagy bajnokaink visszatérésével okosabban kell elosztanunk a játékperceket, mivel a szezon ezen szakaszában mindenkire szükségünk van ahhoz, hogy sikereket érjünk el. Egyáltalán nem lesz könnyű a csütörtök-vasárnap váltásban játszanunk, viszont a bajnokságot semmiképpen sem szabad elengednünk az EL miatt.

Jelen pillanatban a tabella hetedik helyén állunk 32 ponttal, ami miatt az előttünk lévő alakulatok beérését kell megcéloznunk, míg az Európa-ligában természetesen a győzelem a célunk. Tudjuk, hogy a Manchester United, az Arsenal, a Barcelona, a Sevilla, vagy éppen a Feyenoord személyében rengeteg erős ellenfelünk lehet, ugyanakkor kötelességünk mindent megtenni a végső siker érdekében, s nem csak azért, mert ez garantálná a BL-indulásunkat, hanem azért is, mert egy jelentős serleg megszerzésének lehetőségét kínálja nekünk" – összegzett General Max.