Moggi: "Mit tehetnek még velem? Talán le is lőnek?"

moggi_4.jpgMint ismert, a Juventus nemrég 15 pontos levonást szenvedett el a számlahamisítási-ügy következményeként, s a CONI, valamint a FIGC vizsgálatai alapján nem elképzelhetetlen, hogy a klub további büntetésekre is számíthat a korábbi vezetőség által elkövetett súlyos visszaélések miatt.

Bár a Bianconeri hivatalosan is fellebbezést nyújtott be az előbbi szervezethez a pontlevonás megsemmisítésének érdekében, melyről végleges döntés mindeddig nem született, a CONI Sportgarancia Bizottságának egyik alelnöke, Piero Sandulli a minap arról értekezett, hogy az ügyészség által az eddigiekben feltárt és nyilvánosságra hozott lehallgatási jegyzőkönyvek önmagukban is bizonyítékot képeznek, mivel ezek alapján egyértelműen igazolható, hogy az Öreg Hölgy vezetőség gyakran tisztességtelen utat választott az egyes átigazolási ügyletek megkötésekor. 

Ugyan a CONI Sandulli nyilatkozatát követően kiadott egy állásfoglalást, melyben leszögezte, hogy az alelnök szavai nem tükrözik a szervezet véleményét, s magánjellegű kinyilatkoztatásként kezelendők, sportjogászok és szakértők szerint egyelőre nem tűnik valószínűnek, hogy a Bianconeri fellebbezését elfogadják majd, sőt, inkább arra mutatkozik több esély, hogy a játékosok fizetésével kapcsolatos trükkök miatt a klub további büntetésekre számíthat majd az elkövetkezendő időszakban.

Az egyes vizsgálati szervek az elmúlt időszakban egészen kis horderejű ügyeket is górcső alá vettek, melyre remek példa, hogy a FIGC főügyésze, a Juventus elleni eljárások egyik kulcsemberének számító Giuseppe Chinè a napokban egy rendkívül érdekes téma kapcsán vette fel a kapcsolatot az olasz rekordbajnokkal. Az egyértelműen igazolható vádak szerint a Bianconeri hagyta, hogy a klub egykori általános igazgatója, a futballtól a calciopoli után örökre eltiltott Luciano Moggi a helyszínen tekintsen meg egy Napoli-Juve Primavera-meccset, amit természetesen a korábbi szakember sem hagyhatott szó nélkül. 

"Nápolyban élek, s hírt kaptam arról, hogy rendeznek egy ifjúsági meccset a Juve és a Napoli korosztályos csapatai között. Két barátommal látogattam el Cercolába, akik egyébként tanúként is szolgálnak majd az ügyben, hogy megerősítsék az igazamat. Mivel a korábbiakban még nem látogattam el erre a pályára, megkérdeztem az egyik ottani dolgozót, hogy honnan lenne ajánlott megtekintenem az összecsapást, aki azt javasolta, hogy menjek az oldalvonalon túlra, a pálya mellé" – fogalmazott a LaPresse riporterének. 

"Itt, bevallom, találkoztam a Juve ifjúsági szektorának egyik vezetőjével, Gianluca Pessottóval, aki egykor fontos játékosom volt, s ezért úgy gondoltam, hogy beszélhetek vele néhány szót, miután szívélyesen üdvözöltem. Giuseppe Chinè nem mondhatja meg, hogy kivel találkozhatok, vagy beszélgethetek, mivel ez már kimeríti a zaklatás fogalmát. Azt sem tilthatják meg, hogy a hasonló ügyekről nyilatkozatot tegyek a sajtónak. Nem értem, hogy Chinè miért szalajtotta rögtön az egyik emberét Torinóba, hogy az az ügyészségen keresztül vegye fel a kapcsolatot Pessottóval, ahelyett, hogy például megkérdezte volna a pályagondnokot az eseményekről, aki valószínűleg ugyanazt tudta volna elmondani a kérdezőknek, mint én most önöknek. 

Ha a FIGC elnökének, Gabriele Gravinának a helyében lennék, ebben az esetben kérdés nélkül kifizettetném a főügyésszel a Torinóba küldött munkatárs útiköltségét, csak hogy előbbi megtanuljon végre viselkedni. Bevallom, az, hogy nem lehetek a futball közelében, olykor összezavar, hiszen évtizedeken keresztül ez volt az életem. Mi az, hogy nem tekinthetek meg egy ifjúsági meccset? Ezek ott fent azt sem tudják, hogy mit jelent az eltiltás, ami egyébként csak arra vonatkozik, hogy semmiféle szerepkört nem tölthetek be a labdarúgás világában, s nem szerepelhetek szövetségi névjegyzékekben sem. 

Nem érzem rosszul magam, mivel az ehhez hasonló dolgokról az idő dönt a legigazságosabban. A calciopoli óta engem már nem igazán lepnek meg a hasonló ügyekkel, sőt, valójában még az érdeklődésemet sem keltik fel, ugyanakkor megjegyezném, hogy a különféle szervek bennem mindig egy olyan emberre fognak találni, aki képes, és kész is megvédeni magát. Örökös eltiltást kaptam, ezen kívül mit tehetnek még velem? Talán le is lőnek? Nem tudom, hogy a kamarai tagságom végérvényes megszüntetését követően milyen más következményekkel járhatnak rám nézve az ehhez hasonló pitiáner ügyek" – összegzett Moggi.