Scaloni: "Di Maríának megbecsülésre van szüksége"

di_maria_2.jpgAz argentin válogatott szövetségi kapitánya, Lionel Scaloni a minap hosszabb nyilatkozatot adott a Panchina d’Oro elnevezésű esemény keretein belül, melyben nagy elismeréssel beszélt a tabellát tizenöt ponttal vezető Napoli teljesítményéről, emellett pedig szót ejtett a világbajnokság vége óta 3 gólt szerző és 2 asszisztot kiosztó Ángel Di Maríáról is, akit Max Allegrinek véleménye szerint tudatosabban kellene használnia az egyes összecsapásokon. 

"Őszintén szólva valahol még mindig az általunk megnyert világbajnoki trófea erejének hatása alatt vagyok, mivel december egy olyan hónap volt számomra, mely után nem könnyű visszazökkeni a rendes kerékvágásba, s normális életet élni. Az elmúlt heteket Spanyolországban töltöttem, s mikor majd hazatérek Argentínába, talán képes leszek külső szemlélőként is gondolkodni arról, hogy pontosan mit értünk el" – jelentette ki a szakember. 

"Max Allegri nagyon jól tudja, hogy milyen játékos áll rendelkezésére Ángel személyében. Annyi szent, hogy a mesternek rendkívül körültekintően kellene őt menedzselnie, mivel Di María egy olyan futballista, akinek elsősorban megbecsülésre van szüksége, s akinek ajánlott a legjobb formáját megőrizni, hogy a következő találkozón is csapat segítségére váljék. 

Ha Ángel megkapja a szükséges pluszt az őt körülvevő környezettől, a tőle telhető legjobb teljesítményt fogja nyújtani, hiszen ő alapvetően egy világklasszis labdarúgó. A Franciaország elleni döntő óta nem igazán beszéltem vele, azonban úgy vélem, hogy jól érzi magát a Juventusnál. Di María sportágunk egyik legnagyobb sztárja, akiről mindannyian tudjuk, hogy mire képes. Álláspontom vele kapcsolatban változatlan maradt: addig fogja viselni válogatottunk szerelését, ameddig csak akarja, a magam részéről pedig remélem, hogy még hosszú ideig velünk lesz. 

Nagy örömmel tölt el, hogy Lautaro Martínez az elmúlt időszakban többször is az Inter kapitányaként futott ki a gyepre, emellett pedig az általa szerzett hat találat is megsüvegelendő teljesítményről árulkodik. Úgy vélem, hogy támadónk egy nagyszerű klub sorait erősíti, ami elmondható a Napolinál játszó Giovanni Simeonéról is. Őt illetően csak annyit mondhatok, hogy stábommal folyamatosan figyeljük a nemzeti együttesnél szóba jöhető labdarúgókat, s mivel rengeteg minőségi futballistánk van, előbb-utóbb mindenkinek el fog jönni az ideje. 

Nagyon kedvelem a Napoli alakulatát, akik Luciano Spalletti személyében egy nagyszerű tréner tudhatnak magukénak, aki hatalmas változást hozott a nápolyi gárdához. Remélem, hogy sikerül megnyerniük a Scudettót, mivel egyértelműen látszik, hogy más szellemiséggel állnak hozzá meccseinkhez, mint ellenfeleik, ami valós különbséget teremt közöttük, megítélésem szerint pedig a tabellán elfoglalt helyük is ennek köszönhető. 

Bízom benne, hogy egykori klubjaim, az Atalanta és a Lazio egyaránt bejutnak majd a Bajnokok Ligája csoportkörébe, még ha ez nagy kihívás is lesz számukra. A Sasok remekül futballoznak Maurizio Sarri irányítása alatt, s ugyanez elmondható Gian Piero Gasperini fiairól is. Az olasz bajnokság egy rendkívül színvonalas pontvadászat, ahol nagyon nehéz igazán eredményesen szerepelni, a versenyfutás pedig éppen ezért az utolsó pillanatig fog tartani" – összegzett Scaloni.