FRISSÍTVE 15:04-kor - Mercato-hírek (január 28.)

Bármilyen állásponton is vagyunk szeretett együttesünk aktuális helyzetével, a vezetőség döntéseivel, játékosainak minőségével kapcsolatban, abban mindannyian egyetértünk, hogy a hiteles tájékoztatás elengedhetetlen ahhoz, hogy tisztán láthassuk a Juventus körüli eseményeket, történéseket. Folyamatosan frissülő, napi hírösszefoglalónk ebben kíván segítséget nyújtani a csapat szerelmeseinek, mely a január végéig tartó téli átigazolási időszak alatt is igyekszik mindig naprakész információkat közölni az Öreg Hölgy transzferjeivel, valamint az ezt illető pletykákkal és hírekkel kapcsolatban, mint mindig, most is a megbízhatóságot tartva szem előtt. Habár az idei téli átigazolási időszakban a Juventus számára sokadlagos prioritásúnak tűnik a Mercato maga, hiszen fel kellett állnia az új vezetőségnek, illetve a hírek is a plusvalenza-nyomozás körül forogtak, a hónap vége felé közeledve mégis esedékes néhány transzfer nyélbe ütése. Következzenek tehát az elmúlt napok legfontosabb hírei. 

  • A Juventus Next Gen hivatalos Twitter-oldalán közölte, hogy a Pescara leigazolta a csapat 1999-es születésű játékosát, Hamza Rafiát. A Serie C-ben idén 2 gólt és 4 asszisztot jegyző játékos átigazolásáról Gianluca Di Marzio is beszámolt, azonban átigazolási összegről egyik hírforrásban sem lehet olvasni. Rafia nevére leginkább a Genoa elleni hosszabbításban szerzett győztes gólja kapcsán emlékezhetünk az Olasz Kupa 2020/21-es kiírásának nyolcaddöntőjében.
  • Fabrizio Romano: A Leeds United a korábbi hírekkel ellentétben csak kölcsön keretében szerződtetné le Weston McKennie-t, opciós vásárlási joggal. A játékos korábban már megegyezett a klubbal a személyes feltételekről, a Juventusszal azonban további egyeztetés szükséges az angol együttes részéről. Romeo Agresti értesülései szerint az átigazolást bonyolítja, hogy technikai aggályok merültek fel, mely Juan Cuadrado állapotához köthető, így a torinói együttes mérlegeli a kialakult helyzetet a transzfer kapcsán.
  • Matteo Moretto: A Benfica érdeklődik a Juventus egyik legnagyobb tehetsége, Kenan Yildiz iránt. A 2005-ben született játékos szerződése 2025-ben lejár, a tényt pedig, hogy csak 2 év maradt hátra a kontraktusból igyekszik a portugál együttes kihasználni.

15:04

  • Fabrizio Romano: A Leeds United megegyezett a Juventusszal Weston McKennie szerződtetését illetően. A Leeds 1,2 millió euró ellenében kölcsönbe veszi az amerikai játékost vásárlási opcióval további 33 millió euróért. Az angol csapat elnöke, Andrea Radrizzani előző éjszaka egyezett meg a torinói együttessel, már csak a végső formalitások maradtak. A hírt Gianluca Di Marzio is megerősítette, azzal a kiegészítéssel, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén a játékos megvásárlása kötelező érvényűre módosul. A hírrel összhangban a Juventus edzője, Massimiliano Allegri is megerősítette a Monza elleni sajtótájékoztatón, hogy a klubok megegyeztek, ezért felesleges McKenniet a keretbe hívni.