Allegri: "A Juvénak csapatszinten kell jónak lennie"

max_allegri_pre_nantes_juve.pngA Juventus holnap este a Nantes otthonában lép majd pályára az Európa-liga-rájátszás visszavágóján, a csapat mestere, Max Allegri szerint pedig a feleknek egyaránt 50-50%-nyi esélyük van a továbbjutásra, főleg úgy, hogy Paul Pogba továbbra is maródi, Federico Chiesa pedig egy kisebb sérülés miatt fogja kihagyni a találkozót. 

"A Juventus célja egyértelműen a továbbjutás, hiszen az elmúlt három évben már a legjobb 16 között búcsúzni kényszerültünk az európai kupameccsektől, igaz, akkor még a Bajnokok Ligájában. Holnap este egy nehéz meccset kell majd megvívnunk a Nantes otthonában, ahol egyetlen célunk a győzelem, s a nyolcaddöntőbe való kvalifikáció lehet, minden másról értelmetlen volna beszélni" – fogalmazott a szakember. 

"Tisztában voltunk vele, hogy Federico Chiesa olykor-olykor kidől majd kisebb fájdalmak miatt, hiszen ezt megelőzően tíz hónapig nem léphetett pályára, két, egymás után lejátszott meccs pedig ebből fakadóan már megerőltető lehet neki. Az ő hiányában biztosan nem fogunk három fős támadósorral felállni, ugyanis ezt semmi sem indokolja, főként úgy, hogy a meccs során folyamatosan változtatnunk kell majd stílusunkat, tudva, hogy akár egy plusz harminc percet jelentő hosszabbításra is sor kerülhet. 

Juan Cuadrado jobb állapotban van, mint a Spezia elleni összecsapáson volt, azonban még mindig nem döntöttem arról, hogy ő, vagy Mattia De Sciglio fog-e kezdeni holnap este. Az, hogy Ángel Di María és Leandro Paredes miként teljesítenek, voltaképpen csak rajtuk múlik. A Juventus játékának nem szabad egy, vagy két labdarúgó formájától függenie, mivel nekünk csapatszinten is jónak kell lennünk, úgy a technikai, mint a mentális tényezők szempontjából. Nem engedhetjük meg magunknak az olyan hibákat, amik a párharc első felvonását jellemezték. 

Együttesünk remek játékosokkal rendelkezik, azonban ugyanez elmondható a Nantes-ról is, főként a csapat támadóiról, de megemlíthetném a ballábas, nagy veszélyt jelentő Ludovic Blas-t is. Egy nemzetközi meccsen mindig nehéz sikert aratni, főként akkor, ha idegenben kell szerepelned. Múlt csütörtökön alapvetően jól játszottunk, elvégre csak két lehetőséget engedélyeztünk az ellenfélnek, még akkor is, ha az egyikből gól született. A franciák kiválóan kontráznak, ami miatt erre a területre kiemelt figyelmet fogunk fordítani. A holnap esti megmérettetés egy döntő jelentőségével ér fel számunkra, részben azért, mert az idegenben lőtt találatok többé már semmit sem nyomnak a latba a végelszámolásnál. 

Manuel Locatelli egy kiemelkedő futballista, aki képességei mellett szellemisége által is kivívta a keret és a stáb tiszteletét. Ezen tulajdonságok arra predesztinálják őt, hogy a Juve jelenének és jövőjének fontos részét képezze. Úgy vélem, hogy középpályásunkban egyértelműen megvannak azok a jellemvonások és gének, melyekkel sajátosan azon játékosok bírtak, akik hosszú éveket töltöttek az Öreg Hölgynél. Paul Pogba tegnap 30 percet játszhatott egy teljes értékű labdás edzés keretében, ahol remekül teljesített, térde pedig jól reagált a fokozott terhelésre. Remélem, hogy a következő mérkőzésekre már valóban visszatérhet majd a többiekhez, még ha első ízben talán csak egy extra cserelehetőségként is" – összegzett General Max.