Beharangozó - a Monza elleni meccs

monza_400.pngA legfájóbb bajnoki vereség visszavágója következik most, hiszen az ősszel az újonc ellen elszenvedett 1:0-ás vereség sokaknál csapta ki a biztosítékot, és abban a pillanatban került elérhetetlen messzeségbe a bajnoki cím is. Azóta a kupában már sikerült győzelmet aratni, de a bajnokságban is illene kiköszörülni a csorbát. Erre az Allianz Stadium gyepén lesz lehetőség, 15 órai kezdettel, a TV-ben a SPORT 2-re kapcsolva nézhetitek meg, a játékvezetéssel Gianluca Aureliano lett megbízva.

Ennyire fiatal bíró még sosem vezette a mérkőzését a csapatnak, hiszen a bolognai születésű úr jövőre tölti be a 11. életévét. Természetesen ez csak a vicc része, de mivel 1980. február 29-én született, így tényleg csak minden szökőévben tudja a valós napon ünnepelni a jeles eseményt. A civilben ügyvédként tevékenykedő sípmester azóta is Bolognában él, 2014-ben mutatkozott be az első osztályban, akkor egy Catania-Atalanta mérkőzést kellett levezényelnie, és meglepetésre a hazaiak 2:1 arányban győzni tudtak az akkor még sokkal szerényebb játékerőt képviselő vendégekkel szemben. A mai meccs lesz kereken a harmincadik fellépése a Serie A-ban, az eddigieken kiosztott 131 sárga kártyát, 7 pirosat, és 14 alkalommal gondolta úgy, hogy szabálytalanság történt a büntetőterületen belül. A vendégeknek még sosem vezetett a legmagasabb osztályban, a fekete-fehéreknek is csak egyszer, 2021-ben a Spezia vendégeként, és a Bianconeri akkor 2:3 arányban győzni tudott, úgy, hogy a hazaiak még 2:1-re vezettek, de Chiesa és de Ligt megfordították a meccs kimenetelét. 

Bár a Juventus keretének piaci értéke folyamatosan zuhan és már 500 millió euró alatt van, így is négyszerese a pirosak értékének, akiknek legtöbbet érő spílere Matteo Pessina a maga 14 milliós árcetlijével. Minden sorozatot egybevetve hatszor találkozott a két gárda, 3 torinói siker, egy győzelem érkezett a Forma 1 városából, kétszer pedig pontosztozkodásra került sor. A kupatalálkozón Chiesa győztes gólja volt az, ami kibillentette a párharcot az 1:0 és 1:1-es végeredmények világából, ez lett az első randevú, ahol kettőnél több gól született, viszont a bajnokságban a kis csapat még 100%-os. Egy gólnál többet még senki nem tud felmutatni, Federico hiányában ennek a növelésére egyedül Moise Kean-nek lesz lehetősége, illetve a vendég oldalon Christian Lund Gytkjær is élhet az eséllyel. 

Massimiliano Allegri összesen 5 mérkőzésen ült a padon az I Brianzoli ellen, felemás a mérleg, hiszen 2-2 győzelem és döntetlen mellett az egyetlen vereség is az ő statisztikáját csúfítja. A Grosetto vezéreként remire futotta, a Sassuolo padján X és győzelem, a Juve mestereként pedig már taglaltuk az eredményeket. Kollégája Raffaele Palladino pedig a csapat és a kolléga ellen is az idei két meccset tudta le. A 38 esztendős mester,  játékosként mindkét csapatban megfordult, edzőként a Monza U19-es csapatában mutatkozott be, és négy nappal az őszi meccs előtt  váltotta a menesztett Giovanni Stroppát, így a piemontiak elleni diadal volt az első felnőtt csapat padján letudott mérkőzése. 

A Monza együttese Silvio Berlusconinak köszönhetően egészen biztosan nem küzd idén kiesési gondokkal,  olyan ismert nevek a keret tagjai, mint a  kapus, Alessio Cragno és a brazil védő Marlon, az ex-Interes Andrea Ranocchia, Luca Marrone,  Nicolò Rovella, az olasz válogatott Stefano Sensi, vagy a szebb napokat is megélt Andrea Petagna. 

Jó hír, hogy leülhet a padra a két régóta sérült játékos, Dušan Vlahović és Paul Pogba, de rajtuk kívül a védekező mindenes Mattia De Sciglio is újra a fűre léphet, Marley Aké, Kaio Jorge, Leonardo Bonucci, Juan Cuadrado, Ihattaren, Peeters, valamint Federico Chiesa nem vehet részt a mai összecsapáson, míg az amerikai McKennie kölcsönben eligazolt a Leeds csapatához, így biztonsági okokból nem lett ma nevezve. A túloldalon Donáti sérült, és Ranocchia játéka kérdéses.

A várható kezdőcsapat a Sky Sport Italia szerint: Szczęsny-Gatti-Bremer-Danilo-De Sciglio-Fagioli-Parades-Rabiot- Kostić-Di Maria-Kean