Toni: "Vlahović és Chiesa párosa nagyszerű lehet"

luca_toni.pngAz egykori legendás olasz center, a számos más klub mellett a Juventusnál is megforduló Luca Toni a minap hosszabb nyilatkozatban értekezett a Bianconeri előtt álló kihívásokról, egyebek mellett a pontlevonás következményeiről, emellett pedig szót ejtett az együttes támadóiról is, a Vlahović-Chiesa kettőst a saját maga, valamint a Franck Ribéry által alkotott pároshoz hasonlítva. 

"Federico Chiesa és Ángel Di María bizonyos szempontból olyanok lehetnek Dušan Vlahović számára, mint amilyen Franck Ribéry volt nekem a Bayern Münchennél. A Lazio elleni kupameccs volt az első alkalom, hogy az olasz és a szerb együtt játszhattak a Juventusnál, ám a Fiorentinánál töltött idők miatt már jobban ismerik egymást az átlagnál. Úgy vélem, hogy mind Fedének, mind pedig Dušannak időt kell adni arra, hogy legjobb formájuk szerint futballozzanak, egymást lehetőleg hatékonyan kiegészítve, ugyanis jellemzőiket nézve minden adott ahhoz, hogy egy nagyszerű párost alkossanak" – szögezte le a La Gazzetta dello Sport kérdésére. 

"Chiesa már többször is bebizonyította, hogy igazi topjátékos. Az ő neve mellett fel lehet sorakoztatni egy kiváló BL-teljesítményt, illetve az Azzurri által elhódított Európa-bajnoki címet, míg vele szemben Vlahović csak bizonyos periódusokban tudta megmutatni, hogy milyen képességekkel bír. Egy olyan labdarúgó, mint Fede, aki képes gyors döntéseket hozni, eszméletlen cseleket végrehajtani, valamint számszerű fölényt teremteni csapatának a támadóharmadban, voltaképpen minden középcsatár álma, ezért pedig a szerbnek is hasznos társa lehet. Mint minden centernek, Vlahovićnak is szüksége van arra, hogy valaki kiszolgálja őt, s hogy beadja, vagy odapasszolja neki a játékszert, Chiesa pedig ebből a szempontból tökéletes játékos, s akkor még nem is beszéltünk Ángel Di Maríáról. 

Szeretném, ha Di María mindig a pályán lenne, természetesen akkor, ha egészséges. Az argentin és Chiesa eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek, azonban mindketten jók az egy az egy elleni szituációkban, s általában nagy önzetlenséget mutatnak a meccseken. Egy csatár számára a lehető legelőnyösebb dolog, ha ilyen szélsők veszik őt körül. Elég csak arra gondolnom, hogy barátom, Ribéry annak idején hány találathoz segített hozzá az átadásaival, s máris egyértelművé válik számomra, hogy Dušannak is pontosan ilyen kiszolgálásra van szüksége ahhoz, hogy még sikeresebb legyen. 

A centerek esetében a mentális egészség gyakran sokkal többet számít, mint a fizikai adottságok. Nem tudom pontosan, hogy Dušan milyen állapotban van erőnlétileg, azonban úgy vélem, hogy ha visszatérése után viszonylag hamar, akár már a Salernitana elleni keddi mérkőzésen is gólt szerezne, az sokkal nagyobb segítséget nyújtana neki néhány edzésnél, vagy konkrét terápiáknál és gyakorlatoknál. Ha betalálsz, a gondjaid egyből kisebbnek tűnnek, te pedig feloldódsz, miközben minden sokkal könnyebbnek fog tűnni. Mi, csatárok, akik elsősorban azért futballozunk, hogy találatokat lőjünk, pontosan ezért az érzését élünk. 

A pontlevonás rendkívül nehéz helyzetbe hozta a Juventust, különösen azért, mert az együttesnek a szezon felénél kell szembenéznie a büntetéssel és annak következményeivel, nem pedig a következő idény elején. Mint minden más dolognak, magától értetődő módon ennek az ítéletnek is lehet egy pozitív oldala, mivel a Bianconeri most jóval szabadabban, és kisebb nyomással futballozhat, mint korábban, mikor a szurkolók még jogosan várták el a csapattól a hangzatosabb eredményeket. 15 pont elvételét követően már senki sem követeli azt a Zebráktól, hogy harcban legyenek a Scudettóért, ami jelentős terhet vehet le a labdarúgók vállairól" – összegzett Toni.